Haláli házasság

Ami azt illeti még menet közben meggondolta magát. Túlságosan zaklatott volt.Lenyargalt a nappaliba s szólt Ettoinnak, hogy szóljon mindenkinek. Kivéve a Kisnősténynek. A kandalló előtt állt zsebre dugott kézzel, piszkosan és sárosan. Valahogy nem érezte szükségét, hogy illően fogadja a családját. Az sem érdekelte, hogy az egyik szolga rebegve mondta, hogy Dorean épp most fektette le Yazirát, keltsék fel és kész! Karbafont kézzel várakozott a kandalló előtt mire megjelent a kótyagos Yazira, mögötte Dorean, s nem sokkal később Ibreath s Ettoin, Elriath képviseletében. Yzarr megköszörülte a torkát s úgy nézett végig a társaságon, a tekintetében gyűlölet, becsapottság és bizalmatlanság tükröződött.

- Yzarr! - sikkantott fel Yazira a bátyja arcára kiülő érzelmek láttán, s már rohant is volna, hogy megölelje s vígasztalja. Ám egy erős tenyér ami a vállára nehezedett tartotta vissza őt a további mozdulatoktól. Kérdőn nézett a mögötte álló Doreanra. Aki nemet intett a fejével, jelezve, hogy most nem alkalmas, hogy a bátyja nyakába ugorjon.

- Fiam!- rebegte elhaló hangon Ibreath.Ettoin csöndben állt érdeklődve ő most Elriathot képviselte.

- Csalódtam mindannyiukban. - szólalt meg a hím halk fenyegető s leginkább távolságtartó magázó hangnemben. A haragtól ismét holdezüsten világított a tekintete. Néhányan próbáltak értetlen arcot vágni, de a magázás és a hím rideg hangja szíven ütötte őket. még Dorean is félre nézett.

- Igen csak becsapva érzem magam, egy kivülálló érdekeit fontosabbnak tekintik a család tagjáénál! Mindezt azért, hogy bebizonyítsák, neki vagy Önnön maguknak, hogy egy kis senki többet ér egy Themarnál? Mindannyian tudják hogy miért menekültem el... Akkor?! - emelkedett meg a hím hangja. ami már majdnem a kiabálás határát súrolta. - Szeretném tudni, hogy így most könnyebb-e lelkük...de tudják mit?!  Leszarom! Nem érdekel. Eljátszották a bizalmamat és a türelmemet. - mindenkin végighordozta a tekintetét de senki sem bírta sokáig elviselni az ezüstösen tajtékzó íriszek vádját és bizalmatlanságát.

- Lehetett volna ezt  már az első napon is közölni, hogy az a kis senkiházi odafönt aki épp halálra van rémülve, hogy az én feleségem lesz... Mégis.... - elindult aztán megtorpant, ha a Kislányra gondolt elfogta a bűntudat. Reszketeg dühös sóhaj hagyta el az ajkát  s megmasszírozta az orrnyergét. - Elveszem, a férje leszek mert az adott szavamat igen sokra tartom. De soha...soha többet ne várják el tőlem, hogy szeretettel és megértéssel forduljak Önök felé... ~ azt hiszem, ezek után igen csak rideg családfő leszek... Ráadásul ÉN?! CSALÁDFŐ....?! ~fejezte be gondolatban a mondat további részét s távozott a nappaliból.

Hangosan dörrent mögötte a bejárati ajtó, ott pedig halk füttyel hívta a két lovat akik a nyomába szegődve követték a hímet. Feldúltan haladt az istálló irányában. Egyedül akart lenni és a lovai nyújtottak vígaszt egyedül számára. Azok nem tudnak a szemébe hazudni, ha egyszer elnyerte egy állat bizalmát akkor azt csak erőszakkal bonthatja szét, s ő ezt nem akarta sosem. Tudta, hogy amint lefekszik az egyik szalma bálára aludni,-; mert már igen fáradt volt.;- a lovak ott fognak őrködni felette. S hogy aludjon? Képtelenség.  Ilyen felfokozott állapotban jó ha egy helyben tud maradni Közeledő léptekre lett figyelmes.

- Rion! Várj! Hallod?! Riooon! - hallatszódott Dorean kétségbe esett hangja.

Összeszorított fogakkal haladt tovább. Nem törődött a mellette felzárkózó alakkal. Mereven tekintett előre.

- Figyelj rám kérlek! - állt meg Dorean és maga felé fordította a hímet. Rideg pillantással válaszolt Yzarr.

- Eressz el! - szűrte a fogai között. Miközben leütütte magáról Dorean kezeit.

- Látom... nincs más választásom... - megeresztett Doreran egy füttyöt és várt. Yzarr eközben hanyagul vállat rándítva tovább haladt. Jól ismerte ezt a füttyöt ez a vészjel.  Yzarr eközben betért az istállóba leszerszámozta Ébent s kipányvázta őket jóval messzeb a kerítésnek. Bent odabent nem volt egyetlen jószág sem. Dorean a macskakövekkel borított bokszokat elválasztó út közepén állt s mögötte, mellette s felette gyülekeztek a Méregfogak. Yzarr ráérősen előhalászott egy bőr szütyőt a nyeregtáskájából. Dohány volt benne, nem is akármilyen... Nem törődött a háta mögött gyűlő tömeggel. Félre billentett fejjel figyelte a sokaságban  a sötételf arcokat néhány ismerős arcot is vélt felfedezni köztük.

Elkezdte besodorni a dohányt a papírba, amikor végre megszólalt Dorean.

- Én mint a Rend alvezére kihívlak. Első vérig tartó küzdelemre az alvezéri poszt betöltése miatt.

Yzarr tekintetében meglepődés csillant. Elvileg ki kellett állnia a próbákat , de így...

- Miért csinálod ezt? - kérdezte a hím halkan de elég hangosan hogy mindannyian hallják - .Nekem kéne téged kihívnom... -

- A klán érdeke kívánja így, s a testvériség. Elriath hibázott hogy titoktartásra kötelezett egy leendő tagunkkal szemben minket! Aki...hosszú idő óta először érdemes lehet a bizalmunkra.

Szívünk egyszerre dobban

akaratunk egy :

Bizalom mert a társad a legjobb barátod a harcban!

Hit, hidd hogy a csapat mindig veled van!

Testvériség, a megoszthatatlan!

Krédónk jól vésd az eszedbe,

S társad, testvéred bizalmát el, ne dobd!

Zengték a Méregfogak ajkai kórusban. Yzarr karba font kézzel állt, magában ő is szavalta a kis mondókát.

- Te egy vagy közülünk, parancsra cselekedtünk. De nem kívánjuk, hogy végig járd ezek után a próbát, Elriath óhaja szerint. Azt akarjuk, hogy bízz bennünk legalább s lásd az őszinteségünk... A mostani kihívással. - hallatszódott az egyik Yzarr által elvert tag hangja a tömegből. Több helyeslő hang is felhangzott ezek nyomán.

 Yzarr mérlegelt első vérig taró küzdelem Doreannal? Megnyalta a papír szélét majd eltette a nyeregtáskába a bőrszütyőt és a feltekert dohányt pedig olyan helyre tette ahonnan nem fog leesni.

- Első vérig. - Felelte a hím. Yzarr elkezdte lepakolni magáról a rejtett tőröket és az övéről is a kardot, majd megállt fegyvertelenül, várta hogy átadják a kihívás tőrét, ami egy alkar hosszú fejvadászpenge volt.S igen különleges kialakítású, nehezebb volt valamiért mint az átlag fejvadász pengék. De senki sem jött rá a lényegére. Yzarr kis korában sokat ücsörgött a rajzok felett s tanulmányozta a tőröket. Egy bársony párnán nyújtották át neki a harchoz használatos fegyvert, a markolat végén a penge csatlakozásánál egy tátott szájú kígyó csavarodott a markolat és a penge csatlakozásánál.

Ujjaival gyengéden simított végig a pengén s a markolaton. Enyhe barázdát érzett a tőr közepén. Suhintott néhányat a tőrrel, próbálgatta a kezében furcsa volt, hogy valóban nehezebb bármilyen más eddigi  tőrnél és kardnál is.A két fél meghajolt egymással szemben. Majd percekig  nem történt semmi aztán a két test egymásnak feszült, felsírt a fém ahogyan a másik támadását védték ki. Szétvált a két test csak az elmosódott alakok látszódnak aztán mindenki egy emberként hördült fel, amikor meglátták a két hím táncában a felvillanó harmadik hajszálra ugyanolyan pengét Yzarr kezében.

Aztán a földhöz szegezett Doreant, akinek a combján felhasadt a nadrág s egy hajszálvékony vágás látszódott rajta amelyből kitartóan csorgott a vér.

-Yzarr Al’ Rion Themar...Vezérem! - emelte meg jelentőségteljesen a fejét a földhöz szegezett Dorean. Eközben a Méregfogak is térdre ereszkedtek a hím előtt. S fejet  is hajtottak neki.

Mindketten erőteljesen vették a levegőt. Yzarron a meglepettség és elismerés lett urrá. Egyrészt azért mert érezte, és tudta, hogy Dorean mindent bele adott. Meglepettség mert a kard kiötlőjén kívül seki másnak nem sikerült kettészednie a pengét. már-már mesének hitték.

Yzarr felsegítette a földön fekvő hímet majd tanácstalanul meredt az előtte álló csoportosulásra.

Kezeiben ott tartotta az ikerpengéket és elvigyorodott, Dorean mellé lépett egy nőstény Méregfog, a kezében egy fa ládikát tartott amiben a méregzöld kendő  pihent a hajszálvékony ezüst beleszövéssel, ami megfelelő fény esésében csillogó hatást keltett. Értetlenül meredt a fővezéri kendőre.

- Dorean mit művelsz?! Mi műveltek?! - meredt a Méregfogakra.

- Döntöttünk. - felelték szinte kórusban.

- Deh... - a jobb kezében tartott tőr hegyével a kendő felé bökött.. - Azzz... - már majdnem úgy sziszegte mint egy kigyó, végül csöndben maradt.

~ Fiam, az a születés jogán téged illet, ki érdemelned sem kellene ,de vannak szabályok. Ha elbuksz, az ezüst szövéstől eltekinthetsz. Ám, ha kiállod a reád szabott próbát, olyan jogaid lesznek a klánban, amelyet még Elriath is csak álmodhat.

-Miért neki milyen kendője van?

- Ugyan ilyen, de fehér szálakkal szőtték teli.

- Az mit jelent?

- Azt, fiam, hogy én lemondtam a további kiképzésről az ő javára.

- Nem értelek apám! Miért? Te jobb harcos vagy és jobb irányító és taktikus.

- Egyszer majd megfogod érteni. De most menjünk, anyád már aggódik.~

- Te vagy a jogos Örökös. - halaltszódott Dorean hangja. Miközben felemelte  s átnyújtotta a méregzöld kendőt a hímnek. Aki átvette tőle miután összeillesztette ismét a két pengét. Ezután Dorean levágta a kihívás bíbor kendőjét Yzarr derekáról, s egy apró darabot is levágott belőle amit rácsomózhat Yzarr.

- Helyes, most hogy megvolnánk, mit szólnál Mester ha gyakorolnánk egy kicsit a pusztakezes harcot? - kérdezte Dorean a hímtől.

Aki egy bólintással válaszolt. S letette a pengéket biztos távolságba, feltűrte a garbója ujját s vállt vállnak vetve álltak ki Doreannal az önként jelentkező harcosok öklözése ellen.

Maga sem tudta pontosan, hogy mennyi ideig tartott, de kifáradva, zsibbadtan ült az egyik szalma bálán, amelyre ráterítette a kabátját s üveges tekintettel meredt az égboltra a pajta nyitott ajtaján keresztül a lovai ott legelésztek körülötte néha az egyik belógatta Yzarr ölébe a busa fejét, olyankor szinte gépies mozdulatokkal, de meg simogatta a ló pofáját.

Végül győzött a zsibbadt álmosság és megszabadult a mellvértjétől, vissza vette magára a még minidg saras fekete garbóját, kivette a nyeregtáskájából az egyik köpenyét azt a feje alá gyűrte, a másikat pedig takarón egyelőre csak összegyűrte, hogy oldalra fordulva magához ölelje és gyűrje az anyagot. Nem kellett sok idő ,hogy elaludjon gondolatai igen zavarosak voltak s szétszórtak. Ha más nem is,de jó kis feszültség levezetés volt a Mérgek részéről a verekedés. Ha nem lenne fáradt biztos átment volna a madammehoz, hogy ott pihenjen nyugodtan két forró test között s a buja halmok mellett.

~ Vezér... Igazi vezér, teljes jogú... és rangú vezér.... Első szülött... ~

Ezzel el is nyomta az álom az egész teste jótékonyan zsongott a verekedéstől s tompította a lelke fájdalmát. S olyan még álomba merült amiben már rég óta nem volt része, csak az érkezése éjszakáján a a kényszerű altatótól.