Google+ Haláli házasság: 18. Elárulva

Haláli házasság

Tetszett? :)

18. Elárulva

- El is kezdte, de felbosszantotta, hogy nem mutatkoztam be neki, mire ő különféle beceneveket kínált fel. Visszautasítottam őket, és hát.. legyen elég annyi, hogy elég gúnyosan és lenézően éreztettem vele, hogy egyik sem megfelelő.
- Ezek után…- Shyara nagyot nyelt, mikor rájött, hogy észre sem vette, de eljutott addig a részig, amely legérzékenyebben érintette őt. Hangja kissé megemelkedett, bár észre sem vette. – Nos… gondolom, egy szemtelen szolgával szokás így bánni…Letepert, megfenyegetett.. és.. – a lány visszanyelte az undorát, és csak azért is befejezte a mondatot, bár keze akaratlanul is visszatévedt a nyakára, s az arcán átfutó grimasz is beszédes volt. Ám hangjából egyértelmű volt a dac. – a nyakamba harapott.
Nem tudom, ki hogy van vele.. de szerintem a segítségért még egy szolgáló is megérdemli a hálát – közölte határozottan Shyara, s befejezettnek tekintette a meséjét.
Egy meglepett sikoly száll fel Yazira ajkáról Shya szavainak végére. Arca mérges grimaszba torzult.
Itt kapta fel a fejét a hím és amilyen gyorsan csak tudta, belökte a mosókonyha ajtaját, hogy csöndben elbújhasson oda. Még hallotta amint elhangzik az, hogy mit gondol róla a húga és fáradtan sóhajtva dőlt itt is neki az ajtófélfának. Odabent megcélozta a konyhába vezető ajtót eleinte csak a tekintetével. Erőt vett magán és elgondolkozott az imént hallottakon. Lelkiekben kezdett felkészülni Yazirára is, akár az éjszaka kellős közepén is képes beállítani hozzá, ha valami nagyon nyomja a lelkét. ~ Semmi kedvem ehhez az egészhez… Bár… én intéztem úgy, hogy így alakuljanak a dolgok… Utálom, ezt az egészet. ~ Végig nézett a ház falain, börtön életének kezdődő napjai igazán rosszul alakultak eddig.
- Eszement vadbarom! Megyek és megkeresem, egyetlen nő sem érdemel ilyen bánásmódot. Te pedig egyáltalán nem! Semmi rosszat nem tettél ellene! – kiáltotta Yazira dühösen odabent.
Ha tiltakoznának, már nem hallja. Mert szedi a kis papucsát és néhány holmiját és feldúltan távozik a helyiségből. Utólag még hátra kiált.
- Bocsáss meg, de ezt el kell intéznem.

Yzarr hallotta, amint Yazira végleg elhagyta a folyosó ezen tájékát, és tenmaga is a távozás mezejére lépett, semmi keresni valója a nőstényke közelében. S a testvére hevességéből ítélve közeli kapcsolatban lehetnek egymással. ~ Mit fog ezért a fejemhez vágni…~ Ajkát egy rezignált sóhaj hagyta el és átlépte a konyha küszöbét, ahol Ettoin ücsörgött egy tál tört jég felett, s egy kancsó narancslé és két fiola fájdalomcsillapítóval a tálcáján. Úgy tűnt, tudja, hogy az ifjú közeledik.
- Ezek… az enyémek? – kérdezte kissé fájdalmasan grimaszolva, fájt beszélnie.
- Igen, Úrfi. – Yzarr komoran bólintott, előbb az italát készítette el magának. Majd egy fájdalomcsillapítós fiolát az ingzsebébe csúsztatott és az egy méretes kendőt felmarkolt jó sok jéggel, hogy az arcára nyomja. Felszisszent a fájdalomtól, ezért felhajtotta a kancsó tartalmát közvetlenül a töltő alkalmatosságból. Ettoin már meg sem szólalt, fáradt volt ő is, az ifjú is.
- Aludnia kéne, hamarosan hajnalodik… - szólalt meg Yzarr, miközben komótosan kifordult a konyhából, hogy a szobája felé vegye az irányt. Krónikus lassúsággal és melankóliával fűszerezett hangulattal célozta be a hosszú lépcsőt ismét. Míg, az arcán tartotta a jeget.

Kezdett fáradni, így jó időbe beletelt mire feljutott a szobájába. Addigra meglazította a két felső gombot az ingjén és feltűrte könyékig az ujjait. Szinte nesztelenül nyomta le a kilincset, ha nem vesszük azt nyögést, ami elhagyta az ajkát, látva, hogy odabent új huzatot húztak fel az ágyára és eltüntették a szék utolsó faforgácsát is. Nesztelenül szelte át a szobáját, hogy kinyissa az erkélyajtót, s ha a közelébe került egy-egy gyertya, annak mind eloltotta a lángját. Így már csak az éjjeliszekrény mellett maradt égve egy, ahol ott szuszogott egy nagy kupac. Közelebb lépve látta, hogy a húga az.
~ Legalább ez is várat magára…~
Nem fogja felébreszteni, inkább kiment az erkélyre s nekitámaszkodott a korlátnak. Odalent egy örömteli búgás hangzott fel.
- Sssh... – suttogta a hím a félhomályba. Hangjára néhány patadobbantás volt a válasz.
– Délután leszerszámozlak, rendben? Aztán elmegyünk Kristályért is.  – újabb helyeslő morajlás hallatszott.
Odabent Yazira elkezdett mocorogni. Aztán a hűvös levegőre felkapta a fejét és nyílsebesen kelt ki az ágyból, észrevéve testvérét.
- TEEEEEEE!!!! – kiáltotta és már ott is volt az erkély ajtóban. Yzarr amilyen sebesen csak tudott, megfordult.
- Hát, így köszöntöd rég nem látott bátyádat? – préselte ki szinte alig hallhatóan, igen fenyegetően. Még a jeges kendőt is letette az erkély korlátjára. S összefonta a kezeit a mellkasa előtt.
- Miért, tán baj?! Mégis mit képzelsz, hogy bánsz az én… - csípőre tett kézzel válaszolt a védekezőnek tűnő testtartásra.
- Igen? – összehúzott szemöldökkel pillantott az előtte álló, tajtékzó testvérére.
- Shyámmal?! A barátnőmmel? – lépett egyet, majd még egyet egyre fenyegetőbben Yazira.
Yzarrt valami kis belső elégedettség töltötte el, halk gunyoros nevetés szállt fel az ajkáról.
~Hát, már a nevét is tudom… De nem áll a számra, úgyhogy maradok a Kislánynál… Igen, ez is van olyan jó, mint bármely becenév.~
- Lám, hogy óvod a kis védencedet… - felelte gúnyosan a hím. - Bár nem hiszem, hogy pátyolgatásra szorul annak fényében, hogy milyen karmolós Macska… - sziszegte a normál hangerőnél kicsit hangosabban, s ő is tett egy határozott lépést a húga felé. Egyre fenyegetőbben tornyosult fölé. Nagyjából úgy festett, mint egy hűs tavaszi este, amikor csak a vihar illatát érzed, de a természet még szórakozik veled, fog-e esni, avagy nem? Yzarr szenvtelenül pillantott le Yazirára.
- Mih? – pillantott fel értetlenkedve a bátyjára a lányka.
- Jól hallottad, egy igazi vadmacskára tettél szert, bár szerintem néhány körmét kicsit vissza kéne vágnod… - töprengve pillantott el a szobájának ajtaja felé.
- Megérdemelted! Ahogyan ezt is! – Kiáltott fel Yazira dühösen, s már lendült is a keze, ám az a levegőben állapodott meg, Yzarr jobbjában.
- Nem… Neked… Egyedül neked… Nincs jogod kezet emelni ebben a házban rám! Értetted? – kérdezte hűvös nyugalommal, miközben dühösen és csalódottan pillantott az előtte álló testvérére, s még fenyegetőbben lépkedett felé, nem szorította erősen a csuklóját csak figyelmeztetően tartotta.
- Elárultál! Bíztam benned! Apánk halála után te voltál az egyetlen, akivel tartottam a kapcsolatot és megbeszéltük nem? Senkinek sem fogod elmondani, hogy hol vagyok, történjék bármi?! – hangjából sütött a csalódottság és a bánat. – Erre, te! Az első adandó alkalommal, belehajszolsz egy újabb házasságba! Nem ismerem, nem is akarom! De, nem akarom még egyszer átélni ugyanazt! A nászéjszaka pedig kötelező, emlékszel?! – csattant fel dühösen miközben kissé megrángatta Yazira kezét. Szó nélkül tűrte a panaszáradatot. S tudta jól, hogy igaza van Yzarrnak, ettől félt, de azt hitte, hogy lesz akkora haragja, hogy megvédje Shyát, hiszen ő már a család tagjának tekintette a kisnőstényt.
- Nem fognak még egyszer úgy körül hálózni, hogy aztán engedjek a csábításnak, kikötözzenek, és arra ocsúdjak fel, hogy a közepén egy párna fojtogat… Tizenhat éves voltam és szerelmes belé, de ő átvert! Mást szeretett, és mégis elcsábított, hogy aztán megöljön!- csalódottan engedte el Yazira karját és fordult meg. Az erkélykorlát felé kezdett visszabicegni. Elnézte, ahogy a hegyhát mögött kezd felkúszni a nap lilás fénye. Megtámaszkodott a korláton és egy reszketeg sóhaj kíséretében gyorsan letörölte azt a kósza könnycseppet, ami megindult az arcán. – Nem fogom megnyitni többé senkinek sem magamat! – suttogta kétségbeesetten. Yazira megtörten hallgatta bátyja szavait, tudta, hogy azért lett ilyen tüskés és harapós, hogy ne férkőzhessenek hozzá olya közel. ~ Athrea és ő?! Szeretted… De… ezért hagytad el pont… Mégis, a taktikája, amivel meghódított téged, bámulatos. Akkoriban olyan voltál, mint amikor gyerekek voltunk, boldog és nem zárkóztál el.~ Átérezte Yzarr fájdalmát, odalépett mögé és hátulról ölelte át.
Testvéréből felszakadt egy reszketeg sóhaj, és megfordulva átölelte Yazirát.
- Félek. – suttogta közvetlenül a húga fülébe.
- Jaaaj, bátyus! – jött valahonnan Yzarr mellkasából a szomorú hang. Sírt, Yzarr helyett is Yazira, érezhető volt ez a kis test remegéséből.  Yzarr pedig érezte, ahogy lassan kezd elázni az ing is, ami rajta van.
Végül elkezdte behúzni magával a szobába a testvérét. Fáradt volt és egy kis alvásra is szüksége volt már. Beterelte Yazirát az ágyig.
- Ha akarsz, maradhatsz. – szólalt meg, miközben behúzta a sötétítőt, de az erkélyajtót nem csukta be. Levette a cipőjét és elhelyezkedett az ágyon. A fájdalomcsillapítót kitette az éjjeli szekrényre, aztán eldőlt háton fekve és a baldachin lassan himbálózó függönyeit kezdte figyelni. Yazira befészkelte magát Yzarr mellé, magukra húzta a takarót és nem szólt egy szót sem. Az, hogy megengedte neki, hogy vele maradjon, többet jelentett minden szónál. ~Megbocsátott! ~ Ujjongott magában, de nem tette szóvá a dolgot.

Helyek:

Egy válasz eddig.:.

  1. Ruby válasza:
    2012. május 30. 17:04

    Hát igen a testvéri szeretet mindent legyőz! :)
    Amúgy nem mondták még hogy csúnya dolog hallgatózni kicsi úrfi?

Vélemény hiány, azonnali utánpótlás szükségeltetik! :