Google+ Haláli házasság: 17. Atyai pofonok

Haláli házasság

Tetszett? :)

17. Atyai pofonok

Yzarr maga nyitott be a nagybácsi lakosztályába. Az orrát egyből megcsapta a kencék és az orvosságok szaga, fintorogva húzta el a száját.
- Elriath! – suttogva halt el a hangja, ahogy meglátta a gyertyák fényében fekvő sápatag idős hímet. A torka összeszorult a látványra, tett néhány tétova lépést előre, majd meg is torpant.
- Gyere beljebb, fiam és ülj le oda… - mutatott maga mellé az idős hím.
A fiatal hím szó nélkül bicegett oda a felkínált fotelhez,- majd vigyázva ült le-, közel rakták az ágyhoz, és úgy tűnik gondoltak a lábára is, oda tettek egy puffot is, de még nem merte kényelembe helyezni magát. 
~ A kis nősténynek mégis igaza volt…~
Feszülten pillantott végig a fekvő hímen, a torkában egy gombóc gyűlt, valahogy nem akaródzott megszólalnia. Sallangoktól mentes ábrázattal ült a hím mellett, aki úgy tűnt, ugyan úgy szemügyre veszi őt, mint ahogyan az imént tette Yzarr is.
- Megváltoztál… Nőttél… Férfi lettél… - suttogta az orra elé Elriath. – De mégis! Hogy képzeled, hogy így viselkedsz az otthonodban?! – emelte fel a hangját Elriath és dühösen pillantott az ifjúra.
- Én… azóta… - hirtelen hallgatott el, ha volt valaki, akivel, egyáltalán nem mert szájalni, az az előtte fekvő beteg hím. Tisztelte és szerette, legalább annyira, mint az apját. ~ megváltoztam~ fejezte be magában a mondatot.
Elriath türelmetlenül intette le az ifjút, aki alig mert megszólalni.
- Tudom, mi történt, ne feledd!  Rég volt már… El kell felejtened. Túl kell lépned rajta. Különösen most… most hogy nincs más választásom.
- De, én… nem akarom! Mi lesz az apámnak tett ígéreteddel?! – kérdezte Yzarr kétségbe esett hangon, s ugyancsak hasonló tekintettel pillantott a sötétvörös íriszekbe.
- Majd, megbocsát, ő is ezt tenné a helyemben. Érzem és tudom. – szögezte le a hím, ellentmondás nem tűrő hangon. Arcát grimaszba fordította a kínzó fájdalom, ami áthullámzott a testén.  – Visszatérve, a viselkedésedre!  Tűrhetetlen! Változtass rajta, mert nem mehet a szolgálóink kárára a természeted. Sem máséra. – pillantott jelentőségteljesen az ifjúra.
- Meg kell házasodnod, hogy egy biztos kezű irányítója legyen a családunknak, ha én már nem leszek itt többé. Mindazonáltal emlékszel az Árnyék Rendünkre? – Yzarr kicsit élénkebben bólintott. S figyelte a nagybátyja szavait. – Újra kéne képezni őket, és felfrissíteni a csapatot. Újra teljesíteni kisebb küldetéseket, testőrség, kémkedés, gyilkosságok… De tudod jól, mindezt úgy lehet, ha van egy biztos háttered. Álcád… - tört elő az idős hímből a mester, a példakép, aki egykoron volt. S aki megtanította Yzarrt lesből támadni és a gyilkolás egyéb fortélyaira.
Jól emlékszik, hogy ikrekként születtek akár csak az apja és Elriath, de az ő öccse meghalt, a születése után. Talán abba őrült bele egy kissé az anyja. Általában az egyik testvér ment el az Árnyék Rend soraiba szolgálni, míg a másik a birtok ügyeit intézte, ez régi hagyomány volt, akár ikrek voltak a fivérek akár volt köztük némi korkülönbség.  Normális esetben az első vérig menő küzdelem döntötte volna el azt, hogy merre indulnak el az ifjak a nekik szánt ösvények közül. Yzarrnak ez nem adatott meg, hogy kipróbálhassa magát, már az első pillanattól fogva világos volt a férfiak számára, hogy egyszer az ifjú, majd az Árnyékok közt fog szolgálni. Töprengve ücsörgött a székében, mialatt Elriath sem szólalt meg csak figyelte a fiatal hím ábrázatát. Aki önkéntelenül dőlt hátra a kényelmes fotelben és tette fel a lábát a puffra.
- De, ha én megházasodom és meghalok, egy küldetés közben…. – kereste a kibúvót.
Rekedt, nevetésszerű hang szállt fel a hím torkáról.
- Ne nevettess! Benne van a pakliban, de azért jó lenne, ha utódokat is hagynál magad után. Másrészt, ezért csak kiképezni fogsz és olykor – olykor elvégezhetsz ezt-azt, de jó volna, ha vigyáznál magadra. – apró remegések rázták a testét, Tudta jól, hogy a házasság miatt fél ennyire Yzarr. S meg tudta érteni, néha még maga is hallja amint az ifjú rúgkapálva, sikoltva küzd az életért azon az éjszakán.
Az ajtó zárva volt nem tudtunk bemenni, de mire végre kinyitottuk, a nőstény megijedt a rájuk törő férfiaktól, ezt az alkalmat használta ki Yzarr és törte el a nőstény nyakát, könyörtelenül. Miközben a gyermekien bájos arcról megállíthatatlanul potyogtak a könnyek. Megalázva érezte magát a kis kölyök, emlékszem, kapkodva szedte a levegőt, teljesen el volt szürkülve az arca. Az óta utálja, ha lekötözik. Az- az átkozott pedig lekötözte, sikerült rávennie Yzarrt, hogy hagyja az irányítást neki, mert szerette… Ám a nőstény nem volt elég ügyes és erős, így nem kötötte ki szegény fiamat rendesen…
Az emlékektől kissé ködös tekintettel pillantott Yzarra. Aki látszólag újra átélte magában azt az éjszakát. Merev testtel és feszült tág pupillákkal meredt maga elé. Reszketeg sóhaj hagyta el az ajkát, majd dühös szisszentés.
- Kikötöztetek! – hallatszott a vádló hangja és Elriathra meredt, dühösen.
Az idős hím számított erre, mélységes bánat tükröződött a tekintetében.
- Nem tehettek mást az anyádék, úgy hiszem, mivel ilyen tűrhetetlenül viselkedtél, a levelét sem olvastad el… - puhatolózott az idős sötételf.
- Mégis mit vártatok, ha a levél úgy kezdődik, hogy: Drága Fiam! Azért írok, hogy tudassam veled az örömhírt, miszerint örömmel várunk vissza a birtokra, a saját egy év múlva rendezett frigyedre!  - dühösen villant az ezüstszürke tekintete az ágyon fekvőre. – Aztán pedig ott van Yazira… - csuklott el a fiatal hím hangja.
Nem kellett folytatnia Yzarrnak, tudta a hím, hogy miről van szó. Yazira árulta el végül nekik, hogy hol van Yzarr rejtek helye miután a levélre nem érkezett válasz. Fájdalmas pillantással nézett végig a megtört fiún.
- Meg kell értened, hogy muszáj volt így cselekednem… - suttogta bocsánatkérően Elriath.
Ekkor Ettoin lépett be az ajtón, Yzarr megtörten temette bele a tenyerébe az arcát. Érezte, hogy képtelen lesz nemet mondani, arra hogy átvegye a családfő szerepét.  Ettoin néhány lépéssel átszelte a szobát és Elriath Úr mellett állt meg, súgott valamit az idős hímnek, akinek mérgében eltorzult az arca.
- Gyere csak közelebb Yzarr! – Yzarr mit sem törődve az idős hím arcával, hiszen nem láthatta, mert a kezébe temetett arccal ült még mindig a nagybátya mellett. Yzarr felemelkedett a fotelből és közelebb hajolt, látva hogy a nagybátya int még neki, hogy hajoljon közelebb megtette.
Elriath mogorva ábrázattal, de összeszedte az erejét és a fiatal hím inge után kapott, hogy két balhorgot vihessen be Yzarrnak, akit az első váratlanul ért és értetlenül hördült fel, ám a második talán kissé felkészültebben fogadta, de nem hitte volna, hogy Elriath még egyszer képes lesz megütni.  Lihegve dőlt hátra a nagy erőfeszítéstől az idős hím és mogorva ábrázattal mérte végig a felrepedt ajkú fiatal hímet.
- Mihamarabb bocsánatot kérsz mindenkitől, akit megbántottál az elmúlt pár napban! Valamint örülnék, ha nem erőszakkal kéne, rávegyelek az esküvőre. – szólt ridegen a hím. S ezzel lezártnak tekintette a ma esti beszélgetést.
Yzarr megsemmisülten bicegett ki az idős hím lakosztályából.
- Aludj jól Elriath. – köszönt el még a válla felett. Megtörten megereszkedett vállakkal fájós állkapoccsal és vérpettyes inggel bicegett vissza a saját szobájába, időnként meg-megállva hogy szemügyre vegyen, egy-egy festményt vagy csak pihentesse egy kicsit a lábát. Az ajkáról csepegő vért az ingujjába és a kézfejébe törölte. Most már biztos, hogy nem fogja elhagyni a birtok területét úgy nem, hogy ne tett volna valamit a családért. Holnap még meglátogatja úgy is a nagybátyját. Sok volt ez neki mára, hogy szembesült az idős hím fájdalmával és betegségével. Csak rá kellett néznie, sokkal kevesebb lett, mint annak előtte. Meg kell kérdeznie, hogy ki a felesége, és hogy mikor várható a házban a feltűnése, hogy ő szépen elkerülhesse. És... amihez egyáltalán nem füllött a foga, de a szavát fogja adni Elriathnak. Hogy marad.
~ Azért, az ütései még fájdalmasak…~
Tapogatta meg az állkapcsát és próbálgatta mozgatni, de mindannyiszor felszisszent a fájdalomtól.
~Azt hiszem, lemegyek jégért…~
Úgy vélte mostantól már nem kell a vigyázó szemek kereszttüzében fürdenie, így mehet, amerre akar.


Lassan bicegett le a földszintre, néha felszisszent a lábát hasogató fájdalomtól és az egész arca zsibbadt a váratlan ütésektől. A mosókonyha felé menet megtorpant, hangokat hallott kiszűrődni, azt a nősténykéjét, akivel az imént kölcsönösen ellátták egymást. Kíváncsi volt, hogy kivel beszélgethet, így közelebb araszolt, s az ajtó melletti falnak támaszkodva hallgatta a beszélgetést, vagy a kiszűrődő egyetlen hangot. Időnként néha végig simított az állán és az állkapcsán, tapogatva a fájó részeket és maga elé meredt.

Helyek:

3 hozzászólás érkezett.

  1. Ruby válasza:
    2012. május 30. 16:01

    Itt is lemaradtak a betűk! :(
    Ez a kedvencem!!!! Végre beverték a fejét! De már nem is akarom kinyírni, mert van a lován kívül még valaki akit szeret. Még a végén szurkolni fogok neki! :)

  2. Ana válasza:
    2012. május 30. 16:08

    Elriath Shyára is nagy hatással volt; egyébként nekem is tetszik, hogy Yzarr így tekint a nagybátyjára.
    Jah, és örülök, hogy ilyen tempóban olvasol, tetszenek a hozzászólásaid, jókedvre derítenek:D

  3. Ruby válasza:
    2012. május 31. 12:15

    Ez még lassú tempó, mert a sok alkesz mindig megzavart! Mióta nem lehet a kocsmába rágyújtani azóta visszeresek a lábaim, annyit járkálok a pult és az ajtó között. "ezek még bagózni se tudnak nélkülem :(" Amúgy is annyit dolgozok mostanában, hogy kezd az olvasás rovására menni! hihih

Vélemény hiány, azonnali utánpótlás szükségeltetik! :