Haláli házasság

- Engedelmével akkor már most megkezdeném a hadjáratot...

- Na de uram, sérült vadra lőne? – kérdezte Shya méltatlankodva, ugyanakkor megfeszülő háttal. A hím mondata ugyanis nem sok jót ígért. Yzarr gyengéden hajolt közelebb a nőstényhez, s úgy szólalt meg a füle közelében, lehelete szinte cirógatott.

- Azt hiszem, épp most gyógyítom... Szóval mi akadálya lenne? – cirógatta meg ismét a nőstény hasát. Shya keze eddig Yzarr kézfején pihent, de most figyelmeztetően fogta meg a hím ujjait egy pillanatra.  Távolságtartó, büszke hangnemet igyekezett megütni, bár némi gúny is keveredett szavaiba.

- Mintha valami olyasmit mondott volna, hogy távol akarja tartani magát tőlem… - emlékeztette a másikat, akit minden bizonnyal átlátott a színészkedésen.

- Csak nem berezelt volna a hirtelen pálfordulásomon? – kérdezte a hím szinte nevetve, ám a szemeiben ott csillogott az a játékos fény.

- Nem lep meg, hisz szokása... Mindazonáltal emlékeztetném, hogy bár magát nem kötik efféle elvárások, de nekem szűzen kell férjhez mennem... –felelte Shyara látszólag könnyeden, egy árnyalatnyi szigorral hangjában. Valójában azonban utolsó mentsváraként hozta fel ezt az érvet, remélve, hogy ez kissé visszább fogja Yzarr ostromát. -

- Majd lerendezem a férjét… - felelte a hím magabiztosan. – Ismerem talán?

Ekkor fájdalmas nyögések sora hallatszódott. A Méregfogak a lehető leggyilkosabb tekintettel méregették az Yzarr karjaiban tartott nőstényt.

Yazi egy csuklásnak álcázott nyögést fojtott el magában. Dorean pedig felszisszent és tovább hajtotta a lovát, hogy megfogja Yazi lovának kantárját is. Látszott, hogy a kislány már fáradt, s hogy egy ideje már egész szótlan. Viszont Yzarr utolsó mondata… Kissé megfacsarta a szívét. Most az egyszer nem tudott nem haragosan és fájdalmasan pillantani Shyarára, miközben elhaladtak Doreannal mellettük.

~ Becsapjuk, érted… S ez nekem annyira fáj… Pedig az Ő bizalma mindennél fontosabb nekem!~ Újabb csuklásba fojtott fájdalmas nyögés hagyta el az ajkát. A szája elé kapta a kezét s úgy pillantott Doreanra.
Shyara az ajkába harapott, hallva a kérdést, és tekintetében fájdalom és bűntudat csillant a többiek reakciójától. Yazira néma üzenete ütötte szíven leginkább, ám keze is megrándult, ahogy jelei fellüktettek, ám a lánynak nem tűnt fel az összefüggés.
Dorean látta a Yazi szemébe kiülő bánatot. Tudta jól, hogy mit érez… Ugyan ezt érezte ő is az óta, amióta parancsba kapták, hogy nem mondhatják el.

- Kérsz vizet? – kérdezte a kisnősténytől.

Yazi egy apró szégyenlős mosoly kíséretében elvette a felé nyújtott vizes tömlőt és jó nagyot húzott belőle.

- Igen. Ismeri. – vallotta be Shyara halkan. - Úgysem találná ki, de holnapig még gondolkozhat, s ha nem tudja, elmondom... - A Kisnőstény Yazi és Dorean felé pillantott. Nekik címezte az utolsó szót. Rosszul érezte magát testileg-lelkileg egyaránt.
 ~Ezen agytornáztassam magam?! Agyrém!~ gondolta a hím, majd válaszolt.
- Ne aggódjon, nem magán fogok agyalni az éj további részében... S napközben sem... De majd a szabad óráimban lekötöm a gondolataimat egy-két elraktározott érintés emlékével... Shya keze aggódva rezzent meg Yzarr kézfején, hogy ha a hím ismét cirógatásba fogna, meg tudja akadályozni.

- Nem túl lovagias dolog visszaélni egy hölgy kiszolgáltatott helyzetével... – jelentette ki, ám a szavak erőtlenek voltak. Ha ki is akarta oktatni Yzarrt, hangjába már nem jutott a szándékból.

- Én nem vagyok lovag.  Maga pedig nem hölgy, ha jól tudom… - állapította meg a hím, bár némi csipkelődő felhang kihallatszott a mondatból.

Shyát máskor zavarta volna a csipkelődés, ám most fáradtabb volt annál, mintsem valami frappáns visszavágást keressen. Kedvetlenül szusszantott, és Yzarr vállának döntötte a fejét.
- Kérem… ne fárasszon... – közölte halkan, beletörődően. Talán valóban lázas volt, ki tudja. Az előbbi szóváltás után más magyarázat nem igen akadt arra, hogy most ilyen könnyedén engedte el magát Yzarr karjában.

- Ugyan… nem kellek én ahhoz… - eresztett meg a hím egy lekicsinylő mosolyt. A vállának érő fej érzete kissé túl bizalmas közelség volt a számára, így egy kis ideig érezhetően megmerevedett a testtartása. – Vannak ezek a  jelei, akik fárasztják így is helyettem. Bár megtenném, hogy legalább egyszer kifárasszam másképp… - s ezzel befejezettnek tekintette részéről a társalgás ilyetén részét. Shyara csak egy halk morranással reagált. 
– Viszont… - itt Yzarr a nőstényre pillantott jelentőségteljesen, a lány pedig felfigyelt. - Azt hiszem, útközben akár el is mondhatná, hogy mifélék ezek a jelek… - enyhe parancsoló él hallatszódott ki a hangjából. - Ennyit igazán megérdemlek, ha már miattuk ilyen közel kerültünk egymáshoz ismét…

A lány szinte megkönnyebbülten a kérdéstől; már aggódott, hogy valami kellemetlenebb témával kapcsolatban akar faggatózni a másik, így azonban engedelmesen bólintott. Kereste a szavakat, s végül belefogott a mesébe. A hangja őszinte volt, kissé elmerengő, viszont furcsamód jobbára múlt időben beszélt, ami idővel a hímnek is feltűnhetett.

- Hogy pontosan mik ezek... vagy ők, ahogy én tekintek rájuk… azt nem tudom. Mindenesetre nem tetoválás, az biztos. – mosolyodott el, ahogy eszébe jutott a hím meghatározása. - Amióta az eszem tudom, rajtam vannak, zizegnek, ficeregnek. – Hangszínéből érezhető volt a jeleihez való kötődése. - Érzéseik vannak, s talán gondolataik is, bár ez utóbbit nem állíthatom biztosan. Szólni legalábbis még nem szóltak hozzám, de a hangulatukat többnyire értem és érzem. Ha késésben voltam, sürgettek; ha féltem valamitől, ők is nyugtalanul zsibongtak és tekeregtek, vagy éppen megnyugtató, furcsa érzést sugároztak felém, mikor melyiket tekintették hasznosabbnak.
Kislányként, ha elestem, a sebeim köré sűrűsödtek, szinte benőtték a sérülést. Persze nem gyógyult meg – magyarázta a lány továbbra is Yzarrnak dőlve -, mégis olyan érzés volt, mintha hűsítettek volna a sebre boruló levelek. Ha sírhatnékom volt, csiklandoztak vagy különböző mintákba tekeredtek rajtam, hogy eltereljék a figyelmemet. Olyanok, mint valami szótlan, de igen öntudatos játszótárs, sértődékeny őrszellem… néha ugyanis megmakacsolták magukat és szinte éreztem, ahogy duzzogtak… Olyankor egy kis hízelgés vagy kedves gondolatok után megenyhültek. Egyszer hosszabb ideig ágynak estem, és éreztem, ahogyan a leveleik elszáradnak rajtam. Majdhogynem jobban féltettem őket, mint magamat… Úgyhogy nevezheti őket a hangulatom árnytükrének is, ha úgy tetszik. Ugyanakkor a testen kívülre került lelkiismeret is találó lenne… - hümmögte Shyara elgondolkodva, bár az indoklásig még nem jutott el…

Yzarr érdeklődve hallgatta a kislányos mesét, de valamiért furcsa módon nem tudta elhinni, hogy hazugság volna. Érezte, ahogy a nőstényke különös odaadással beszélt a jeleiről.

- Értem, azt hiszem, igazán csúnya dolgot kellett tennie, hogy ilyen módon büntessék… Ha jól sejtem mágikus jelekről van szó… Jó, hogy nem emésztették el magát, még. - töprengett hangosan a hím.

Shyara felfigyelt Yzarr szavaira, ahogyan a hím rátapintott a lényegre. Eddig nem értette, miért büntetik a jelei ezzel a mostani fájdalommal, egyszerűen nem látta értelmét. ~ De így belegondolva… igen…Elriath bácsi figyelmeztetett, hogy minél hamarabb mondjam el Yzarrnak… És még mindig nem tettem semmit, pedig ott lett volna a lehetőség, mikor gyógyítani próbáltam. Sokan voltunk, nem bántott volna… de nekem eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam. Mikor nem tudtam elmondani neki ma… akkor is jobban fájtak… És az előbb, mikor rákérdezett… ó, egek! ~ A talány effajta megoldása megdöbbentette a lányt, így kissé késve válaszolt a hím utolsó mondatára.
- Nem.. nem hiszem, hogy valaha olyan rossz viszonyba kerülnénk, hogy ártani akarnának nekem… azaz.. nem tudom elképzelni – felelte őszinte meggyőződéssel, bár kissé szétszórtam iménti felfedezésétől. - Bár anyám szerint a terhesség idején komoly összetűzésbe került a jeleivel… de ott még egyelőre nem tartok, és bízom benne, hogy nem lesz gondom velük.
Egyébként igen, ha minden igaz, mágikusak. Valamely ősünk véthetett valami hibát démonidézés közben… esetleg magára írta a rúnákat a pergamen helyett, és nem tudta lemosni, nem tudom…- kuncogott Shya, s szavaiból nem derül ki egyértelműen, tréfál-e vagy sem. -  De anyám szerint egyszer mindegyikünk életében eljön az az idő, amikor megmérettetünk a jeleink által, s eldől, érdemesek vagyunk-e a segítségükre a továbbiakban. – Mosolyogva, ugyanakkor kissé álmosan szusszantott. – Bár nem tudom, ez mennyire fedi a valóságot… Nem tudtam eldönteni, anyám legendát mesélt-e, vagy az igazat, régen volt már.

Megvárta, hogy a nőstény befejezze az igen bő lére eresztett mondandóját s csak azután kezdett bele.

- A naivsága igen szórakoztató. Itt van magán! – a nyomaték kedvéért most elvette a kezét a nőstényről. – Gondolkodnak, sugallnak, jó hogy nem irányítják magát. Mégis figyelmeztetik… érzelmeik vannak… S azt mondja nem hitte el, hogy esetleg tényleg egy rossz démonidézés öröklődő hatásáról lehet szó?! – még mindig nem tette vissza a tenyerét a nőstényre. Várta, hogy amaz hogyan reagál.

Shyát meglepte a hím kirohanása, bár belegondolva jogosnak érezte, elvégre egy kívülálló nem érthette a jelekkel való kapcsolatát. Érezte, hogy Yzarr elengedte a hasát, de nem nyúlt a keze után azonnal. Ő maga is kíváncsi volt, vajon az enyhülni látszó sajgás erősödik-e, ha nem érinti tovább jeleit a hűvös tenyér.
- Nem ezt mondom… csak kislánykoromban mesélt róluk utoljára, és nem tudom, mennyire színezte vagy finomította a dolgot, amikor mesélte. Egyébként meg, nem nevezném démonnak azt az entitást, amelyik egész életében kedveskedik, vigasztalja és védelmezi azt, akinek a testén van – mondta, jelei helyett is kissé sértődötten.
– Mindazonáltal… nem lennék a férje… - folytatta a hím. - Ilyen terhet róni egy születendő gyermek nyakába… S gondolom mindegy, hogy milyen nemű a gyerek akkor is megkapja… Akit ha idővel megunnak a jelek, megölik őt… Ha nem elég erős, ha jól értem?! Ha az anyjának meggyűlt a baja a jeleivel.. akkor maga is veszélyben lesz, míg gyermeket vár... – persze az iménti szavai leginkább találgatások. Viszont elég érdekes téma, hogy ne ücsörögjön bambán az utat bámulva.  Ilyen téren viszont nem sok kedve volt belegondolni a dologba, mert úgy érezte, sőt azon a véleményen volt magáról, hogy ő rossz apa lenne. Képes lenne szeretni a gyerekeit, de türelme nem lenne hozzájuk. S távol is állt tőle ez a téma igencsak.
- Nem teher, én legalábbis nem érzem annak, hogy vannak. A saját jeleimet ismerve pedig irreálisnak tartom, hogy ennyire szörnyűnek állítsa be őket. Miért ölnék meg a gyermeket, ha ráunnak? Hiszen ha a test elpusztul, mi lenne a jelekkel? Azt, hogy hogyan öröklődik, nem tudom. Apámnak például nem volt, és a húgomnak sem, anyám pedig kerülte a témát. Nem szeretett beszélni a jeleiről. Nem tudom, miért, de szerintem rosszabb viszonyban volt velük, mint én a sajátjaimmal. Azt ígérte, egyszer majd elmondja, amit tudnom kell, de az óta is mondja… - Shya hangja elmerengővé vált, miután már nem kellett tovább jeleit mentegetnie.

- Ahhham! – sóhajtott a hím. Ehhez már nem igazán tudott mit hozzáfűzni, ez nem az ő asztala volt, így nem feszegette tovább a témát. Viszont a tagjai egy kicsit elgémberedtek a monoton sétálástól, s hogy úgy kell magát tartania, hogy a nőstény ne essen le az öléből. Így megengedett magának némi pihenőt azzal, hogy elengedte Ében gyeplőjét és jólesően nyújtózkodott egyet.

- Dorean, megvan még _az_ a hely? – kérdezte a hím a háta fölött hátra pillantva.

- Bizony! – hallatszott Dorean vigyorgó hangja.

- Nagyszerű! Akkor húzzunk bele! – vált lelkesebbé Yzarr, s ismét erősebb lépésre, könnyű ügetésre fogta Ébent. Unta, hogy itt kell lazsálnia.

Shyara, a hímmel ellentétben nem lelkesült fel, sokkal inkább volt bágyadt. Ő nem unatkozott, hiszen elég sokat beszélt, és bár ez általában nem zavarta, most furcsamód mintha kimerítette volna. Törzsét is egyre melegebbnek érezte, ahogy telt az idő, s Yzarr még mindig nem tette vissza a kezét a lány hasára.
Shya végül úgy döntött, kézbe veszi az ügyet, s finoman visszahúzza magára a hiányzó hűtőpárnát.

Ám Yzarr a combján tartotta a kezét.

Shya megpróbálta erősebben húzni, ám mikor továbbra is eredménytelen maradt, megszólalt.
- Yzarr… visszatenné a kezét?

- Önszántamból?! Nem. -felelte a hím komolyan s egyúttal kissé unottan is. Tényleg haza akart már érni. S nem itt babusgatni a karjaiban a nőstényt.
Shya elszontyolódott. - Pedig olyan jó volt… - vallotta be alig hallhatóan, hátha hatni tud a hímre.
- De a jóból is megárt sok nem tudta? – kérdezte vigyorogva Yzarr.

Shyara felszusszantott, ám nem adta fel.
- Tudja, mit? Alkut ajánlok: maga visszateszi a kezét, én pedig az út hátralevő részére elhallgatok. Ha nem, akkor lyukat beszélek a hasába. – Kockázatos kis egyezség, de a lány fájlalta a hűs kéz hiányát, és nem nagyon akart tovább beszélgetni. Ekkor Yzarr maga csúsztatta vissza a kezét a nőstény hasára.
- Ha megszólal, akkor csókkal hallgattatom el! – fenyegetőzött komolyan, ám a tekintetében a kihívás tüze égett. Ugyanakkor ebben a pillanatban kellemetlen, viszkető érzés lett úrrá a tarkóján, így bosszúsan kapta el a nőstényről a kezét s vakarással igyekezett enyhíteni a pillanatnyi kellemetlenségen. Aztán már csak pusztán a saját kényeztetése végett ott tartotta a kezét, hogy masszírozza egy kissé a nyakát. Shya kényelmesen ült, és már megszokta a kezet a hasán, így furcsálkodva nyitotta ki egyre laposabbakat pislogó szemeit. Várt egy kicsit, majd mikor a hím továbbra sem rakta vissza a kezét, és jelei ismét kellemetlenül melegedtek, tiltakozni kezdett.
- Azt mondta, otthagyja a kezét...

- Maga meg azt, hogy befogja... - felelte a hím egy ádáz vigyor kíséretében, miközben lassan megállította a lovát.
- Megszegte a szavát - mondta a lány, hátha elkerülheti, hogy Yzarr valóra váltsa a fenyegetését.

   Halk nevetés szállt fel a hím torkából.

- Maga is... - s már el is engedte a másik kezével a kantárt, hogy szelíd erőszakkal de a magáévá tegye a nőstény be nem álló száját s egyúttal el is hallgattassa ha csak egy rövidke időre is.

Shyara azonban a szája elé kapta a kezét, hogy ezúton akadályozhassa meg a fenyegető csókot. Igazságérzete tiltakozott, de nem tartotta okos dolognak tovább beszélni. Inkább megvédte a száját ahelyett, hogy tovább jártatta volna. Épp eléggé zavarta, hogy jelei miatt szüksége volt a hím érintésére, csókra - köszönte szépen - nem vágyott.
Ami azt illeti, Yzarr sem akarta igazán valóra váltani a csókot, de nem az a sötételf volt, aki visszakozna az adott szava után, így bár nem mutatta ki, az arcán csak az az ördögi vigyor látszott, amikor először megérezhette a Kislány a feneke alatti kötél rángatózását. Majd Yzarr érezte meg a kabátja hirtelen rántását, így előbb a nősténybe kapaszkodott volna, ám mivel az nem volt stabil pont, a combjával szorította erősebben  Ében  nyergét. Kristály elharapta a kötelét, s peckesen, gőgösen valamint igazán sértődötten táncolta körbe a gazdáját. Nem átalkodott még a trió felé is harapni. Yzarr rögtön döntött, nem törődött a karjaiban tartott nősténnyel, s úgy lökte le a földre a Kislányt. Amint az földet ért, Ében már ugrott is vágtába, hogy a hisztiző, vemhes kancát utol érjék.

- Jobb most leesnie, mint vágta közben!-kiáltotta hátra a hím.
Shyából ijedt sikkantás tört ki, ahogy eltűnt alóla a ló. Guggolásba érkezett, ám lendülete tovább sodorta, így tenyerét lehorzsolva tompította az esést. Miután feltápászkodott, dühösen porolta le magát. Kissé megalázó volt a földet érés, de abban igaza volt Yzarrnak, hogy a Kislány nem sokáig maradt volna meg Ébenen, és nem is szívesen próbálkozott volna meg vele. Sőt, elnézve a hím ezt követő sebességét és ügyeskedését, Shya lehorzsolt kezét olcsó árnak tekintette azért, hogy kimaradjon a hajszából. Így nem is követte hosszas női hiszti a hímet.

Mindenki tanácstalanul pillantott a vágtázó alakok után, eleinte nem tudták, hogy mi történt, de mivel hogy Yzarr csókjelente miatt megállt a menet, így nem is indultak tovább. Shyara leesését senki sem vette észre, hiszen nagyobb volt a távozás okozta döbbenet.

Yazira nagyokat pislogva várta, hogy bátyja visszatértjen, sejtette, hogy a vemhes kanca makacsolta meg magát. Már nagyon álmos volt.

  Hosszas hajszát követően de beérte a kancát s hogy mit kellett tennie, hogy végre be adja a hisztis nőstény a derekát? Elhanyagolható annak fényében meg pláne, hogy mind Ében és mind a hím is tiszta sár volt, holott az elmúlt napokban nem volt eső az égadta világon. Egyedül a kabátja és Kristály volt igazán tiszta, előbbit a kanca hősies zsákmányként a szájában tartotta, maga az állat pedig kiengesztelve sétált a morcos és igen paprikás hangulatú hím háta mögött. A hím tekintete nem sok jót ígért annak, aki most bele merészelne kötni...

    Komótosan és kissé megtörten érkezett a páros az igazán tiszta és állatira hisztis egyeddel a hátuk mögött. Ők maguk sem tudták, hogy mennyi ideig voltak el, de nem is számított. A vigyorgó arcokról próbált nem tudomást venni, akárcsak a tekintetekből sugárzó kárörömről.

- Öregem, te aztán megjártad! - hallatszódott Dorean hangja. Fittyet hányva a hím tekintetéből sugárzó gyilkos indulatokra.

Yzarr egy lenéző horkantással válaszolt, miközben elhaladt Dorean mellett ló és lovasa egyszerre rázta meg a sörényét, hogy beterítse a bajtársat is a jóval.

- Kaphatsz még te is  csak haragítsd magadra a gazdáját is, még jobban! - fenyegetőzött olyan halkan, hogy csak ketten hallják.

Mivel mindene tiszta sár volt, egy tiszta ruhadarab nem akadt amiben megtörölközhetett volna, így a garbója nyakát hajtotta fel, hogy az arcáról letörölje a maradék maszatot. S hogy teljes legyen a kép, miután elhaladt Dorean mögött, egy sáros pacát köpött az út porába. Most nem csak képletesen, de tényleg fogcsikorgatva haladt a szájába került töméntelen sár és por mennyiségtől,  jó részétől már a visszafelé vezető úton megszabadult.
Bár Shya egy kis ideig úgy gondolta, alkalom adtán Yzarr orra alá dörgöli majd annak lovagiatlan lökdösődését, de látva, hogy a kanca helyette is bosszút állt a hímen, Shyara letett az utólagos felemlegetésről. Épp eléggé kárpótolta a nyakig sáros és kifáradt hím látványa a kellemetlenségért. Yzarr megállt a Kisnőstény előtt és szólásra nyitotta az ajkát.

- Kegyed, nem óhajt esetleg csatlakozni hozzám? Sárfürdőzni... Magának ingyen megszámítom, amennyiben még fájnak a jelei?
- Ha nem gond, nem követném a példáját, uram. Ez nem az én sportom, s magának jobban áll. - felelte a kisnőstény, s ha Yzarr engedte, a még saras mancsáért nyúlt.

Egy hasonló horkantás volt a nősténynek adott válasza is.

- Egyszer... magának is ki kéne próbálnia. Ásatok a birtokon egy medencét, feltöltjük vízzel... homokkal. Csapok maga mellé egy másik nőstényt... Én meg majd remélem, hogy akkor is  legalább ilyen jól fogok szórakozni magán... Ha nem jobban.- villant a nőstényre a tekintete. Ám a kézfején érzett tenyérre érdeklődve emelte vissza a tekintetét ismét a nőstényre. Az ezüstszín íriszek kérdőn pillantottak a Kisnőstényre, de még nem húzta el a nőstény érintése alól a kezét. Egyelőre.

Shyara, miközben úgy tett, mintha az ajánlatot mérlegelné, tunikájával letörölte a sarat Yzarr kezéről.
- Hm.. igen sokat kellene hízelegnie ahhoz, hogy a kedvéért ily módon szórakoztassam Önt.- felelte a lány, s figyelmen kívül hagyta a kérdő pillantást.

Yzarr szemöldöke majdnem felcsúszott hátra a tarkójáig, miután a Kisnőtény befejezte a műveletet, egyébként meglepődött. Olyannyira, hogy teljesen meg is feledkezett magáról s torokköszörülve pillantott a nőstényre ismét.

- Khrhm..- pillantott tanácstalanul a nőstényre, majd a kezét nyújtotta a Kislánynak, hogy kapaszkodjon belé.Shya magában jót mosolygott a hím döbbenetén, majd  bájosan mosolyogva fogadta el a segítséget, s csupán tekintetének villanása árulkodott elégedettségéről.
Yzarr bár fáradt volt, nem érződött ez a mozdulatain egyáltalán, amellyel felkapta a Kisnőstényt maga elé a nyeregbe. Esetleg némi csúszkálás előfordulhat, hiszen Yzarr bőr nadrágot visel, s az sem száradt még meg a nyereggel egyetemben, valamint Ébenből is itt ott még intenzíven csöpög a sár.
 Shyara, miután az eddigihez hasonlóan féloldalt ültette őt a hím,  átemelte jobb lábát Ében feje felett, s végül kényelmesen, normális módon ült a lovon. Nem akarta lehetőséget adni arra, hogy Yzarr még egyszer lelökje.

Csöndben nevetett a hím, miközben elhelyezkedett a nőstény az öle előtt; ebből csak annyi érződött, hogy enyhén rázkódik Yzarr teste.

~ Oh, tényleg. lehet hogy túl durva voltam...Hm.. majd a vacsoránál kiengesztelem a korábbi dolgokért, valahogy...~

- Mit szólna egy visszavágóhoz? Hazáig nem veszem le magáról a kezem, de ha megszólal, akkor többet nem teszem vissza, és csókkal fogom elhallgattatni, ráadásul ne feledje egyel még tartozik!

   Fenyegette meg a nőstényt, finoman. Nem sok kedve volt a harchoz, ezek után meg pláne. De beszélgetni sem akart nagyon.
Shyara reflexből kérdezett volna a vissza, hogy miféle visszavágóra gondolt a hím, ám mivel Yzarr folytatta, nem vágott közbe. Szerencséjére, ugyanis nem akarta volna elszalasztani ezt a második lehetőséget a csók elkerülésére. Yzarr szavai, bár szinte már kedvesnek tűntek, mégis elég fenyegetően hatottak, így a lány már csak bólintani mert

- Helyes! - nyugtázta Yzarr a helyzetet halkan morogva s a tunika alá csúsztatta azt a kezét amelyet a nőstény már előtte letisztított a köpönyegébe.

Shya a hím kézfejére tett kézzel ücsörgött, s mivel jelei már jó ideje gyengítették, s feltételezett láza sem múlt el, meglehetősen hamar elfelejtkezett arról, kinek a karjaiba is fészkeli be magát éppen.Egyre laposabbakat pislogott, míg végül pillái lecsukódtak, s jóleső álomba merült.

Yzarr érezte, ahogy a kis nőstény elhelyezkedik a karjaiban, ha lehet, az eddiginél még óvatosabban ölelte körül a Kislányt, ám azért mégis tartva, nehogy kidőljön oldalra. Hangtalanul haladtak a hímek, egyedül csak a lovaik prüszkölése, farokcsapkodása volt hallható az út folyamán. Egy pillanatig a tekintetében némi féltékenység tükröződött, amikor meglátta, hogy Dorean szó nélkül átemeli az éppen majdnem elbóbiskoló Yazirát az ölébe. De ekkor sem szólalt meg, hanem csöndben haladt tovább. Ilyen tempóban dél körülre értek a birtokra, ahol is leállították a lovaikat. S Yzarr még a lovon ülve utasította az elébük érő szolgákat, hogy pakoljanak le a lovakról. Ám a sajátjaihoz ne nyúljanak. Aztán, óvatosan szállt le a lóról, miközben hagyta hogy a talán még mindig alvó Kislány is vele dőljön egy darabon, aztán miután biztos lábakon állt a földön, elindult a terhével a nőstény szobája irányába. Ahol is finoman nyitott ajtót, ám úgy tűnt, hogy talán szándékosan vagy szándékolatlanul, de nyitva maradt az erkély ajtó, egy könnyű reggeli huzat, amely érkeztükkel átcikázott a szobán, lesöpört némi pergament az egyik szekrénykéről. Yzarr betette maga mögött az ajtót, majd a nőstényt lefektette az ágyra, s betakarta. Nem akarta a szükségesnél több ruhától sem megszabadítani, hanem figyelmét inkább a lehullott papíroknak szentelte.