Haláli házasság

Yzarr egy vörös kendővel gazdagodott, olyannal, amit inkább a klánok tagjai szoktak a derekuk köré kötni a hovatartozásuk jeleként. Ha nagyon megfigyelték ezt a kendőt, akkor látszott, hogy a méregzöld és az ezüst szálak sokasága finoman szőtte át az egészet. Yzarr a jobboldalán az övébe fűzte a kendőt, melynek két vége lelógott az oldalán. Az egyik szálon kisebb, kibogozhatatlanul szoros csomó volt látható, melyet születésekor raktak a kendőre. Bár származása alapján rangot örökölt,Elriath határozott utasítására végig kellett járnia az iskola próbáit, még ha már bizonyított is, eddigi élete folyamán. Számított rá, hogy meg fogja kapni, de nem ilyen hamar, s pláne nem úgy, hogy társasága is van közben.

Gondterhelten pillantott a bárányfelhős égre; most már hivatalosan is megkezdődött a korábbi életének felszámolása.

~ Egy hónap alatt átmenni a vizsgákon… Ha elbukom, szégyenben maradok; továbbra is irányíthatom a családot, de a Méregfogakat nem… Megőrülnék, ha egyhelyben kéne ülnöm abban a házban és a birtokügyeket kéne intéznem. ~

Egy pillanatnyi árny suhant át a hím arcán, hogy aztán határozott elszántság üljön ki azon.

~ Meg fogom tenni, kerüljék bármibe is!~

Elszántan pattant fel a lovára és távozott arra, amerről jött. Ében, végre élvezhette, hogy rohanhat. A város határában érte utol a talán még mindig vágtázó nőstényeket, akikkel úgy tűnt minden rendben. Ében vasalt patáinak dübörgése figyelmeztethette a két lányt, hogy közeledik.

Shyara szótlanul haladt Yazira mellett, s úgy tűnt, kancája is kezd beletörődni a gyors tempóba; már nem akart lépten-nyomon lelassítani. Szomorú emlékeit kikergette gondolataiból a vágta és Yzarr hirtelen irányváltása, így jobbára azon töprengett, mi okozhatta a hím sietségét. A furcsa madárhangra, bár eleinte nem gyanakodott, idővel azért felfigyelt, s kezdte úgy érezni, hogy a füttyögés és Yzarr távozása összefügg.
Már látta a város kapuját, mikor ismerős patadobogás ütötte meg a fülét. Hátrapillantva Ébent és gazdáját is észrevehette. A hím fejébe húzott csuklyával közeledett, s vett vissza lova tempójából, hogy felzárkózhasson a nőstények lovaihoz. A nyeregtáskájából elő vette a lovagló kesztyűit s menet közben húzta fel a kezére. Shyara Yazirára pillantott, de a lányka nem lassított, így ő sem tette; s valóban, Ében könnyűszerrel beérte őket.
A hím köpönyege most takarta az egész testét, csuklyájából pedig csak a finom vonású álla látszott ki. Tekintete a szürkületben, mint egy világító, fenyegető vihar, amely időnként kivillant a csuklya rejtekéből.
Shya, látva a hím zárkózott, titokzatos külsejét, jobbnak látta megigazítani a fején a csuklyát, hogy az ő arcát is jól takarja. Mivel nem ismerte a várost, így csupán a Themarok viselkedéséből tudott következtetni a lakók szokásaira; az viszont nem tűnt túl befogadónak abból ítélve, ahogyan Yzarrék rejtették az arcukat.
A városhoz közeledve jó néhányan ugrottak félre az útról már csak a közeledő dübörgés végett is. Ébenről a fehér tajtékot a szél fújta le, kissé meghajszolta a paripát, hogy beérje a nőstényeket. S hogy mitől ez a fenyegető külső? A városokban általában ilyen, vagy inkább árnyékokba ólálkodó árny. Most, hogy két potya utasa is van, akik ráadásul szebbik fehérnépből valók, igyekezett még mogorvább képet mutatni magukról, hogy nehogy beléjük kössenek, mert itt nem szerették a fajtáját.
A kis nőstény nem volt vak, kíváncsi viszont igen; így meglehetősen hamar feltűnt neki a hím oldalán lógó-lobogó vörös kendő. A hím érezte magán a nőstény tekintetét s érdeklődve pillantott a Kislány irányába. Shyara kérdőn megemelte a szemöldökét, s a violaszín tekintete a kendő felé villant.
- Ez dáma záloga; vagy piaci vásárfia? - kérdezte kissé incselkedve, hátha kibukik a hímből a válasz véletlenül. A tekintete követte a másikét,  és az a kendőn állapodott meg, vörös volt, de inkább bíborszínre hajaz, amely hasonlít a frissen kiontott vérre, amikor az elönti a tiszta lepedőt, vagy a mocskos sikátort.

- Ez… Legyen, az én titkom… - a hangját elmélyítette és kissé sejtelmesen suttogta a mellette haladó Kislánynak. A tekintete pedig úgy csillogott, mint egy délceg szerelmes ifjúé, de nem játszotta túl a magára osztott szerepét, pont annyit adott elő ebből az apró színjátékból, amellyel még akár könnyen elhiteteti a nősténnyel, hogy egy másik nőnemű áll a kendő mögött.
Shyara cinkosan mosolygott a hímre, majd megforgatta a szemét. Maga sem tudta eldönteni, Yzarr tréfál, vagy valóban szíve hölgye állt a dolog mögött; bár Shya azért kissé kételkedett a szerelmi szál meglétében, mivel a hím mindig csak saját szabadságának korlátozását nehezményezte, de nőt soha nem említett. Ennek ellenére persze a lány nem zárhatta ki a távoli kedves meglétét, úgyhogy az egyszerűbb megoldást választotta: tréfának tekintette a másik válaszát, s félretette a kérdést későbbre, mikor a hím beszédesebb kedvében lesz majd; vagy pedig, mikor jó távol lesz a lányoktól, és Shya kifaggathatja Yazirát.
Csöndben haladtak a koldus és szegény negyed határáig, az útjukat gyereknevetés és két suhanó árny; köhögés, betegség, rothadás és furcsa hangok kakofóniája kísérte.

~ Hát, nem egy palota, de nekem megfelelt és nem hívta fel a figyelmet rá hogy itt lakom… Kíváncsi vagyok, miként számol be a Kicsilány erről anyámnak…~

- Azt hiszem, lesz mit mesélnie anyámnak… - közölte, miközben megállította a lovát és leszállt Ébenről, hogy száron vezesse tovább az állatot. Shyara meghökkenten meredt a hímre, majd bosszúsan felmordult.
- Bizonyára bennem van a hiba, de nem szeretem az édesanyja talpát nyalni – vetette oda a hímnek, s Yazirával együtt ő is lekászálódott a kancájáról.
- Valóban…? – morogta kissé mélyebb hangon, a nevetését próbálta visszafogni, hiszen a kérdés szinte pillanatok alatt megfogalmazódott benne… - Akkor mégis mit szeret nyalni?
Shyara a pofátlan kérdés hallatán levegő után kapott, s érezte, ahogy arcát elönti a pír. ~ Már amikor kimondtam, tudtam, hogy nem kellett volna…! ~ Szidta magát a lány, igyekezett visszanyelni zavarát, miközben sűrűn torokköszörült, hátha megtalálja a frappáns visszavágót, vagy bármit, amivel ki tudja mosni magát a kellemetlen helyzetből. Úgy a hatodik köhintés után adta fel, és jött rá, hogy a hím talált, ő pedig nem tud visszavágni.

Vigyorogva pillantott a nőstényre, aki jól láthatóan zavarban volt…

- Örökös, vigyáztuk a házadat… - zendült az egyik hím hangja a hármasból. Ha valaki jobban szemügyre vette őket, látszott, hogy jól helyben hagyták őket, ám ez csak talán a szakértőbb szemeknek tűnhetett fel, mint Yzarr. Hiszen jól próbálták magukat álcázni.

- Megtisztelő, de nem kért erre senki sem titeket… - felelte a hím, a fajtája s egyúttal a Méregfog bélieknek.

- Az én kifejezett utasításom volt! – hallatszott a hím s egyúttal a nőstények háta mögül is. Shyara egyenes háttal állt, s némán igyekezett felmérni az idegeneket.  Nem tudta, mire számíthat tőlük, bár a csuklya nem tűnt bizalomgerjesztőnek.
A hím, aki mögöttük állt, bár jól tartotta magát, a köhögés, ami megrázta a köpönyeges testét, elég heves volt.

Yzarr gyanakodva mérte végig az alakot, aki szintén őt méregette, s látta az övén a kihívás vörös kendőjét.

- Dorean – suttogta az ifjú Themar. Igen, most már emlékezett, hogy ő is a csapattal volt, a gyermekkori bizalmas. Talán egyidősek lehetnek. Yzarr elindult a hím felé, még a lova kantárját is elejtette, aki ennek ellenére is engedelmesen követte. Ében eközben halkan morajlott, a vasalt paták ütemesen kopogtak a hím háta mögött. A két hím egymás előtt állt meg, perceknek tűnhetett az a pár pillanat, míg végre egy erős alkarfogással üdvözölték egymást.

- Azt hittük, hogy… - itt az alacsonyabb hím elhallgatott, és köhögve kapott a torkához.

- Azonnal gyertek ide! – kiáltott Yzarr a három Méregfogas tagnak már-már kétségbe esetten, s immár térdelve, karjaiban tartva jó barátját. A váratlanul összerogyó hím láttán Shyara már mozdult is, hogy segítségére siessen, ám még el sem indult, máris megtorpant. Eszébe jutott az aznapi rosszulléte és az, hogy Yzarr egyáltalán nem életveszélyes sebét mennyire nem sikerült begyógyítania. Shya ezek után már nem merte megkockáztatni, hogy közbeavatkozik, s nem hogy nem használ, de esetleg még neki is baja esik.
Nem is sok ideje maradt töprengeni, mivel Yzarr kiáltására az egészen közeli udvarról a hím másik lova is előkerült. Megörült a gazdája hangjának, ugyanakkor a kétségbe esett hangra dühödt vérebként akart nekirontani bárkinek, aki ártani akart volna a hímnek.
Kristály volt az, a vemhes kanca, aki legalább olyan kiszámíthatatlanná vált az utód kihordása közben, akárcsak a két lábon járó nőstények… A hófehér kanca előre szegezett fejjel rontott a guggoló társaság irányába. Lábain a szőr éppolyan jól mutatott, mint társán, Ébenen, s adottságai és külseje egyaránt méltó párjává tették a csődörnek.

Shyara látta, merre tart a ló, s bár szeretett volna tenni valamit, nem mert a kanca és célja közé állni.

Yzarr hallotta a patadobogást s az ismerős hangot. Egy éles füttyszó hallatszott fel az ajkáról, s a csődör valamint a kanca is egyszerre kapták fel a fejüket.Hallva Yzarr füttyét, feszülten figyelte az állat reakcióját, s nem mozdult. A kanca lelassított, s végül Ébennel egyszerre oldalogtak oda immár a hímhez.

A kanca Yzarr nyakába szuszogott, mire az utcán állók egy emberként, megnyugodva fújták ki a levegőt és siettek oda a térdeplő Örökösnek segíteni.

~Eltörött egy bordája…Gyógyító kéne… De a Kislány nem alkalmas most erre…~

Lázasan töprengett, hogy mit tehetne, mire a három tag elvette a hímtől a csapat vezérét és felálltak.

- Indulás, be a házba, az egyikőtök itt marad és vigyáz a lovakra. A szállítócsapat is hamarosan megérkezik. – töprengve pillantott a ház irányába, nem volt nagy szám, kívülről. Belülről már talán érdekesebb lehetett. Kétszintes volt, s alapjáraton a második emeleti ablakon lehetett bejutni. Yzarr ezúttal az ajtón ment be. – Lassan kövessetek, a csapdákat le kell szerelnem… - adta ki az utasítást. Igen, a bejárati ajtó környékén is volt néhány. – Csak arra gyertek, amerre én.

Shyara összevonta a szemöldökét a csapdák említésére. ~ Egek, hát _ennyire_ veszélyes ez a fickó? Még szerencse, hogy odahaza nem volt ideje csapdákat állítania, félő, hamar belefutottam volna valamelyikbe…~ berzenkedett a gondolattól, hogy egy ennyire bizalmatlan hím legyen a férje, így hamar el is hessegette magától a menyegző képét.

- Yazira, tudod a járást a nappali részhez… vidd oda. – fordult Yzarr a húgához. A két nőstényt egymásra bízta, ő most a csapdákat akarta semlegesíteni. – Aztán, ha felvitted, gyere le és mutasd az utat a fiúknak, kísérd majd a szobámba őket. – s el is indult, próbált sietni, amennyire tudott.

Yazira karon ragadta barátnéját. Eddig végig csöndben volt, s tőle különös módon nyugodt maradt. A fehér lovon ámulva nézett végig, miután elhaladt mellette.

Ám a férfiakkal ellentétben, nem az ajtó irányába vette az útját, miután Yzarr közölte vele a feladatát. Ruganyos, könnyed léptekkel haladt mind a kerítésmászás és a tetőn sétálás közben is.

- Gyere, most mászni fogunk egy kicsit… - szólt Shyarának, a lány pedig szótlanul hagyta, hogy irányítsák. Rossz kedve volt, mivel látta, ahogy korábban Yzarr tekintet egy pillanatra felé villant, majd tovább is haladt, és a lány sejtette, mi járhatott a hím fejében akkor. Tehetetlennek és feleslegesnek érezte magát, s főleg, látva a hím aggodalmát az ismeretlen hím iránt, szégyenkezett, amiért meg sem próbált segíteni.
Yazira előbb egy alacsonyabb kerítéshez vezette Shyarát, aztán amint azon átmásztak, egy kisebb házhoz értek. Egy fal mellett álló fát segítségül használva hamar feljutottak a háztetőre. A keskeny, talpalatnyi széles gerincen egyensúlyozva haladtak ahhoz a házhoz, amibe a hímek is beléptek, csak ez a ház másik oldala volt, lévén ikerházról van szó, aminek két ajtaja van, de nem mindegy hogy melyiket kívánja a betolakodó használni. Ott, az első emeleti ablak felett egy kiugró gerenda rész volt. Eléggé vastag, hogy a sötételfje, ha ráugrik, elbírja, de egy embert vagy egy bátortalan fél elfet, netán elfet elriasszon a távolság.

- Itt most át kellene ugranunk… - szólt hátra a válla felett Yazira  a mögötte ügyeskedő, kissé feszült Shyarának. A kisnőstény lassan, de biztosan rakosgatta a lábait a keskeny, de legalább vízszintes sávon, de látva a távolságot, csak kitört belőle a már egy ideje őt foglalkoztató kérdés.
- Mondd csak Yazi, nálatok a „vidd a nappaliba” mondat a „törd ki a nyakát” szinonimája? – érdeklődött ártatlan kétségbeeséssel a lányzó, miközben figyelte Yazira könnyed lépteit, s irigykedett.

Barátnéja át is ugrott, majd felkapaszkodott az ablakpárkányra, ahol felpöccintett egy reteszt, s az ajtó kinyílt, majd bemászott az ablakon, odabent pedig várta Shya-t. Ám az ajkáról egy gyöngyöző kacaj szakadt fel, hallva Shya kérdését.

- Nos… igazából nem. De szerintem dícséretes, hogy Yzarr kinézte belőled azt, hogy képes lehetsz rá… - felelte könnyeit törölgetve. – Nem fog menni, ugye? – nézett végig a feltehetőleg a tetőgerenda szélén ácsorgó lánynak.

- Ha nekifutásból próbálkoznál meg? Az adna egy kis lendületet… - próbálkozott, némi tanáccsal. S gondolkodva szemlélte Shya kétségbe esett arcát, amint a lány határozottan rázta a fejét. ~Felejtős~ üzente tekintete.
– Nem! Tudod mit, inkább maradj ott!  - adta az utasítást Yazi. – Meg se mozdulj. El ne menj! – tette hozzá inkább somolyogva az utolsó mondatát, Shya pedig grimaszolt a távolodó lány hátának. ~Nyugi, nem fogok szárnyakat növeszteni, s nagyon ugrálni sincs kedvem. Maradok szépen, mint valami fekete szélkakas. Csak fel ne támadjon a szél…~ Gondolta gúnyosan, majd kissé riadtan a lányzó, várva Yazira visszatérét. Ha tudta volna, hogy Yzarrért megy a lány, talán mégiscsak elgondolkodott volna azon az ugráson, de végül úgyis feladta volna… 

Yazira pedig elindult Yzarrért, s mivel ismerte már a járást a házban, tudta, hogy mit kell kikerülnie, hogy hova kell lépnie. A lépcsőfordulóban találkozott a bátyjával, akinek már csak annyi volt a feladata, hogy valamelyik szobába lefektesse Doreant.

- Bátyuuuus! Van egy kis probléma… - intette magához a hímet.

Yzarr ügyesen és gyorsan haladt, fent az emeleten már nem is volt csapda. A fő védelmi pontot a földszint jelentette. Az első emeleten a gyakorló szobái voltak berendezve, míg a másodikon volt a lakótér és a nappalinak nevezett dolgozó szoba. Két szoba az egyik, amiben időnként betért aludni, a másik meg Yazira szobája. A dolgozó szobában is van egyébként egy két személyes ágy, ez inkább praktikusságból, ha sokáig agyalna egy terven, akkor csak beájul az ágyba és kész. Egyébként itt volt ugyancsak a dolgozó szobában egy dézsa, amelybe a plafonról lehetett engedni a vizet, egy fekete tartály állt a tető deszkák rejtekében, ott melegedett nappal a víz. A dézsából a vizet pedig egy dugóval lehetett kiereszteni, ezt a vizet pedig az ereszcsatornába vezette el, a padló alatt. Ennek a dolgozó szobának az ablakában állt Yazira s innen indult Yzarrért.

- Igen? – lépett oda a húgához a hím, s látva hogy nincs vele a Kislány, őt is kereste a tekintetével.

- Szóval, nem tud feljönni… Túl nagy neki a két ház közötti tér… Azt hiszem fél… - felelte kissé somolyogva Yazi.

- Akkor vár egy kicsit, csak nem fog elhervadni a napon, Dorean most fontosabb… Addig, menj és tartsd szóval. – felelte a hím és bevezette a hímeket a saját alig használt szobájába. Ott aztán a társukat lefektették az ágyra.

- Jó, akkor te elmész egy gyógyítóért – választotta ki az egyiket a három zöldköpenyesből Yzarr, s neki intézte szavait. -  Mindegy, hogy hogyan, de hozd ide, csak ne tudjon a helyről.  Te pedig segítesz pakolni. – adta ki az utasítást Yzarr egy másik társuknak, bár nem értette, hogy miért engedelmeskednek neki a Méregfogak. Pedig ha tudta volna, hogy azok után, ahogyan elbánt velük, kiérdemelte a tiszteletüket s nem mellesleg maga Dorean áhítata, ahogyan beszélt az ifjú örökösről, az is jócskán rásegített… Akivel egyébként nem igazán tudta Yzarr, hogy hányadán is állnak…

Yazira addig igyekezett lelket önteni Shyarába.

- Mindjárt jön a segítség – mondta, ám Shya arca meglehetősen bosszússá vált, mikor meglátta a lányzó mellett megjelenő Yzarrt.
- Nagyszerűű! Yazi, szóval nálad a segítség azt jelenti, nézőközönség? – kérdezte gúnyosan. A lányzó is észrevette közeledő bátyját, mikor az megszólalt.

- Itt vagyok! – jelent meg az ablakban Yzarr, ahogy Yazira rögtön odébb is állt, hogy helyet adjon neki.

- Legalább nem kellett jegyet váltanom… - felelte a hím halkan Yazirának, miközben fanyar mosolyra húzza az ajkát. Yazira pedig kuncogással válaszolt a csípős megjegyzésre. Yzarr kitekintve egy, a távolságot méregető, viszonylag higgadtan ácsorgó, de igen gúnyos pofijú kisnőstényt láthatott. Shyara gúnnyal igyekezett palástolni szorongását, melyet a hím látványa okozott.

- Én pedig itt, mint látja. – válaszolt a Kislány metsző éllel a hangjában, s folytatta. - Igyekszem magam szélkakasnak álcázni. Na, hogy megy? – kérdezte, miután nagyjából szélirányba fordult, s amúgy madárszerűen behajlította a kezeit.

- Felettébb ügyes, azt hiszem. De nyikorogjon is, úgy hitelesebb lesz az előadás és idehívom a fiúkat is, hogy kedvükre legeltessék a szemüket magán… - s lekönyökölt az ablakpárkányra, szórakozott tekintettel figyelte a parádézó nősténykét. Kétség sem fért hozzá, hogy be van rezelve, s így próbálja oldani a feszültségét.

- Naagyon vicces. – morogta Shya a hímnek, s abbahagyta a parádét, mielőtt még nagyobb hülyét csinált volna magából. Értette ő, hogy tréfál a hím, bár számára inkább gúnyolódásnak tűnt a dolog, de legalább egyértelműen tudta, hogy nem kell komolyan vennie a mondatot. ~Nyikorogjak? Hihi… ha Yazi mondta volna, még talán meg is tenném; biztos megnevettetném vele.~ gondolta Shya, de nem tette szóvá.

- Nem lenne sokkal egyszerűbb, ha lemásznék innen és szépen bemennék arra, amerre a többieket vezette?- kérdezte picivel később Shya, téve egy utolsó kísérletet a racionális problémamegoldásra.
- Nem, amennyiben hanyag munkát végeztem. – felelte immár komolyabban a hím, miközben egy láthatatlan piszkot söpört le a válláról.

~ Kéne az a gnóm találmány; a napszemüvegem… Túl világos van...~

Gondolataiból egyébként mégsem látszott meg az arcán semmi, nem mutatta, hogy bántaná a napfény a szemét. Egykedvű derűvel szemlélte a Kislányt és várt.
A kis nőstény figyelmét nem kerülte el a hím szemmel látható derűje, s igencsak bosszantotta. Volt egy olyan érzése, hogy a másik szórakozik vele, és nem díjazta a gondolatot. Shya karba fonta a kezeit, s komoran töprengett. A hím nem tűnt túl segítőkésznek, és az is gyanús volt Shyarának, hogy csak a két lányt küldte fel a tetőkön keresztül, míg az összes többi hímet alulról engedte be. Yaziráról tudhatta Yzarr, hogy könnyedén bejut, hisz „ismerte a járást” a lány. Következtetésképp Shyarát akarta, hogy erre jöjjön.
- Mondja, Yzarr, mégis mit vár tőlem? Annyira idegesítem, hogy efféle „úgy sem mersz átugrani” piszkálódással akar rávenni, hogy törjem ki a nyakam, vagy csak arra kíváncsi, mennyire vagyok büszke avagy manipulálható?

Beengedhetett volna a többiekkel együtt a földszinten, mégsem tette – érvelt Shyara. - Ne mondja, hogy hanyag munkát végzett, mert azt pár napnyi ismeretség után is tudom, hogy nem szokása. Szóval tesztel, nem igaz? – kérdezte a Kislány gúnyos nyugalommal, s egyik szemöldökét felvonva.
- Ha az a kérdés, át merek-e ugrani itt... Akkor gond nélkül kijelenthetem, hogy nem. Tisztában vagyok a képességeimmel, és két métert nem tudok átugrani – közölte Shya teljesen nyugodtan, duzzogás vagy szégyenkezés nélkül. - Annyira sem ostoba sem pedig hergelhető nem vagyok, hogy ekkora magasságban megkockáztassam az ugrást holmi büszkeség miatt.

A hím továbbra is derűsen hallgatta a nőstényt, aki ismét visszatért a normális testtartáshoz. Figyelmesen nézett végig a Kislányon, még meg is eresztett egy ásítást.

- Jó, akkor döntse el, hogy mit akar, aztán szóljon, mert még dolgom van. – felelte, azzal felkelt a párkányról és körülnézett a szobában. Nem látta, hogy Shyara keze ökölbe szorul a pofátlan gesztus láttán, majd a lány törpengő arcát sem.

- Innen, az összes pergament, papírt, tekercset és könyvet bepakolhatjátok egy-egy ládába. – mondta húgának Yzarr, majd elhallgatott. – Ha a Kisasszony méltóztatott eldönteni, hogy mit szeretne… - Hogy teszt volt ez? Meglehet, kíváncsi hogy milyen fából faragták a jövendőbelije háznépét.

~S abból ítélve, hogy egy nem könnyen manipulálható és ugráltatható kemény jellemre utaló ház lehet, talán. Ugyanakkor puhányak… Mégis mit akarok? Egy harcost, magam mellé? Akkor aztán verekedhetnék vele egész nap. Még a nászéjszakán kinyírna, aztán kalap-kabát… De, egy ne bánts virág… Ráfújok és sírva fakad… ~

Igen, pillanatnyilag Yzarr számára az arany középút nem létezett, csak a két véglet. 

~ A szerelem és Én…?!~

Morogva lépett közelebb egy bűbájos arcképhez, ami a falára volt kitűzve, s egy mozdulattal tépte le a szénnel készített Athrea-képmást és ugyanazzal a lendülettel össze is gyűrte a pergament, hogy aztán a sarokba hajíthassa.

Yazira látva bátyja mozdulatait, ellépett az ablak mellől és átölelte hátulról.

- Szeretted? – kérdezte a kis nőstény a testvérétől.

- Azt hiszem… - sóhajtotta a hím - Ezeket tüntesd el, nem láthatja meg…- intett az emberlányhoz kapcsolódó emléktárgyak felé, s visszalépett az ablakhoz.
– Na, hogy döntött Kegyed? –szólt ki Shyának. - Aszalódik még… vagy... – emelte meg a hangját, hogy a kint álló is hallhassa és szándékosan hagyta függőben a mondatot, hogy ahogyan érti a nőstény, akképp válaszolhasson.

- Köszönöm kérdését, szeretnék lejutni innen és végre bemenni a házba, úgyhogy… legyen szíves, segítsen! – Shya hangjában gúny csendült, ám még időben eszébe jutott, hogy követelőzéssel nem fog célt érni, s szelídebb, de minimum udvariasabb hangon fejezte be mondatát. ~ Na tessék, kérni is tudok én, ehhez sem vagyok túl büszke. Remélem, most már elégedett lesz, mert nincs ötletem, mi másra mehet ki a játék…~ gondolta a kisnőstény bosszúsan, s várt, hogy a hím reagáljon, esetleg jelezze felé, hogy mindjárt megy.

- Menjek oda, vagy le tud jönni egyedül is? – kérdezte a hím, újra az ablakpárkányra könyökölve. Nem törődött a gúnnyal, ami a nőstény hangjából sütött, még szórakoztatta is. Kisöpört a homlokából pár kósza tincset, majd várakozón emelte a nőstényre a tekintetét.

~ Vicces, amikor harapós… ~

- Nem kell, azt megoldom! Csak az esetleges csapdáit iktassa ki, mire leérek, ha kérhetem. – felelte Shya gúnyolódva, már csak azért is, mert nem merte volna a nyakát tenni arra, hogy a hím nem hagyott aktívan egyet-kettőt.

- Mondja, a jövendőbelim milyen? Úgy értem, fog–e hisztizni egy egyszerű ugrás végett? – mérte végig a nőstényt leplezetlen gúnnyal, majd megunva a korláttámasztást, felkelt és végigmérte a szoba berendezését miközben a derekát nekitámasztotta az ablakpárkánynak.

Shyara bosszúsan szusszantott, látva a hím méricskélését, ugyanakkor kissé el is kedvetlenedett. ~ Egek, ki fogjuk csinálni egymást! ~ Yzarr úgy érezte, hogy talán egy kicsit messze ment a sértéssel, de nem fog bocsánatot kérni. Az ő privát kis nappalijával szemben a nyitott ajtó felől fojtott halk nyögés, köhögés hangzott fel, de a lány válaszát ettől függetlenül hallotta.
Sajnos Shya nem hagyhatta szó nélkül a kérdést, s ahogy az már nem először történt meg vele Yzarral vívott szócsatáik során, most is kissé incselkedős grimasz ült ki az arcára, mikor válaszolt.
.- A tréfát kedveli, de a felesleges ugratásokért harap! – kiáltotta a hímnek, s figyelte annak reakcióját. – De úgy is mondhatjuk, hogy nem ugrálna az ötletért! – tette hozzá még örömtelenül, mégis poénkodva. Furcsa egyveleg, de mintha jellemző lenne a lányra.

 - Megnyugtató… - vakkantotta Yzarr a nősténynek, majd egy fanyar mosoly kíséretében, elindult a másik szoba irányába.

- Szólj, ha ott áll az ajtónál. – szűrte a fogai között Yazirának aggodalmasan, de ez az aggodalom nem a nősténynek szólt, hanem Doreannak aki épp miatta sebesült meg, talán halálosan is. Erősen remélte, hogy azért nem ennyire vészes a helyzet, és a hím halála nem fog bekövetkezni, mert bizony akkor igencsak magát okolná érte.

- Lejönni le tudsz, ugye, drágám? – kérdezte Yazira a tetőgerendán ácsorgó nőstényt. – Sajnos nem tudok eléd menni, mert Yzarr munkát adott, de kiálts, ha itt vagy.
- Persze, miattam ne aggódj, csináld csak nyugodtan! – szólt vissza Shya, barátnéja aggódó kérdését hallva mosolygós hangon, s intett, hogy megértette.
Yazira is mosolygott, mivel félig-meddig vicces volt számára a két idősebbik szóváltása. S az, ahogyan kiálltak magukért, s nem engedtek az elveikből. Tudta jól, hogy Yzarr számára a másik egy senki és semmi és ez, mivel a barátnőjéről volt szó sértette is, viszont értette a bátyja közömbösségét is. Nem akart beleszólni a kettejük dolgába, mégis aggodalmasan szemlélte Yzarr hátát amint Doreanhoz lépett be. Akit egyébként kedvelt. Mert ő is szinte olyan volt számára, mint egy báty. Nekikezdett a papírok és a pergamenek elpakolásának, az egyik ládába, de a verseket és a Yzarr által rajzolt portré vagy egész alakos képeket nem sietett annyira elpakolni. Azokat csak összetette egy kupacba egyelőre s rá tett valami furcsa szerkezet rajzát, számára olvashatatlan betűkkel. ~ titkos írás… Bárcsak tudnám, milyen kódot használ hozzá a bátyó! Jól néz ki… de ez csak egy darabja lehet annak a valaminek…~ Morogta magában miközben előhúzott egy újabb ládát a helyéről. A falak menén állította le azokat Yzarr, hogy ha sietős távozása lenne, csak a legszükségesebbeket de összepakolhassa magának…
Shya határozottan megfordult, s elindult visszafelé a háztetőn a fához, amelyet segítségül használt a mászáshoz. Hamar leereszkedett az ágakon, és sértetlenül fogott talajt. Ezután elindult vissza, a földszinti bejárat felé.
Eszébe jutott, hogy lehívhatta volna a hímet, csak hogy lássa az arcát, amikor az meglátja, hogy Shya a földön lépkedve közeledik felé. Már csak azért is megérte volna ezt bejátszani, mert ha jól sejtette, akkor a hím az egész háztetőmászós ötlettel csak szórakozott vele, s akkor megérdemelte volna, hogy feleslegesen ugráltassa őt a kisnőstény mintegy visszavágásként.

Az ajtóhoz érve engedelmesen felkiáltott, hogy jelezze, megérkezett.