Haláli házasság: április 2012

Shyara naplója

Közszemlére tette Unknown - 4 megjegyzés

1. nap.
~~ Megérkeztem. Az út hosszú volt és kényelmetlen, bár valószínűleg csak én nem szoktam hozzá, hogy ennyi ideig egy helyben ücsörögjek. Surra jól viselte, végigaludta az egészet. Az ő dorombolása volt - és úgy érzem, még egy darabig lesz is - az egyetlen biztos dolog az életemben.
Irigyelem őt. Bárhol és bármikor összekuporodhat és elbújhat a világ elől. Gyors és puha, szolgától nagyúrig mindenki kedveli. A kutyákat leszámítva, de előlük meg könnyen elmenekülhet. Én miért nem tehetem?!
Persze... egy kutyától könnyebb megszabadulni, mint a sötételf tulajdon atyjától... Bár tudnám, mit ártottam neki! Olyan hidegen adta parancsba az indulásomat, hogy még most is dermedtnek érzem magam. Azt sem tudom, kit választott nekem, de már költözöm is. Magam sem tudom, mi fáj jobban...
Az, hogy atyám mérges fekélyként szabadulna meg tőlem, s búcsú nélkül szinte kidob házából... Vagy hogy csupán a szerencsének köszönhetem, hogy jutott időm elbúcsúzni kedvesemtől? Vagy tán maga a búcsú...
Tudtam, hogy atyám nem nézi jó szemmel Zeront. Ezt nyilvánvalóvá tette az egész család előtt, mikor megszégyenített azzal, hogy felolvasta a naplómat. Oldalakat tudnék megtölteni azzal, mit éreztem akkor... De nincs értelme, vannak sokkal frissebb fájdalmaim, amelyektől meg akarok szabadulni. Egyetlen apró öröm ebben az egész helyzetben az, hogy atyám messze van - szabadon írhatok, nem kell félnem attól, hogy rajtakap, s elveszi a naplót tőlem.
A felolvasó estje után jó időre elült a vihar, s oly csöndben volt, hogy már kezdtem reménykedni benne, hogy elfelejtette a büntetést. Hogy is hihettem, hogy majd pont most lesz hanyag, ha eddig sem volt szokása? Talán Zeron szúrta a szemét, talán én.. vagy tán csak az, hogy szándékai ellenére mégis mertem boldog lenni? Akárhogy is, megtalálta a módját, hogy ott üssön, ahol fáj.
Álmodtam, hogy saját párom lesz és saját otthonom, amit közösen építek vele... ám atyám durván felriasztott, s ágyamból is elűzött.
Azt sem tudom, kiében alszom ma éjjel. Csak a ruhák az enyéim és a macskám; kevés személyes holmim, ami van, elhozhattam, de a hinta, amin annyit ücsörögtem, a lovaink és az oly ismerős szolgák mind ott maradtak nála. Már azt sem mondhatom, hogy otthon.

Nem tudom elképzelni, hogy ez az idegen kúria egyszer az enyém is lesz, hogy itt fogok élni.
Nem akarom látni, sem megismerni, ez pedig a leendő férjemre fokozottan igaz!
Atyám talán mondta a nevét, de nem érdekelt, el is felejtettem.
Persze a Themarra emlékszem. Az ajtón is ez szerepel, csak Yazira névvel. Ahogy elnézem, kitakarítottak és elpakoltak mindent, amiből kideríthetném, ki volt e szoba előző gazdája... De nem mehetett el olyan régen, még érzem az illatát.
Vajon miért az ő szobáját kaptam? Hát nincs elég vendégszoba?
Bár.. igazából nem érdekel annyira. Odahaza kis réztáblákra írtuk ki a lakó nevét, ahogyan ezen az ajtón is van. De nem érdekelnek a szokásaik, nem érdekelnek a lakók!
Bár mondhatnám, hogy haza akarok menni...
De nem akarok. Nem kell olyan család, ahol atyám ellenségének tekint, a húgom kihasználja ezt, anyám pedig nem áll ki értem.
S tudom, mi következne, ha mégis visszatérnék. Elég egyértelművé tette, hogy az esküvő meghiúsulását a család hírneve, s ezáltal saját személye elleni támadásnak tekintené, és árulóhoz méltó elbánásban részesítene. Elvárja tőlem, hogy “magamon erőt véve, illő módon” viselkedjem, s feleljek meg az itteniek szokásainak.
Nem érdekelnek a szokásaik. Nem érdekel az engedelmesség, és lenne ötletem, mit kezdjen ezzel a szóval meg úgy a parancsaival az én “drága jó-atyám”.
Soha nem kívántam még ennyire a halálát. Kamaszkoromban elkövettem azt a hibát, hogy nyíltan ellenkeztem vele. Az első pofonig. Azután benőtt a fejem lágya, többször nem adtam neki okot a verésre.
Soha többször nem mondtam, nem mondhattam ki, mit gondolok róla, s most szinte ujjongok, hogy végre leírhattam.
Kis ideig még ízlelgetem ezt az édes gondolatot... azután elhajítom, mert az utóíze savanyú.
Hányszor elképzeltem, hogy eltűnik, megszűnik parancsolni, s mégis.. Képtelen lennék halálát okozni.
Hogy gyűlölöm magam e gyengeségért! Őt bezzeg nem akadályozta semmi, mikor ide küldött!
…
Áruló...
...
De én... tudnék-e valaha az lenni?

~~~

2. nap

Ma megismertem a leendő férjem... Szóval ANNAK a húgát. Első körben legszívesebben rácsaptam volna az ajtót.
Második körben tátogtam, mint a sült hal, míg azt nem vettem észre, hogy néma birkaként követem a folyosókon keresztül. Meg akartam szabadulni tőle, lerázni valahogy, mert nem kívántam társalkodónőt magam mellé, de eltévedtem, így nem hagyhattam ott, mert nem találtam volna vissza a szobámba. hm. az ő szobájába... szóval már csak ezért sem lehettem vele udvariatlan.
Azután ott ragadtam a konyhában. Ha mást nem, de epres-csokipudingot azt tudnak készíteni az itteniek! Műsoros reggeli volt, a kisasszony, (mint már az első mondatában bemutatkozott, Yazira) ugyanis végig szóval tartott.
Nem voltam kíváncsi se rá, se a kúriára... De több esélyem lett volna megkedveltetnem magam atyámmal, mint hogy a leányba fojtsam a szót.
Még mindig zsibong a fejem, de azt hiszem, legalább ma éjjel is mélyen alszom majd, ő ugyanis végighurcolt a fél birtokon, a tótól az istállóig.
Egy szót sem jegyeztem meg, de tartok tőle, hogy holnap is ő ébreszt majd. - Csak remélni merem, hogy nem párnacsatával! Azt is kinézem belőle... - úgyhogy ha rajta múlik, az utolsó zugig ismerni fogom a birtokot. Ha nagyon erőlködöm, talán még két napig figyelmen kívül tudom hagyni a csacsogását, de a hét végére az utolsó egérlyuk helyét is megtanítja majd nekem.

3. nap
Hogy megmondtam.. írtam..(áthúzva a hogyon kívül minden) megjósoltam! Nem párnát dobott rám, hanem vetődött. Az ágyra. Yazira. Surra fújva-vernyákolva menekült az ágy alá, s onnan morgott. Percekbe telt, mire a farán meredező kefe visszalapult normális farokká, s végre előmerészkedett.
Yazi ma is körbevezetett a főbb helyeken. Úgyhogy beadtam a derekamat, és megjegyeztem a konyhába vezető utat. Az a cserfes kis átok még azt is kicsalta belőlem, mi a kedvenc ételem.
Nem tudom, hogyan, vagy mikor kotyogtam ki, de az imént közölte, hogy rakottkel lesz az ebéd, és fagylaltos palacsinta. Furcsán csillogott a szeme, és nem tudtam nem észrevenni a fülére akasztott szájszéleit sem. De nem ismerem még eléggé ahhoz, hogy tudjam, minek örül ennyire.
És amúgy is... elfáradtam... nagyon....Azt hiszem... holazágyam

4.

Csoda történt?! Magamtól ébredtem... Vagy csak álmodom?
A ruháimat egyébként még tegnap előtt bepakolták a szekrényekbe, és a szobámat is berendeztük Yazival. Ez még tegnap volt, de már nem maradt erőm leírni.
Mint kiderült, ő sem tudja, miért telepítették ki a szobájából, de nem haragszik rám, hiszen végül is nem direkt túrtam ki. Viszont azt kérte, ha lehet, egy kicsit még hadd maradjon a névtáblája.
Bár ezt csak azután mondta, hogy megpróbáltuk lefeszegetni, és nem sikerült, szóval lehet, hogy inkább a “Ha nem kaphatod meg, amit szeretnél, akkor szeresd azt, amit megkaphatsz” elvet követte?
Jajj.. kopogtatnak. Kislány, ne moost!~~~
~~Ohh... jelenés. De ki az az Elriath?! ~~

~~Öhm.. nos.. érdekes egy beszélgetés volt ez. Azt hiszem, feltépte a sebeket, amiket Yazira elfeledtetett velem szüntelen csevegésével.
Hát még Elriath úrnak is feltűnt, atyám mennyire szabadulni kíván tőlem! Azt hittem, élvezettel dörgöli az orrom alá... de végül kiderült, hogy félreismertem.
Nem tudok nem haragudni rá és atyámra, de ez utóbbival ellentétben... Azt hiszem, tiszteletre méltó családfő.
A mi családunknak is efféle vezetőre lenne szüksége...olyanra, aki figyelembe veszi az utódok érzéseit is, és ha a helyzet köti is a kezét, mégis szán időt arra, hogy elfogadtassa velük a döntését. És egyáltalán... hajlandó elmondani a szándékait, s megokolni a döntéseket, melyeket mások életéről hoz.
Atyám ezzel szemben... nem hajtja más, csak a rögeszméje, s néha csak azért hoz illogikus döntéseket, csak hogy megtévessze az ellenségeit.
Ha nem ármánykodással és megvesztegetéssel szerezte volna meg anyám kezét, s vele a pozícióját, s nem szerzett volna magának ennyi ellenséget, most kevesebb félnivalója lenne, s nem keresne ellenséget a családján belül is.
Arrrr...!!! ... ... Mély levegő... Témaváltás... ....
Elriath... bocsánatot kért.
Szolgáktól sokszor hallani ilyet... a bálokon, ha túl részeg a sok ficsúr, józanabb cimboráik olykor elejtenek egy-két szabadkozást... De az urak nem szoktak lealacsonyodni odáig, hogy náluk kisebb rangút megkövessenek.

Azt hiszem, lesz min gondolkodnom az elkövetkező pár napban.

5-6-7. Noh.. azt hiszem, ideje újra leülni és összeszedni a gondolataimat. Yazi kevesebbet csapongott köröttem, és nekem is több dolgom volt, így hanyagoltam az írást egy kicsit.
Ettoin valóban segítőkész komornyik, ahogyan azt Elriath úr is megmondta. A Nagyasszony viszont kiállhatatlan, ahogyan azt Elriath ... úr is megmondta...
Nem is tudom, miért vagyok meglepve; elvégre a családfőnek ismernie kell a háza népét ahhoz, hogy gondoskodni tudjon róluk... Mindenesetre ő Hárpiának nevezte az asszonyságot, és volt benne valami igazság. Sérti a fülem a hangja, s tudván, hogy atyám levélben külön kérte őt, "hogy megfelelő beilleszkedésemet felügyelje", görcsbe ugrik a gyomrom, vajon mikor találja úgy, hogy vétettem őnagysága szabályai ellen. Azt hittem, a költözéssel kikerülök atyám látómezejéből, de úgy tűnik, ismét csak tévedtem. Még itt, mérföldekre tőle is képes befolyásolni az életemet! Ha meglátom azt a nőstényt, elfog a futhatnék és bár Ettoin segítségemre van és ha tud, figyelmeztet a közeledtére, mégsem várhatom el tőle, hogy folyamatosan őrködjön a kedvemért. Ne állhat mellettem örökké... Gyűlölöm ezt a láthatatlan pórázt! Már ott(hon áthúzva) is fuldoklottam tőle, ám most szinte rosszabb, hisz nem látom; nem tudhatom, mikor rántanak rajta, s mikor fordítanak más irányba, mint amerre menni szeretnék. Egyébként csatlakoztam a ház gyógyítója mellé, mondhatni inaskodni kezdtem nála. Meglepően sok gyógynövény található a birtokon, és bár nem konyhakertben nőnek, azért látszik, hogy gondozva vannak rendesen.Milyen előrelátóak... Bár hogy nadragulya és

~~ Tele van sebekkel, ájultan hozták, nagy nehezen összeférceltük, s azóta még egyszer elájult. Hogy fér bele ennyi energia? Miből merít erőt a lázongásához? Hogy bírja?! ~~ - vetette papírra első gondolatait, majd visszaolvasva megcsóválta a fejét.
~ Na jó, kezdjük elölről. Nehéz elhinni, de.. egek! Több mint egy tucat harcos kellett ahhoz, hogy képesek legyenek hazahozni. Hogy mit gondolok a családtagok közötti szeretet és kedvesség ezen megnyilvánulásáról, azt inkább nem írom le, idegenként nincs jogom megítélni az ő szokásaikat. Az viszont tagadhatatlan, hogy véres egy belépőt produkált.
A viselkedése szörnyű, árad belőle a dac és tiszteletlenség, és nem tudom, a kötelességtudatról hallott-e már. Kellemetlen, hogy nekem kell ápolnom. Nagyon heves, néha alig bírom visszafogni magamat valami igazán udvariatlan gesztustól!
Pedig nem kellene ujjat húznom vele. Hirtelen haragú, már ha a kitartó, gyilkos bámulást nem vesszük figyelembe, emellett igen erős. ~~

~ Megtámadni a saját anyját?! ~ elszörnyedését két erőteljes aláhúzással is kifejezte, majd fiókjába rejtette a füzetet, s eddig kontyba fogott fonott copfját leengedte.

~~Ettoin szerint az úrfi különböző arcait mutatja a világnak, ha sértett vagy épp bántja valami. Ezekhez nekem is volt szerencsém, és ha elijeszteni akarja velük a környezetét, akkor kijelenthetem: velem szemben sikeresek a maszkjai. Viszont amit ma éjjel láttam.. Furcsa volt. Kócos mint valami kisgyerek, akit az anyja nem gubancolt ki rendesen. Hihi… és békés…
Vajh’ miért érzem azt, hogy az elkövetkezendő napokban ezt az arcát esélyem sem lesz látni?
Ettoinnak igaza volt. Az alvó hím sokkal kezelhetőbb. De azok a kötelek! Szörnyű látvány volt, nem lepődnék meg, ha álmomban visszaköszönnének.... Biztos, hogy Ibreath Asszony az igazi anyja annak a szerencsétlennek?! ~~Hogy utolsó mondata alatt mire is gondolt pontosan a lány, az nem derült ki, mivel a bejegyzés itt véget ért.

~ Surra cica eltekergett. Nem tudom, hova, de az biztos, hogy nem hagytam kint az erkélyen. Szép kis gazdi vagyok, hagyom, hogy a macskám kámforrá váljon! Jó, azt mondjuk meg kell hagyni, hogy nem egy elveszős jószág… ha akar, bárhonnan visszatalál, kétlem, hogy fél nap alatt baja esne. Ha estig nem kerül meg, akkor azért szólok Ettoinnak, nem látta-e…
Ha már Ettoinnál járunk… gyanús nekem az a komornyik. Épp az imént járt itt, átadott egy levelet. Mindjárt kibontom, csak még nem tettem túl magam az öreg különös arckifejezésén. Mintha kissé feljebb görbült volna a szája szeglete, mikor bejött, én pedig albínó legyek, ha tudom, min somolygott!
Nos, lássuk azt a levelet!~~
Shyara kis ügyetlenkedés árán kibontotta szerzeményét, átfutotta a szöveget, és kissé lesápadt, vélhetően a haragtól. Sebesen folytatta a körmölést.
~~Vacsora?! VELE?! Nincs az az ist… hogy az a…! Nem elég, hogy ide küldtek, ápoljam… Éjszaka még a macskám is felriaszt, mert hallja, hogy az a hím nyűglődik, én pedig bolond fruskaként a fél éjemet rááldozom, mire végre képes vagyok megnyugtatni! Azután persze az egész napom felborul, de hát ki az, aki nem sínyli meg a kitartó mágiahasználatot? Ilyenkor örülök, hogy nem foglalkozom ártásokkal, úgy hírlik, azok még kimerítőbbek. Óh, pedig de lenne ötletem, hogy ki ellen használjam!~~

Nagyon sóhajtott, naplójába firkantott egy rövid ~~ Nemszeretnéééém! ~~ kiáltást.

~~ Az istenekre, ebből az udvariatlan, erőszakos, kiállhatatlan, kegyetlen, perverz hímből előbb lesz hulla, mint belőlem boldog feleség. Hát tényleg csak álmában képes kedvesnek látszani? Már az sem lepne meg, ha az is csak egy maszk, egy eszköz lenne, amellyel meglágyíthatja az álmában lecsapó orvgyilkosokat. Esküszöm, hálás lehet, ha nem fojtom meg az esküvőjéig, pedig hej, de nagy a kísértés!
Na jó, kislány, nyugi van.. Úgyis te húznád a rövidebbet…Amilyen tuskó, legalább olyan erős is. Még mindig fáj a kezem. Ez is az ő hibája!
Ha nem ragaszkodtam volna ostoba módon ahhoz, hogy legalább én ne nehezítsem a helyzetét (elég az anyja, az őrök meg a kötelei), hanem szimplán „tökön talpalom”, (hihi, ez olyan yazirás szófordulat!) akkor valószínűleg nem tudott volna magával rántani. De neem, nekem muszáj volt tekintettel lennem az ékessége érzékenységére, és helyette elvágódni a székével meg azzal a húdeharagszomrá uracskával.
Talán túlságosan nagy volt a szám.. sosem ment nekem ez a visszaszájalósdi… Nem az én játékom. De akkor is, nem csak ő lehet sértett és dühös, nem csak… áh! Minek is vesződöm vele!
Nem hittem volna, hogy azok után, ahogyan próbáltam kellemesebbé tenni a helyzetét, majd így hálálja meg.
Igazából.. azt hiszem a bogaras megjegyzése ütött arcul előbb.
„A hátára fordított bogár ne kapálózzon, hanem tegye szét a lábát. Vagy beveszi a gyomra, vagy nem.” Azután végigmért, én pedig azt hittem, elsüllyedek.
*itt az írás remegőbbé vált, ahogy Shyara volt párjára emlékezett.*

Zeron, kedves.. talán jobb is, hogy nem vagy már velem. Nem tudom, mit tettél volna, ha látod. Így legalább nem teszel semmi meggondolatlanságot, csak hogy megvédj…

Ehh! Úgy írok, mintha levél lenne, pedig soha nem fogom elküldeni. És ők sem fognak találkozni soha. Nem tudom, melyikük a képzettebb harcos, de kétlem, hogy néhány vágással megelégednének. Nem.. Zeron nem hagyná megtorlatlanul, amit az a hím tett.

Lefogott…megharapta a nyakam…úgy éreztem, mintha valami nagyon fontosat vett volna el tőlem. Megalázott, és tehetetlen voltam. Mintha meztelen lettem volna, s ő azt tehet, amit csak akar. Nem fájt.. azaz.. nem igazán érdemel említést a fizikai érzés. Nyoma nem maradt, szóval nem vészes. Mégis, sikoltani szerettem volna, de nem voltam képes. A csuklóm is fájt, de ez az egész rosszabb volt. Felfordult a gyomrom és émelyegtem. Legszívesebben lemartam volna magamról a bőrt, ahol hozzám ért.
Nem akarom, hogy a közelembe jöjjön, s ha eszembe jut, legszívesebben messzire taszítanám a gondolatát is! Félek tőle…
Vajon a feleségével is így bánna?
Ez vár rám a nászéjen is?
…bár ne rettegnék ennyire…
~~ Az utolsó mondat után elhúzódott vonat látható. Hogy mit kezdett volna el írni a kis nőstény, az sosem fog kiderülni, ugyanis még az első betű leírása előtt akkorát ugrott a széken, hogy szerencse, hogy csak a betűt nem írta le, s nem az egész lapot húzta át egyetlen vonallal.
Ekkor hangzott fel ugyanis Yazira TEEEEEEEEEEEE! – kiáltása, s innentől kezdve Shyara az emelthangú testvéri beszélgetést hallgatta, s nem a naplójával foglalkozott.

~~Karmolós Macska????~~ezt a két szót nem bírta megállni, hogy ne írja le.

~~Holnap nem megyek vacsorázni. _Hozzá_ legalábbis biztosan nem. Ha a nagyasszony, ha Elriath bácsi, ha maga atyám… az ördögbe is! Elriath valószínűleg megértené, de ha atyám parancsolná, nem lenne más választásom.
Öröm az ürömben, hogy ő nincs itt. Új ház, új szokások…

Ha Ibreath kérdezi, majd azt mondom, fáj a fejem. Vagy majd Ettoin kimagyaráz. De nem fogom elmondani a nagyasszonynak, ami történt. Sőt Azt hiszem, a legjobb, amit tehetek, hogy tartom a több lépés távolságot Yzarrtól. Van elég bajunk külön-külön, nincs szükségünk még egymásra is…különösen egymásra nincs szükségünk.

Elfáradtam, és fáj a kezem.
A bizalmát pedig megtarthatja magának. Nekem itt van a sajátom, nincs szükségem az övére.

Olvasnád? Tovább → ;

7. Szabad akarat?

Közszemlére tette Unknown - 3 megjegyzés

Shyara már majdnem megengedett magának egy megkönnyebbült, békülő mosolyt, hallva, hogy Yzarr száját elhagyta a köszönöm szó, még ha csak feltételes módban is, ám a hím további viselkedése elvette a mosolyoghatnékját.
Látta, hogy az ifjú bőrén verejték gyöngyözik, és szerette volna figyelmeztetni Yzarrt, hogy ne erőltesse meg magát. Ám a hím makacsságával szemben tehetetlen volt. Próbálkozott szidással, majd kérlelt is, csakhogy a másik, úgy tűnik, immunis volt ezekre.
Yzarr parancsa süket fülekre talált, az ajtó nem nyílt ki, csupán erőlködése járt sikerrel: a hím lába és törzse görcsbe rándult, nyilalló-égő fájdalom töltötte ki izmait, és talán csak Shyara sűrű öltéseinek volt köszönhető, hogy nem nyílt szét egyetlen sebe sem.
A zárva maradt ajtó látszólag megdőlt, ahogyan a hím elveszítette az egyensúlyát. Ezzel egyidőben hangzott fel a kis nőstény sikkantása és Ettoin, az idősödő komornyik „Minden rendben, Kisasszony?” kérdése.
Shyara riadtan kapott az összecsukló hím után, s vállán átvetve Yzarr karját, megpróbálta megtartani a holt súlyt.
- Ettoin, segítsen! – szólt ki a lány, s hamarosan már ketten tartották a bolond ifjút.
- Csak tegyük az ágyra - szuszogott Shyara, s miután sikerrel jártak és meg is köszönte a másik segítségét, újabb feladatot osztott ki a férfinek. – Hozzon ruhát neki, és ha megkérhetem, a vacsoránkat se felejtse el. A hímek meghülyülnek, ha éhesek; bízom benne, hogy az úrfi viselkedése is csak ennek tudható be – osztotta meg keresetlen véleményét a szolgálóval, habár kevés reményt fűzött ahhoz, hogy jóllakottan kezelhetőbb lesz majd a hím.
Miután Ettoin távozott, Shyara felkapta a vékony takarót, melyet Yzarr sikeresen földre küzdött, s átvetette azt a hím ágyékán. Zavarba hozta a másik meztelensége, és nem volt kíváncsi efféle khm.. részletekre, bár az adott pillanatban a hímre sem. Ám sajnos egyikük sem volt abban a helyzetben, hogy panaszkodni legyen idejük, és a kis nőstény sem akarta tovább húzni Yzarr szenvedését.
Kelletlenül ült le az ágy mellé, s görcsoldó kenőcsbe mártott kezeivel nekilátott kimasszírozni Yzarr lábát. A sebek közelében óvatos volt, ám ahol nagyobb, sérülésmentes testfelülethez ért, bizony dühödten gyúrta a fájó izmot. Összeszorított fogakkal, csak saját kezeire fókuszálva dolgozott, miközben magában forrongott.
~ Ostoba, idióta! Mit képzel, mi vagyok én, a dadája? Hogy viselkedhet ennyire felelőtlenül?! Átkozott helyzet, miért nem bírt nyugton maradni az ülepén? Látni sem akarom őt, nem hogy az izmait gyúrogatni! Erotikus masszást nem kíván az úr, netán? ~ kínjában felhorkantott, s bosszúsan abbahagyta a mozdulatot, míg összeszedi magát. Kétségbe volt esve, gyűlölte az egész helyzetet, amibe kényszerítették, de tudta, hogy nem ellenkezhet. Tennie kell a kötelességét, ha nem akart bajba kerülni. Ám hiába, ettől még nem lett jobb kedve, s orcájának sötét foltjai sem tűntek el. Még maga sem tudta eldönteni, miért égett az arca – szégyen vagy zavar okozta? Shyara csak remélni tudta, hogy Yzarr a dühnek tulajdonítja majd pirulását, s nem teszi szóvá, ha majd szóhoz jut végül.
A nőstény szavait hallva felháborodva horkantott, nem csak éhesen van meghülyülve, legalább is az itt élők szerint, hanem teli gyomorral is.
~ Mégis mit vártam… Rab vagyok a saját házamban… Majd egy csettintésre kinyílik minden ajtó…~
Arcára egy üres, semmitmondó maszk kerül, belül ordít a fájdalomtól, a máskor igen érzelem kifejező tekintet most üresen tekint a padlóra. Ettionba kapaszkodik jobban, igyekszik nem terhelni a súlyával a nőstényt. Levegőt?! Ugyan… nagy erőfeszítések árán, de azért kap. Hangosan szuszog, miközben az ágyra fektetik. Mondhatni megadóan tűri, hogy leterítsék rá a lepedőt. Felhördül, amikor a hideg kencét megérzi magán, s fel is háborodik.
- Mégisssh, mit képzel?! Csak, hagyjon magamra! – szuszogott fájdalmasan. – Majd elmúlik! – előbb utóbb biztos. Nem tűri, hogy így ellássák, rühelli és a pokol legmélyebb bugyraiban is szívesebben mártózna meg, mint itt feküdjék magatehetetlenül. Mint egy sértődött gyerek úgy húzza fel az orrát, s emelte fel a tekintetét srégen az ágytámla irányába, a táncoló gyertyalángot tünteti ki a figyelmével.
- Az Istenekre! – hördül fel, mint egy vadállat és a paplanba csap a nősténnyel ellentétes oldalon. Felhúzta magát és dühösen mered a nőre, igen dühösen, mert egyebet most úgy sem tehet. Vesz egy nagy levegőt és lehunyja a szemét. Ha nem hagyja abba a ténykedését a nőstény, szótlanul tűri a fájdalmakat ezek után, de nem nézett rá.
- Nem válaszolt a kérdésemre, mit keres itt ha elvileg a szabad akaratából van itt? – az ajtóra pillant a hím , hallja a lépteket.
- Itt a ruha és egy mosdótál. Előbb mosakodjon meg az Úrfi, aztán öltözzön fel és ehetnek is. – Eközben két szolgáló lepakolja az ételeket az asztalra. Yzarr felélénkülve figyeli a mozdulatokat. De, tisztes távolságban kerülik az ágyát.
- Anyám mikor óhajt beszélgetni velem? – kérdi a komornyiktól, miközben egy paravánt húznak el a sebesült ágya előtt. Egy kisebb dézsát tesznek a földre ami fölé tartják majd a férfit, hogy kimossák a véres verítéktől csatakos hajat. Talán senki sem veszi észre, de ha valamelyik szolgálónál van valami éles eszköz, az valahogy Yzarr markában kötött ki , s puhán tartja tenyerei között, vagy épp a párnába bújtatja. Csak ne lássa senki. Percekkel később, erős karok fektetik vissza az ágyba. Egy könnyű fekete vászonnadrágot kapott s egy lezserebb selyem inget, semmi gomb és mi egyéb rajta, egyszerű, hogy ne vérezhesse össze a drágább darabokat. A feje vizes, a nyakában pedig egy törülköző pihen, a komornyik nem kímélte, megpucolta hímet rendesen. Aki most is megadóan tűrte a ceremóniát.
- Így! – nézett végig elégedetten a művén Ettion. – Az anyja most már bármelyik pillanatban meglátogathatja. A paravánt eltolták és Yzarr elébe helyeztek egy etető asztalt, amit az ágyban evésre szoktak használni.
- Nagyszerű! – morogta az ezüst íriszű az orra alatt. Nem lesz könnyű meditálnia, mert teljesen kimerült a harc közben. S most a testét is jobban lekötötte, hogy összefércelje magát.
- Látta már a jövendőbelimet? Egy vén csoroszlya? Egy ártatlan gyermek?! – kérdezte dühösen a nősténytől.

Olvasnád? Tovább → ;

6. Akarat

Közszemlére tette Unknown - 3 megjegyzés

Shyarát egy pillanat alatt kiverte a víz, látva, ahogy Yzarr nagy nehezen feltápászkodik, s kiszolgálja magát. Nem erre számított. Mondták neki, hogy makacs a hím, de eddig nem hitte, vagy csak nem érdekelte a dolog. Egy pillanat alatt mart belé a bűntudat, amiért provokálta a másikat, s az, emiatt túlerőltette magát. Nem tudta, mit tehetne. Nem merte visszanyomni Yzarrt az ágyra, félt, hogy esetleg fizikai fájdalmat okoz az amúgy is épp eleget szenvedett hímnek. Ugyanakkor a lelki támadást sem merte megkockáztatni, amit tette jelenthetett volna a büszke ifjúnak. Dermedten állt, és nézte, amint a másik kiszolgálja magát, s valószínűleg csak azzal sikerült volna mozgásra bírni a kis nőstényt, ha Yzarr elveszíti irányítását a kancsó fölött.
A hím heves kérdéseivel szemben védtelennek érezte magát, s egy aprót talán még hátrébb is lépett, ugyanis Yzarr afféle kérdéseket tett fel, amelyek benne is motoszkáltak. Csakhogy a lányban erősebb volt a neveltetés diktálta engedelmesség. Mielőtt kiesett volna a szerepéből, még meg tudott kapaszkodni családja szabályaiban, s rendezte kissé arcvonásait is. Ám szeme szomorúbb volt, mint korábban, s kissé távolabbra is tekintett, akárha nem csak Yzarrt látná; mintha részben magába is tekintene, nem csak a hímre.
Távolságtartóan fonta össze karjait maga előtt, s valóban lépett egyet hátrafelé, hogyne kelljen annyira felnéznie a hímre.

- Miért kérdezi? Elvégre csak egy szolgáló vagyok, aki mellesleg bizonyára felettébb élvezi, ha a maga bőrét varrogathatja – utalt ezzel arra, hogy ő volt az, aki összefércelte a hím sebeit. Hangja kissé furcsán csengett, ahogyan némi sértettség és dac, talán esetleg harag és gúny keveréke mögé próbálta rejteni saját érzéseit.

- Örüljön, hogy nem hímeztem virágokat a sebei köré, most pedig legyen szíves visszafeküdni, mielőtt a maradék vizet a továbbiakban a pohara helyett a fejére öntöm! Nem szeretném látni, hogy egy félkancsónyi víz leveri a lábáról, ha már ilyen hősiesen állásba küzdötte magát. – fenyegette meg a hímet, bár szavainak éle tompulni látszott a mondat végére. A Yzarr talán némi tiszteletet is kihallhatott a lány hangjából, ha nagyon figyelt, hiszen nem kis fájdalomtűrésről tett tanúbizonyságot azzal, hogy sebei ellenére így felkelt.
- De legyen. Ha maga nem hajlandó kérni, akkor megteszem én. Kérem, feküdjék vissza és takarózzon be. Ha megteszi, szólok Ettoinnak, hogy hozzon egy váltás tiszta ruhát magának. Bizonyára éhes is, a vacsora is hamarosan érkezni fog – tette hozzá ajánlatát a lány, hátha ezzel némileg együttműködőbbé teheti Yzarrt.
- Kérdésére válaszolva: az uram megnevezés nem jelent semmit. Engem nem irányíthat, s ezt minél hamarabb fogadja el, annál könnyebb dolgunk lesz egymással. – Shyara hangja lemondó, fáradt tónusban szólt; nem vitatkozni kívánt Yzarral, hanem talán nem túl feltűnően, de békejobbot kínált, vagy talán kért? Ám maga számára is túl kétértelműen fogalmazott, s ettől a hideg is végig futott a hátán.
~Nem! Nem lesz dolgunk egymással, csak amíg muszáj! Kizárt, hogy mi ketten… ~ Tiltakozott magában a gondolat ellen, s ezért sietve pontosított:
- Már a lábadozása alatt – tette hozzá a rend kedvéért, önmagát is nyugtatva, nem csupán Yzarrt.

Csak a halántékának lüktetése árulta el, hogy felettébb felbosszantották. Ülni akart, feküdni, aludni. Békében lenni. Fáradtan masszírozta meg az orrnyergét és fonta össze maga előtt a karját.

- Igazán figyelmes Magától, hogy felfigyelt az egyéb hiányosságaimra és igen, megköszönném a vacsorát is… - préselte ki az összeszorított fogai közt az utóbbi mondatot. Visszaülni, igen talán az is jól esne, de veszettül szomjas volt, ezt pedig nem volt rest pótolni a gépies mozdulatokkal. Igazából nem vallotta volna be nyíltan, de nem bírt vissza ülni. Így csak állt ott az ágy mellett, mint akinek muszáj. Kisebb kilengések árán sikerült tölteni ismét magának vizet, de most több ment mellé, mint a pohárba, az ajkába harapva emelte fel az asztallapról az ivó alkalmatosságot majd a mozdulat meg is szakadt. Szemei elkerekedtek a nőstény következő mondatán.

- Tessék?! Akkor mi tartja vissza? Szabad az út, mehet… - intett az ajtó irányába. – Az ajtót kinyitni! A felcserné asszonyság, ki maga rendelkezik Önnönmaga felett, távozni készül! – s tett pár tétova lépést az ajtó irányába. Útközben megkapaszkodott az ágy végében és vett pár nagy levegőt. A pohár már rég kiürült, de nem azért mert a hím kiitta volna a tartalmát, nem, kilögybölődött a tartalma az ajtó felé vezető úton.

- Hiszen, meggyógyultam, mi tartaná még itt, nem de?! – felelte a válla felett hátra pillantva. Ám, a test itt adta meg magát, s egy hang nélkül csuklott össze az erőfeszítéstől verítékben úszó férfi. Megerőltette magát, s meglett az eredménye. A pohár csörömpölve esett a padlóra, Yzarr pedig hasra esve feküdhet a földön, hacsak eközben, az Úri hisztire nem nyílt volna ki az ajtó s jött volna be a komornyik, vagy az őr, netán valaki más nem sietett volna a segítségére, hogy ne koppanjon akkorát az a makacs feje a padlózaton.

Olvasnád? Tovább → ;

5. Ellentétek

Közszemlére tette Unknown - 3 megjegyzés

Shyara megdöbbenve meredt Yzarra a hím nem túl visszafogott dühöngése után. Bosszantotta a másik viselkedése, de igyekezett nem kimutatni. Elvégre nem is Yzarral volt baja, hanem egyszerűen csak nem volt képes felfogni azt a szenvtelenséget, amelyet a hím meg mert engedni magának a családjával szemben. Shyara számára ez a hangnem megengedhetetlen volt, így kissé letaglózta Yzarr pofátlansága.
Első dühében majdnem a hím képébe locsolta a vizet, ám elszámolt háromig, s máshogy döntött. Lassú mozdulattal emelte a szájához a poharat, s kiürítette. Azután határozottan a hím kezébe nyomta.
- Tessék, uram, a pohara. Ha vizet is kíván, előbb kérnie kell. – Hangja monotonon, abszolút semlegesen szólt, hiszen tisztában volt vele, hogy egyetlen szolgáló sem engedhetne meg magának ennél többet. Így is a hierarchia határait feszegette volna, ha nem használhatta volna mentségének azt, hogy a Nagyasszony nevezte ki őt Yzarr mellé, s hatalmazta fel rá, hogy sajátos módon kezelje az ifjút. Ám arra már nem vetemedett, hogy kioktassa a család iránti tiszteletről és kötelességekről, hiszen azzal már túlságosan is kilépett volna a szerepéből. Azt pedig nem akarta egyelőre, hogy Yzarr rájöjjön, ki is ő valójában.
A hím első morgásához szinte lesajnálóan fűzte még hozzá a véleményét, mintegy tisztázva a helyzetet:
- Ellentétben magával, én nem menekülök a kötelességeim elől, így bocsássa meg nekem, hogy nem mértem fel az őrség képességeit. - A kis nőstény arca szinte kifejezéstelen, pusztán hangjából következtethet Yzarr arra, miként vélekedik róla Shyara.

Ha nem, hát nem… Nem fog ő könyörögni. Mindig is ezt utálta ebben az egész kócerájban. Formalitások és ranglétra és az a sok álarc. Hát már baj volna az is, hogy kifejti a véleményét erről az egészről? Egy lesajnáló pillantást vetett a nőre, miközben felé nyújtotta a poharat. Ülőhelyzetbe tornázta magát, magasról tett arra, hogy neki most feküdnie kellene. Kifordult az ágyból és így már a nővel ült szemben, lábai lelógtak az ágyról. Hatalmasakat szuszogott az erőfeszítéstől, amibe került neki az iménti kis akciója, de elvette a poharat, majd a kancsóért nyúlt. Remegő kezekkel töltött magának. Rövidesen megoldotta és már sokkal jobb érzéssel ücsörgött az ágyon, ha hagyják, és nem szólnak közbe, tölt még magának.

- Úgy, szóval Maga szerint, kötelességem, hogy belemenjek egy házasságba? Legyek szolgalelkű és vessem alá magam a társadalmi elvárásoknak?! Így gondolja?! - nagy erőfeszítések árán felpattan s a nővel szemben állva pillant le rá. Dühös, és sértett, egy senki kioktatja arról, hogy mi a kötelessége?! Talán csak az új szolgáló nem tudja, hogy mi történt egykoron, az előző asszonyával, akit kirendeltek mellé, szerette, elhitette vele, hogy oda van érte, de végül meg akarta ölni őt egy éjjelen, csak fordítva sült el. Yzarr él és megfogadta, hogy soha többet nem fogja a fejét meghajtani és a szívét valamint a lelkét megnyitni senkinek sem!

- Maga is csak a parancs miatt szolgál, nem? Azért van itt, mert Ő azt mondta?! Akkor parancsolom, hogy hagyjon magamra! – egyedül talán az csorbított a tekintélyén, hogy alig állt a lábán és szédült. Talán túl hirtelen állt fel. Csak akkor fog lefeküdni ismét, ha magára maradt.

Olvasnád? Tovább → ;

4. Szolga?

Közszemlére tette Unknown - 2 megjegyzés

A kisnőstény magára maradt a beteggel. Nem kívánta, de elfogadta ezt a feladatot, melyet a Nagyasszony bízott rá. Nem ellenkezett. Egyelőre még abban a fásult-fáradt állapotban leledzett, melynek legfőbb jellemzője, hogy figyelmen kívül hagyja a problémát, hátha hamarosan kiderül, hogy tévedés volt az egész. Mindazonáltal nem kívánt nyílt háborúba kezdeni a ház úrnőjével, így engedelmeskedett, amikor kellett.
Miután eltávolította a fegyverként használható eszközöket a teremből, leült az ablakpárkányra, és szomorúan bámult ki az ablakon. Hiányzott neki az, akit maga mögött hagyott. De nem volt sok ideje a múltján rágódni, Yzarr mocorogni kezdett, majd hangot is adott jelenlétének.
Felkapta a fejét, s az ébredező felé fordult. Majd mikor Yzarr megpróbált felülni, Shyara leugrott az ablakpárkányról, s határozottan megfogta a hím vállát, pont, mielőtt az másodszorra is a felüléssel próbálkozhatott volna.
Halk, mégis semleges hangon szólalt meg, s úgy állt, hogy Yzarr könnyedén ráláthasson.
- Feküdjön vissza. Innen egyhamar nem fog felkelni, erről gondoskodtak páran – vázolta a helyzetet, majd enyhültebb hangon kérdezett.
- Szomjas? – látta az imént, hogy mi volt a hím célja, így magától értetődően öntött egy pohár hűs vizet.

- Sejtettem. Kapott kiképzést? – kérdezte összeszorított fogakkal a hím, s mogorván elbámult a nőstény arca mellett, miközben tűrte, hogy visszatolják az ágyba.
- Hányan őrzik a házat? Mikor van őrségváltás, hányan vannak az ajtómban? - kérdezte a hím. és alig észrevehetően a pohár felé pillantott, amibe hallotta, hogy épp most töltenek vizet. A gondolatra is összeugrott a torka. Nagyot nyelt. Rühellte az egész helyzetet, tudta, hogy direkt rendezte így az anyja. Utálta, ha ki van szolgáltatva másoknak. Ezerszer lett volna egy városi ispotályban és nem itt!

A kisnőstény értetlenül pislantott Yzarra az első kérdése után.
- Kiképzést? Ha arra gondol, hogy vázolták-e, mire számíthatok magától, akkor igen. Említették a lenyűgöző meggyőzőkészségét és udvariasságát, mellyel csupán kedvessége vetekedhet. – mosolygott gúnyosan a hímre, miközben gyakorlatilag kitért a kérdése elől. Senki nem kötelezte kedvességre a másikkal kapcsolatban, senki nem mondhatta meg neki, hogyan bánjon a hímmel, míg fel nem gyógyul. Pusztán az egészségéért kellett felelősséget vállalnia a nősténynek, abba pedig Yzarr nem fog belehalni, ha nem kap minden kérdésére azonnal választ. Így aztán Shyara a második kérdésre sem felelt megfelelően, még mindig magánál tartva a poharat.
- Miből gondolja, hogy elmondom? Vagy egyáltalán, hogy van róla fogalmam? – kérdezett vissza, jelezve Yzarrnak, hogy nem valószínű, hogy ápolójától túl sok segítséget kaphat majd a szökéshez. Látta a hím szomjas nyelését, ám a poharat még nem adta oda. A Nagyasszony figyelmeztette, hogy nehéz természet az ifjú, s nem árt, ha figyelmezteti kiszolgáltatott helyzetére Yzarrt, mielőtt túl gőgösen kezdene viselkedni vele szemben. Így aztán várt.

Jól van, tehát kiselőadást kaphatott róla a másik. Úgy tűnik, hű szolga a kis nőstény, állapította meg magában Yzarr. A fogát szívva cöccentett egyet. A következő kérdéssorozat feldühítette, hiszen nem volt hozzászokva, hogy a kérdésre kérdéssel válaszoljanak neki.

- Itt van, nem?! A házban. Itt lakhat egy ideje, hogy észrevegye! – morogta összeszűkült ezüstszürke szemekkel, melyekkel a nőstényre meredt. Egyvalamit még megtudott a kitérő válaszokból: valószínűleg nem sok fogalma lehet a nősténynek a közelharcról, ha ennyire titkolózik. Belül örömtelien dobbant meg a szíve. Remény a menekülésre, aprócska, de talán esélye még lehet rá.

- Holnapig kell várnom arra, hogy megkapjam azt a poharat?! - csattant fel türelmetlenül. – Anyám! Romlik a kiszolgálás! – vakkantott jó hangosan az ajtón túlra. – Ha nem a sérüléseimbe, de szomjúságba minden bizonnyal bele fogok halni! – morogta, magára rántotta a takarót.

Olvasnád? Tovább → ;

3. Ébredés

Közszemlére tette Unknown - 2 megjegyzés

- Drágám! Maradj mellette, miután végeztél. De előtte, minden szúró-vágó eszközt ki kell pakolnod a helyiségből, ehhez segítségedre lesz az egyik szolga. Szabadon járhatsz-kelhetsz, de a biztonság kedvéért egy őr áll majd az ajtó előtt. – intézte a lányhoz szavait az Asszony, majd elfordult, hogy a tapasztaltabb gyógyítóval váltson néhány szót.

- Rendbe fog jönni, súlyos volt a fejsérülése és néhány bordája is eltört, volt némi belső vérzése, de ezt is elállítottam, s a bordái is rendbe fognak jönni, bár még érzékenyek maradnak egy darabig –jelentette a gyógyító. - A lábai rendben vannak, leszámítva a felületi sérüléseket és a ficamot. De ezeket majd a Kisasszony ellátja.

- Inkább öljetek meg! Talpnyalók! – suttogta erőtlenül az asztalon fekvő hím, s kezével suta mozdulatot tett maga fölé, majd elhallgatott. A közjátékra az idősebb sötételfek fel sem figyeltek. Nem izgatták most már magukat, hiszen végre itt volt, biztos kezek alatt.

- Rendben. Ha bármi probléma adódna, csak szóljatok a kint álló őrnek. – rendelkezett a Nagyasszony, azzal magára hagyta a gyógyítókat. Az idősebb rögzítette Yzarr vállficamát, bekente egy szúrós szagú kenőccsel az összes olyan helyen ahol ficam és húzódás gyanúja állt fent, majd Shyarára bízta, hogy gyolccsal kötözze be Yzarron a bekent testrészeket. Aztán lefektették az ágyra a férfit a két őr segítségével.

Áldott sötétség és zsibbadás! Úgy maradna még itt. Nem kéne szembenéznie azzal, ami körülveszi. Pénz, hatalmi játszmák, kényszerházasság!

- Nem fogom! Nem megyek vissza oda! – tiltakozott az ifjú hím, s szavai rekedt köhögésbe fulladtak, majd hirtelen kipattant a szeme. Fájt mindene. Mintha egy mázsa búza lenne rajta, és csak nyomná egyre erősebben az ágyba. Tekintetével a plafont kezdte mustrálni, fázott, érezte, ahogy összekoccannak a fogai, rég volt már ennyire ramaty állapotban. A tekintete oldalra fordult, egy kancsó! Az kell neki, de most rögtön. Innia kellett, nem érdekelte, ha ott rögtön a nyakába önti is, de neki innia kellett. Nem bírt felülni, így a kezét nyújtotta, s úgy próbálta elérni az ivóvizet. Próbálkozása dühös morgásba fulladt, ernyedten ejtette vissza a kezét az ágyra. Érezte, hogy összefércelték és ellátták a sebeit.

- Ki kell jutnom innen! – suttogta az orra elé. Annyira kába volt, hogy észre se vette, hogy esetleg nincs egyedül. Minden erejét összeszedve nyomta fel magát az ágyon, de nyomban megszédült. Megadóan hanyatlott vissza a feje a párnára, és fordította el a fejét az ablak felé. Rezignált sóhaj hagyta el az ajkát, és mozdulatlanul figyelte a lemenő Nap fényét.

Olvasnád? Tovább → ;

2. Gyógyítás

Közszemlére tette Unknown - 2 megjegyzés

A szolgák sebesen küldettek felcserért, míg Merzgal és Fireath hasonló sebességgel fohászkodott a sérült életben maradásáért. A hazahurcolt rokont végül az egyik, külön a számára előkészített földszinti szobában szállásolták el.

A szoba tiszta, puritán berendezésű, egy ágy található benne s egy nagyobb asztal, mellette kis tálcán a különböző, gyógyításhoz és sebek ellátásához szükséges eszközökkel. Az ágy mellett két szék állt arra az esetre, ha a később magához térő Yzarrhoz látogató érkezne, és valami csoda folytán a szükségesnél tovább maradna mellette.
Az ablakok előtt fehér függönyt lengetett a huzat. Nem csukták be az üvegeket, mivel nem volt rá szükség. Az ifjú, ha lett is volna ereje menekülni, a rácsos ablakokon keresztül aligha tehette volna meg ezt. Bár sebei garantálták, hogy egy jó ideig felkelni se legyen képes, nem hogy távozni…
Odabent két sötételf várt szótlanul, míg a szolgák becipelték az ájult örököst, s elfektették az asztalon. A rangidős gyógyító ezután kitessékelt mindenkit, kivéve a Nagyasszonyt és a fiatalabb nőstényt, az ajtót pedig kulcsra zárták, melyet a birtok úrnője vett magához. A korábban oly hangosan sápítozó nagymama távozásáról külön gondoskodtak.
Az ifjú nőstény érdeklődve figyelte a sérültet. Nem a hím érdekelte, pusztán sebeit kívánta lajstromba venni, melyekből szép számmal akadt. Mivel nem értett a fegyverekhez, a páncélzat eltávolítását az idősebb gyógyítóra s a Nagyasszonyra bízta, s csupán akkor kezdett el segíteni a többieknek, mikor már a ruháitól szabadították meg a hímet. A sebek így, hogy nem takarta semmi szövet őket , rosszabbul néztek ki, mint amire a lány számított. Gyomra kissé háborgott, ám neveltetése nem engedte, hogy ezt kimutassa. Erőt vett magán, s egy gyógynövényes vízbe mártott kendővel nekiállt kitisztítani a láb sebeit, míg a főgyógyító Yzarr mellkasán és törzsén található vágásokkal foglalkozott.
Mormolás hallatszott, majd a mágia jellegzetes illatát érezte, ahogyan a legveszélyesebb seb vérzése elállt, s a vágás szélei összébb húzódtak.

A nőstény tudta, mire számítson. A Nagyasszony meghagyta nekik, hogy nem szabad tökéletes állapotba hozni a fiát – nem mintha erre egyetlen varázslat elegendő lett volna -, csupán az életveszélyt kerüljék el, s természetesen lássák el a felületi sérüléseket is, ám gondoskodjanak a hosszú lábadozási időről. Mindenki tudta, hogy az ifjú mily hevesen tiltakozik a hazatérés ellen, s a jócskán megfogyatkozott csapat Yzarr harci képességeiről is tanúskodhatott. Egészségesen esélyük nem lett volna egy helyben tartani a hímet.

Miután a gyógyító végzett a mellkassal, az ifjú nőstényre bízta a sebek összevarrását, melyet az biccentéssel vett tudomásul, s lelkiismeretesen teljesített is. Öltései aprók és sűrűk voltak, tudásához mérten igyekezett úgy varrni, hogy a seb a lehető legszebben forrjon majd össze. A Nagyasszonyra és a többi zajra nem figyelt többé, munkájának szentelte figyelmét.

Olvasnád? Tovább → ;

1. Érkezés

Közszemlére tette Unknown - 8 megjegyzés

Yzarr

*Cirka háromfős csapat érkezett a birtok területére. Az őrszemek már jelentették, hogy az örökös érkezik, s nem is akárhogyan. Suttogták már az egész házban, hogy az Úrfi végzett az elébe küldött osztaggal, hiszen nem válaszolt a levélre, s csupán csak két legényüknek sikerült elfognia s ide ráncigálnia őt.

~ Egek! Már megint visszavisznek oda!~

Rimánkodott magának a hóhajú sötételf két ájulás között, amikor is épp a hintó bársonyos ülésén feküdt, s fejjel lefelé bámulta az elsuhanó tájat, ám ebbe is hamar beleszédült. Feltámadt hányingerét nem fukarkodott megosztani fogva tartóinak egyikével sem. Szégyen, hogy eljutott idáig. Pedig azt hitte, mit hitte! Remélte, hogy minden köteléket megszakított a családjával és nem kell vissza térnie ide, ahol gyermekkorának java részét töltötte. De az! sosem fordulhat elő többet. Nem és nem! Nem házasodik, ha bele is fog rokkanni. Sípolva vette a levegőt. Gyanította, hogy eltört néhány bordája és agyrázkódást is kaphatott.

- Anyám azt is mondta, hogy meg kell ölnötök, ha nem jövök? – morogta az orra alatt, összeszorított fogakkal.

- Nem, ha nem jön a saját lábán, akkor élve, de lehetőleg cselekvésképtelenül vigyük az Asszonyom elé. – szögezte le a férfi. Egyedül csak az adott némi jókedvre okot a hintóban fekvő Yzarrnak, hogy az ellene támadóból öt a saját készítésű csapdáin akadt fenn, négyet fegyvertelené tett, és egykori bajtársának, Doreannak is elláttaa baját, mielőtt teljesen kiütötte volna magát, s ez a kettő esélyt kapott arra, hogy elfogja őt. Mondjuk, ők sem voltak rózsásabb helyzetben, mint jómaga.

- Siess már, mert a végén még meghal… - kopogtatta meg az őr a kocsi tetejét.

- Nem… akarok… oda… vissza… menni… - suttogta erőtlenül, miközben fájdalmasan visszatornázta magát ülő helyzetbe. Nem kellett volna. Megszédült és nagyot koppanva érkezett volna a hintó padlójára, ha az őr nem figyel a foglyára.

- Elájult! Megint! Siess, kifutunk az időből – ordította holtra váltan Merzgal. Hogyha meghal az örökös, akkor vele mennek ők is, ezt tudták jól. Semmit sem ért a többi katona élete, ha hagyják meghalni a Themar vérvonal fejét.

Fireath, aki a bakon ült, a lovak közé csapott. Kegyetlenül meghajtotta az állatokat, amik habzó szájjal és patakokban folyó verítékkel tűrték a megpróbáltatást. A Themar család címerét viselő hintő szélsebesen gurult be a birtok kavicsos útjára.

- Minek tervezték ezek ilyen hosszúra a bekötő utat?! – kiáltott hátra Fireath kétségbeesetten a hintóban őrködő társának. A nyitott kovácsoltvas kapu arról árulkodott, hogy jövetelükre már számítottak.

- Gyógyítót, felcsert! Az Úrfi súlyos állapotban van! – rikoltotta a bakon ülő, amint hallótávon belülre értek. A kocsi kerekei nagyot fékezve álltak meg, s a gyeplőt behúzó hím lélekszakadva ugrott le a bakról, hogy kiemeljék az alélt Örököst. Több sebből vérzett s az arca is fel volt puffadva, bizonyára ott is eltört pár csont. Az egyik a hóna alá nyúlt, a másik a térdei alatt emelte meg a hatalmas, öntudatlan alakot.

- Gyorsan! – igen csak aggódott a két kézre kerítő, hogy élve szállítsák le a kezeik között tartott hímet. Hogy az Asszonyság miért nem küldött gyógyítót is velük, rejtély maradt számára. Nem csak az Úrfi életéért aggódott, hanem a sajátjáért is.

- Segítsetek! – vakkantotta Merzgal az elébük érkező szolgák felé, mivel véleménye szerint túl lassan haladtak. Ha valaki tekintete rátévedne a kezeik között cipelt alakra, egy kegyetlenül megtépázott sötételf férfit látnának - nem adta könnyen magát. Yzarr több sebből vérzett, az inge, a köpenye a nadrágja több helyen fel vagy teljesen elszakadt. A mellvértje is valahogy átszakadt. S az amúgy egészséges obszidián bőr valahogy mégis sápadtan hatott az üde és tiszta, mámorítóan békés környezetben.

- Yzziikééééém! – hallatszott egy idős nő kétségbe esett sikolya, mely kirángatta a sebesültet a jóleső kábulatból. Yzarr, mivel megfogyatkozott erejéből többre nem futotta, szemforgatással reagált a felhangzó becézésre, majd sietve visszaadta magát az önkívületnek. Bármit, csak nagyanyjával ne kelljen találkoznia.

Olvasnád? Tovább → ;

Elriath és Shyara első beszélgetése (előzmény)

Közszemlére tette Unknown - 2 megjegyzés

Az idejét sem tudja már, hogy mikor, de megígérte az öccsének, hogy gondját fogja viselni a családnak. Vagy legalább is a feleségnek, s gondoskodik arról, hogy Elezear fia biztonságos távolságban legyen a birtoktól és egyáltalán a politikától. Ugyan is, mindketten egyet értettek abban, hogy az ifjúnak legyen bár a család egyetlen fiú sarja, kerülnie kell az udvari ügyeket. Nem, nem nevelte el az anyja s lett belőle selyemfiú, de látszott rajta, hogy ha akarják se tudják rákényszeríteni arra, hogy bájologjon a különböző összejöveteleken. Emlékszik, hogy gyermekként még inkább szeretett a fogadások alkalmával is borsot törni a házigazdák orra alá. Ahogy idősödött, úgy csöndesedett el, a tűz, ami benne égett, kihunyni látszott. Elriath Urat megijesztette a fivére felesége=sógornője beteges ragaszkodása a gyerekhez. A hím látta, hogy Ibreath magához akarta láncolni a fiát, és gyermekeket akart még maga mellé. Mivel neki már nem lehetett több, így másképp akarta pótolni. Lehet, hogy magának kellett volna levelet írnia Yzarrnak, nem pedig Ibreathra bíznia az egészet. Elriath rosszat sejtett…

Idegesen markolt a köntösébe. Gyengének érezte magát, de erősnek akart mutatkozni, csak erre az alkalomra. Nem engedhette meg magának, hogy veszítsen tartásából. A ház gyógyítója most is mellette volt, míg méregkeverőjük a pincében kísérletezett valami erősebb fájdalomcsillapítón. Olyasmin, amitől mégis észnél marad, s nem kell teljes bódulatban töltenie az idejét. Nem szerette ezeket a szereket, de elviselhetetlen volt a fájdalma, így szüksége volt rájuk.

Átvitette magát a dolgozó szobájába is erre az alkalomra, a függönyöket pedig széthúzatta, hogy beengedjenek némi világosságot. Úgy tudta, hogy megérkezett a menyasszony jelölt a mai napon. Megvárta, hogy kipakoljon valamelyest, de aztán magához hívatta. A fal mentén egyébként könyvek sorakoztak, a dolgozó asztal előtt két fotel volt még a vendégek részére. A szobát férfiasan rendezték be, látszott, hogy itt tárgyalások és megbeszélések is folynak olykor, vagy folytak egykor. Az asztalon néhány pergamen volt kiterítve, ezekhez most nem nyúlt. Ám aki bejött, az érezhette a mágiát, s azt, hogy ez az ablak mellett kifejezéstelen arccal, de némán mozgó ajkú gyógyítótól jön.
Pillanatnyi jobban lét csupán, hogy tudjon beszélni. Még az őrült Ibreath is tiszteletben tartja az egyébként is tekintélyt parancsoló hímet, aki legalább olyan akaratos, mint az ifjú, akit összeszoruló torokkal, de vár. Nem halogathatja tovább. Lévén, hogy nincs saját örököse. S jómaga érzi, hogy hamarosan bevégződik eddigi élete, döntenie kellett. Muszáj volt. Még akkor is, ha nem teljes szívből teszi.

- Elezear, remélem, megbocsátasz ezért a tettemért! – suttogta maga elé az idős hím. Bíborszín íriszei fáradtan tekintettek az ajtóra. A jelentések szerint, bár volt a nőstény életében valaki, mégis visszatért a házba. Kíváncsivá tették a jelentés további sorai, de ezt a lánnyal is meg akarta beszélni. Nem akarta elnyomottként kezelni a házban, annak ellenére, hogy a két család már döntött a házasságot illetően. Ibreath örömére persze, aki Elriath sejtése szerint nem volt rest egyéb magánakciókhoz folyamodni.
Ekkor lépteket hallott kintről, s tekintetét az ajtó irányába kapta. Kihúzta magát amennyire bírta, és figyelte, ahogy Ettoin belép az ajtón, nyomában a fiatal nősténnyel.

[Shyara]

Elriath egy átlagos termetű lányt láthatott, ki hosszú, tán derékig is elérő haját oldalra fésülve viselte, benne vékony, sötétlila szalaggal. Ruhája szintén sötét, fekete szoknyája lábszárközépig ért, mélybíbor tunikáját pedig nyakig begombolta. Az összhatás egyszerre volt szigorú és elegáns, ugyanakkor finom, hiszen a leány bájos, ártatlan arca és nőies kezei tompították a viselet keménységét.
Fénylő szemein kívül egyetlen ékszere a fülbevalója volt csupán, melyek apró láncocskaként lógtak füléből.
Az említett - egyébként kék és lila különös árnyalatában játszó – tekintet felmérte a szoba berendezését, végigfutott a némán kántáló máguson, csak hogy végül megállapodjon az őt hívató hímen.
Bár tartása büszke volt, Shyara mégis észrevette a beesett arcot, az élessé váló arccsontot és a hím szeme alatti sötét karikákat.
Nem tudta, pontosan kivel áll szemben, bár az őt kísérő komornyik udvarias meghajlásából sejtette, hogy magas ranggal bír az idegen hím.
Maga is pukedlizett, majd szinte már közönyösen várta, hogy a másik megszólítsa, hellyel kínálja, vagy pedig bemutatkozzék. Sem kedve, sem őszinte érdeklődése nem volt neki kezdeményeznie a beszélgetést.

[NB]

A levelek nem tévedtek, valóban szemrevaló teremtésre esett a választása. S minthogy nem is várja el, hogy a kis nőstény kezdeményezze a beszélgetést, így ő int annak, hogy foglaljon helyet.

- Foglaljon, helyet kérem! – hallatszik a határozott hang a hím ajkáról. A vendég ugye két fotel közül is választhat, s miután amaz helyet foglalt, kezd csak bele a mondandójába.

- A nevem, Elriath Themar. Ennek a háznak a jelenlegi Ura. S önben bizonyára, Kisasszony, Shyara Siryelt tisztelhetem. Kérem, tekintsen el a formalitások egyéb alkalmazásától irányomban, hogy miért, erre később térnék ki. – fejezi be pillanatnyi mondandóját az idős hím. Halk nyögés hagyja el az ajkát inkább fájdalmas, mint elégedett, az asztallapon pihentetett kezei gyorsan ökölbe szorultak, ezt a pillanatot választotta Ettoin, hogy közbe szóljon.

- Parancsolnak egy kis frissítőt? – kérdi Ettoin az Urától és a Kishölgytől. Elriath részéről egy bólintással jelezte, hogy kér. Ha mindenki megkapta a magáét, úgy folytatja a hím, a kis nősténynek, hogy miért hívatta ide.

A leány engedelmesen leült a hozzá közelebbi fotelbe, bár az túlzás, hogy kényelembe helyezte volna magát, hiszen puszta jelenléte a házban is olyasmi, amihez se kedve, se kénye nem volt. Egyenes háttal ült, mint aki karót nyelt, (bár ennek nem volt tudatában) s kezeit térdén nyugtatva figyelt a másikra.
A hím kérdésére bólintott. Valóban így hívják. Ívelt szemöldöke enyhén megemelkedett, mikor a formalitások elhagyását említette a másik. A későbbi indoklás enyhe érdeklődést váltott ki belőle, bár nem nagyon mutatta.
A komornyik kérdését először el akarta utasítani, ám végül mégiscsak elfogadta az italt. ~Nem árt valamivel lefoglalnom magam.~ gondolta kissé gúnyosan. Nem mondhatni, hogy örömmel jött. Sem ebbe a szobába, sem az egész birtokra, bár természetesen tisztában volt saját - nulla felé közelítő- esélyeivel, abban az esetben, ha ellenszegülni támadt volna kedve családja akaratával.
Elriath következő megszólalásáig a poharát bámulta, s mivel kissé érdektelen volt ebben a társalgásban, így nem igazán figyelt fel a hím fájdalmának jeleire.

- Tulajdonképpen, meglepett, hogy az édesapja ilyen hamar bele egyezett a kérdésembe. – kezdett bele, s fürkészően pillantott a kis nőstényre. Igen, csak egy kérdést tett fel a levélben. De ő máris egy egész lányt kapott. – Mindössze két levélfordulóba telt, s Önt, máris ide küldte. – újra fürkészve pillantott a nőstényre, hátha ki tud olvasni az arcából valamit. Viszonylag egyenletesen fogta meg az elé tett poharat s úgy kortyolt belőle.

Shyara próbálta megőrizni a közönyösség álarcát Elriath utalgatására, ám a levelek számának említésére összefacsarodott a szíve. ~Hát csak ennyi?~ jajdult fel gondolatban, s szeme gyanúsan bepárásodott. Ajka megremegett, de összeszorította, akárha dühös lenne, s talán az is volt – önmagára, amiért még mindig ennyire érzékenyen érintette atyja zordsága. Kissé félrefordulva a padlót kezdte fixírozni, míg visszapislogta a tolakodó bánatcseppeket. Arcán talán a szégyen is elidőzött kissé.
~ Mire megy ki a játék? Tudni akarja, mennyire vagyok egyedül? Vagy csupán élvezi, hogy a szemembe vághatja atyám árulását?~ Shyara tekintetében düh csillan, majd látva Elriath nyugodt, támadást vagy gúnyt nélkülöző arckifejezését, lehunyja a szemét. Mikor ismét kinyitja, csupán lappangó, tompa bánata látszik már, alig jobban, mint mikor belépett a szobába.
Elriath egy lélegzetvételnyi szünet után folytatta.

- Megkérdezhetem, hogy mennyit tud Ön a mi családunkról? – hátradőlt és a karjait összefonta a mellkasa előtt.

~Hogy megkérdezheti-e? Épp most tette … De azért kerüljük a felesleges udvariassági köröket~ gondolta gúnyosan a leány, majd bólintott, mielőtt pillanatnyi szarkazmusa kiült volna az arcára.
- Kislánykoromban a nevük felért egy szerződéssel, vitás ügyekben erősen befolyásolta a döntést. Azután váratlanul elkopott, új nevek és idolok jöttek. Hogy kik... az soha nem érdekelt. De az utolsó pletyka, amire még emlékszem, az örökösük eltűnéséről szólt.
Feltételezem, azóta megkerült...
~Hiszen ha valóban eltűnt, akkor hogyan is adnának hozzá?~
Shyara vetett egy beszédes pillantást a szemben ülőre, melyből a hím leszűrhette, hogy a lánynak is megvan a magához való esze; majd kortyolt az italából.

Élénk tekintettel fürkészte a nőstény arcára kiülő érzelmeket, a jelentések szerint viharos volt a lány távozása. Gyors, és szinte minden érzelmet mellőzött. Ennek fényében nem is igazán látszik meglepődni az árulkodó félre nézésen. Ettoinra pillant, aki engedelmesen áll az ajtó mellett s váltanak egy jelentőség teljes pillantást.

A nőstény válaszán elégedetten mosolyog. ~Tehát, tudja, hogy hova érkezett…~

Derűs mosoly jelenik meg az ajkán a feltételezésre.

- Nem, nem került elő az unokaöcsém. – jelenik meg egy szomorú kifejezés a férfi arcán, s erre a mondatra Shyara feszülten kapott levegő után. Ha nincs unokaöcs, akkor kit szemeltek ki neki?! Inkább nem mert belegondolni, s riadt, ám ösztönös kérdését magában tartva várta a folytatást.

- Viszont, botor dolognak tartom az apja részéről, hogy meg sem kérdezte, hogy ki volna a férje… - merengett az idős hím. – Maga igazán rendesnek tűnik nekem. De! Ilyen felelőtlen hímet, mint a maga apja, sosem láttam, már bocsásson meg!
A kis nőstény kerülte a másik pillantását. Szívesen egyetértett volna a hímmel, s egészen megnyugtató volt hallania végre valakit, aki ellent mert mondani az apja véleményének, ahelyett, hogy csak annak szavait szajkózná; ám nem tette. Tartott tőle, hogy sértettsége és bánata tiszteletlenségbe csapott volna át, s nem kockáztathatta, hogy esetleg visszajusson a fülébe. Ráadásul.. ami az atyja szégyene, az az övé is volt, míg a családhoz tartozott. Az esküvőig pedig kicsit a két család közötti mezsgyén ácsorog majd, s igyekezhet megfelelni mindkettőnek.
Elriath megszakítás nélkül folytatta gondolatmenetét.
- Meghagyta, hogy egy éven belül meg kell házasodnia. Alá kell rendelnie magát a ház feljebbvalóinak… - rosszallóan sóhajtott. Kezdett mérges lenni. Nem a lányra, csak a levélben található dolgok miatt. Egy erősebb fájdalom roham cikázott végig a testén, az ajka megremegett, s gyorsan meg kellett támaszkodnia az asztallapban, vett pár nagyobb levegőt, majd Shyarára pillantott. A lány érdeklődését eddigre már felkeltette az idősebb hím, s elfogadása is kialakulóban volt Eliath felé; így aztán figyelmét nem kerülte el a másik megakadása. Ugrásra késze megfeszült, s közelebb hajolt az asztalhoz, s ezzel együtt Themar úrhoz is, ám nem tudván, miben segíthetne, megtorpant. Már épp megkérdezte volna, mikor a hím intett neki, hogy ne szóljon közbe. Folytatni akarta, amíg még bírja.

- Yzarrt, keressük jelen pillanatban is, örülnék, ha meglenne még ebben az egy évben, de nehezen akadunk a nyomára. Mindenekelőtt tudnia kell, hogy én nem így akartam intézni. Találkozni akartam az apjával, s úgy is, hogy bemutathassuk a két fiatalt egymásnak. De így a terveim felborultak… Időt akartam hagyni kettejüknek. S… ha… ha egyáltalán lehetett volna a dologból valami, akkor Yzarrt arra az útra terelni, hogy keljenek egybe… - sóhajtotta a férfi, miközben a tenyerébe hajtotta a fejét. Ekkor lépett oda Ettoin egy tálcával a kezében, amelyen egy átlátszó folyadékkal teli pohár volt és az illatból ítélve narancslé. Remegő kezekkel nyúlt a felkínált folyadékokért az idős hím, s pár percnyi csend után kissé megtörtebb hangon folytatta. Remélte, hogy ez idáig nem szakítják félbe, s hogy most se fogják.

- Kisasszony, én beteg vagyok és nincs utódom. Meg kell találnom azt a fiút, hogy helyembe lépve gondoskodjon a családról és visszaszerezze régi pozíciónkat. Ám ezt nem teheti meg asszony és utódok nélkül… - dőlt hátra ismét a székében. – S bocsásson meg, ha felfordulást okoztam az életében a választásommal – folytatta fásultan a férfi. – De nem tudhatom, mennyi időm van még hátra, s nem szeretném, ha a birtok és az itt élők eddigi nyugodt élete szenvedné kárát a halálomnak. Gondolnom kell a többi sötételfre akiknek ez a hely az otthona, s néhány érkezőre is… - felelte összeszorított fogakkal a hím. Hátra dőlt, fürkészte a bájos arcot s az érdekes, lilás tekintetet. ~ Yzarr fiamnak is hasonlóan különleges a tekintete…~ merengett magában az idős hím.

Shyara szótlanul hallgatta a hím szavait, s igyekezett nem elfelejteni semmi fontosat. Végül, mikor a másik nem beszélt tovább, elgondolkodva fonta össze maga előtt a kezeit, majd kis idő elteltével halk hümmentéssel pillantott fel.
- Nos… Az indokai érthetőek, uram, és teljességgel logikusak. A maga helyében vélhetőleg én is hasonlóképpen cselekednék. Ám a magam szemszögéből nézve…- elkínzott pillantást vetett a hímre, s megpróbálta nem túlságosan kiteregetni a lapjait, ám önmagát sem akarta elárulni azzal, hogy jelentéktelenebbnek állítja be a problémát, mint amekkorának valóban érzi.
– Értem a bocsánatkérését, és sajnálom, hogy tervei nem úgy haladnak, miként azt szeretné. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, nem haragszom. Jelen pillanatban, nézze el nekem, mindent és mindenkit utálok. Egyelőre még képtelen vagyok megbocsátani önnek avagy apámnak ezért a döntésért. Túl sokat vettek el tőlem, s ezen az sem változtat, hogy már számítottam rá. – közli udvariasan, a kis nőstény, s bár kedves nem tu lenni, azért nem is támadó a hangja. Sokkal inkább a saját érzelmeit kordában tartani kívánókra jellemző feszült, egyenletes hangot üt meg.
- Ám idővel minden érzés csillapul, s az, hogy még nem érzem, nem jelenti azt, hogy ne lenne igaz ez a közhely. Ismerem magamat annyira, hogy tudjam, meg fogok békélni valamikor, - kissé fáradtan, kissé gúnyosan húzta félmosolyra a száját és szusszantott - de kérem, engedje meg nekem, hogy legalább a haragomat megőrizzem egy kis ideig még, ha már a macskámon kívül másom nem maradt! – kis kezeit ökölbe szorította, majd kiengedte. Tudta jól, hogy a másik nem érdemli meg a haragját.
- Az unokaöccse is érdekes kérdés. Nem hiszem, hogy tudnék tenni bármit is az előkerítése érdekében, és bocsásson meg az őszinteségemért...de nem is tudnám rávenni magam, hogy segédkezzem benne. Nem kívánok férjhez menni, nem vagyok kíváncsi a rokonára, s minél később kerül elő, én annál tovább ringathatom magam abba a hitbe, hogy csak rossz álom az egész. Persze ez nem megoldás, tudom jól… – tette hozzá csöndesen, szelíd pillantást vetve a hímre. – de egyelőre nem telik tőlem többre. Nem ígérhetem, hogy jó feleség leszek, s jelenleg a gyermekek kérdésére is igen gonosz, férfiak számára fájó és végleges választ adnék… amit persze nem tennék meg, de erős a kísértés… - utal a kasztrálás és más efféle antibébi-programok iránti vágyára, s azonnal mond is le róluk. -
Nem tudom, mennyi ideje van még, uram… és sajnálom, hogy nem felelhetek meg az ön elvárásának úgy, ahogyan szívesen tenném akármikor máskor olyasvalakivel, akinek a céljait értem, és követendőnek tartom. Ám ha valamit most még nem lennék képes elfogadni, de hosszútávon fontos lenne, kérem, írja le, vagy ossza meg valakivel, aki pontosan emlékszik rá; hogy ha tiltakozásom múltán szeretnék megfelelni a kívánságainak, akkor legen, aki pontosan mondja el nekem.

Szó nélkül hallgatja végig a kis nőstény szavait. Egyre fáradtabban pillantott az ölébe, mégis érdeklődve és szomorúan figyelte a lányt. Tisztában volt ezzel, de jobbnak gondolta tisztázni a dolgokat. Ha nem választhatta a könnyebb utat. Úgy gondolta , hogy jobb ha a nőstény is elmondja, hogy mi nyomja a szívét. De az egyezséget nem bonthatta fel.

- Egy dologra szeretném mindössze pillanatnyilag megkérni, ha, amennyiben előkerülne az unokaöcsém, s nem tudna az én állapotom felől, tájékoztassa őt, amint tudja. Valamint, Ibreath asszonyságtól tartson tisztes távolságot, ha teheti, ne foglalkozzon vele, ha problémája van Ettoinhoz nyugodtan fordulhat. S ha tudok én is segítek magának. – kortyolt a narancs leves poharából, majd folytatta. – Yzarrt, érzékenyen érinti a házasság téma, így ha előkerül, csak óvatosan tájékoztassa arról, hogy ki is maga. Megtiltottam a személyzetnek, hogy bármit is közöljenek az ifjúval majd ezzel kapcsolatban. Önre van bízva, hogy miként szeretné a tudomására hozni. Ha szeretné, bejelenthetjük, bemutathatjuk, vagy, ahogy jónak látja. – megköszörülte a torkát és újabbat kortyolt a poharából.

Shyara hallgatott, majd végül bólintott:
- Rendben van, ezt megígérhetem – mosolygott halványan, de megnyugtatóan a beteg úrra. – Ám a bejelentés egyelőre még tárgytalan, lévén az unokaöccsét még keresik. De ha megkerült és mégis szükségét látnám, szólni fogok. Ha Ibreath asszonyban nem bízhatok, önt pedig értelemszerűen nem zargathatom minden apróságért.. akkor kitől kérhetek segítséget, vagy… vagy tanácsot? –kérdezte zavartan a lány, s várta a választ. Az öreg hím tisztességesnek, és mindenekelőtt egyenesnek tűnt, ám Shyara látta, mennyire megterheli egy kis beszélgetés is, és tudta, hogy a betegségeknek van egy olyan rossz szokásuk, hogy idővel csak rosszabbodnak. Tehát hosszútávon nem támaszkodhatott Elriath-ra.

- Ettoin mindenben a segítségére lesz. – felelte egyszerűen a hím, majd érdeklődve nézet a lányra.
– Egy dologra lennék még felettébb kíváncsi: mondja, ha van sejtése, miért akart az édesapja megszabadulni magától ilyen gyorsan? És valóban nem engedett egyetlen szolgáló lányt sem el önnel, csak a macskáját? – kérdezte a hím, miközben a poharáért nyúlt újfent, valamivel el kellett foglalnia magát, hogy ne érezze a belülről feszítő kint. Alig észrevehetően, de apró veríték cseppek jelentek meg a halántékán. Várta a választ, s nagyon remélte, hogy a beszélgetés hamarosan véget ér. Mert egyre nehezebben tartotta magát.

A kis nőstény felkapta a fejét a kérdésre. Vajon mennyit mondhat el, s mennyit kell szépítenie az udvariasság nevében? Zavartan állt fel, s kezdett járkálni, végül megszólalt.
- Atyám meglehetősen rossz véleménnyel van rólam, s úgy érezte, fenyegetést jelentek rá. Feltételezem, ezért kívánt egy távoli házhoz küldeni, ahol kapcsolatok híján, elszigetelten nem befolyásolhatom az ottani eseményeket. Hogy igaza van-e vagy sem, azt nem tisztem eldönteni. Az érzései attól még ugyanazok. A legtöbb, amit tehetek, hogy elfogadom a döntését, saját véleményemtől függetlenül, s bízom benne, hogy mások nem osztják az ő véleményét a megbízhatóságommal kapcsolatban. –felsóhajtott, s kérdőn pillantott a hímre, hogy lássa, az mit szól az imént elhangzottakhoz, s esetleg mit gondol őróla.

Elriath szemöldöke felkúszott a kétségbe esett hang hallatán. Bízik Ettoinban, s amennyire tőle telik, teljesíteni fogja minden óhaját a kis nősténynek, ez már biztos. Sajnálta valamelyest a lányt, de a saját családjának érdekei fontosabbak voltak.

- Hmm… érdekes. Ezt, majd eldöntjük, mi! Rendben? – pillantott a nőstényre majd Ettoinra.
Shyara hálásan viszonozta Elriath pillantását, majd bólintott.
– Pillanatnyilag ennyi volna, s bár tisztában vagyok vele, hogy még nem került elő az unokaöcsém, én mégis reménykedem… - felelte az idős hím. – Távozhat, s ha valamiben szükséget szenvedne, forduljon bátran a komornyikomhoz. – igen, nem győzi kihangsúlyozni, ők nem szeretnék megkeseríteni a nőstény életét. Még a jelenleginél is jobban.
A kis nőstény letette poharát az asztalra, aggódva végignézett a beteg családfőn, majd engedelmesen kifelé indult. Ám az ajtóból még visszafordult.
- Köszönöm az őszinteségét, uram, és… vigyázzon magára.
Apró mosoly jelent meg az idős hím ajkán, letette a poharát és miután
a nőstény távozott, Elriath felállt, s az udvari gyógyító segítségével betámolygott a szomszédos szobába.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az első beszélgetést továbbiak követték, Shyara alkalmanként be-benézett az öreg sötételfhez, hátha tehet valamit az érdekében, és egyszer az a nap is eljött, amelyen képes volt őszintén kimondani Elriathnak: megbocsátok.
Ez természetesen csak a betegre vonatkozott, saját atyjára továbbra is fájó szívvel gondolt, és nem tudott nem neheztelni rá. De az öreggel szemben megenyhült, és sajnálta, hogy már nem láthatta ereje teljében a hímet.

Olvasnád? Tovább → ;

Helyszínek

Közszemlére tette Unknown - 0 megjegyzés

Themar bírtok

Olvasnád? Tovább → ;

Infó

Közszemlére tette Unknown - 0 megjegyzés

Hali, egy kis használati útmutató az oldal olvasása közben.

Mielőtt összezavarodnál a főlécek között:

Shyara előbb érkezett a birtokra, mint Yzarr, így a történet az ő Naplójával indul. Számozott napok, naplóbejegyzések vannak itt, (még pótlásra szorul...) Ezek az átláthatóság kedvéért zöld és lila színben váltakoznak.

Szürkével az Yzarr érkezése utáni bejegyzései olvashatóak, ám ezt tanácsos nem tovább olvasni, hiszen ez már a Themar birtokon játszódó történetből lett kimásolva. A napló tehát az átláthatóság és a későbbi visszautalások kedvéért lett elkülönítve. (Könnyebb visszakeresni itt, mint a birtokon.)

A Krónikák szintén kiegészítés, melynek leghamarabb a 34. fejezet után lesz jelentősége, mikor Yzarr, majd később Shya is elolvassa, és azután beszélgetés tárgyát képezik majd a Krónikákban leírtak. Addig azonban legfeljebb spoilernek jó, így nem ajánlom.Mindent a maga idejében! ;-)

Színek: Mint azt észrevehetted, igen színes az oldal. Ezt egyrészt a magunk szórakoztatására, másrészt a könnyebb keresgélést elősegítendő, harmadrészt pedig az egyértelműség kedvéért csináltuk így.
Ha nem mindig lenne egyértelmű, ki beszél éppen, a színek segítenek benne. =)
Íme:
Lila/Zöld: Shyara Siryel
Arany: Yzarr Themar
Kék: Elriath Themar, nagybácsi
Narancs: Yazira Themar, kishúg
Rózsaszín: Ibreath Themar, a Hárpia
Lila: Yaleena// Yalena Themar ; nagymama
Szürke (peches esetben fekete, ami nem látszik az oldalon): Dorean, Méregfogak, Ettoin (a komornyik), és egyéb mellékszereplők, szolgák. Őket általában közösen irányítjuk, nem egyértelműen csak az egyikünk karakterei.

További szereplők, mielőtt elfelejtjük a neveiket.
Vryenn Siryel /Sildena- Shya édesanyja
Noria Siryel - Shya húga
Sabrar Siryel /Ryelthan- Shya atyja

Leden Thylennar - egy "rivális" (eleinte Thalenor[Thélnor] ]volt, csak az túlságosan emlékeztetett a TelenorraXD)
Tyssa - Yzarr kis hercegnője; patronáltja.
Elissa - Tysaa édesanyja

Zeron Fell - Shyara volt kedvese
Athreana - Yzarr volt kedvese

Méregfogak:Csókos, Fireath, Vessző, Hurok, Merzgal, , Kígyó(Yzarr beceneve), Wrog, Nyíl, Dorean
Méregfoginák: Sólyom,Kiethra [kítra, becézve Kísz/Kít],Hiúz = Macska.