Shyara, miután kis
barátnéja elrobogott, megcsóválta a fejét.
~ Te sem jössz már vissza ma ~ állapította meg magában, mosolyogva Yazira szertelenségén, majd lassan elkezdte lemosni magáról a habot. Mozdulatai ráérősek voltak, míg a lila tekintet elmerengve bámult a semmibe.
~ Nem fog elismerni, amíg rá nem szolgálsz…~ jutott eszébe Yazira mondata, s felszusszantott.
~ Na persze! Jöjjön a közelembe még egyszer, s kap tőlem olyan rászolgálást, hogy napokig nyögi majd! ~ fenyegetőzött gondolatban, s kimászott a dézsából, figyelve, hogy friss fonata ne legyen vizes. Megtörölközött, s miközben rendet rakott maga után, tovább gondolkodott a történteken. Eszébe jutott az az átkozott érintés és a kiszolgáltatottság, ami annyira kétségbe ejtette, s kedve támad megismételni azt a mozdulatot, mellyel a hím lábába mart.
Magára öltötte hálóingjét, majd a türkizszín pongyolát, s nagyot rántott az övén. Azután megrázta a fejét, s elkomorodott. Eszébe jutott Yzarr üvöltése, melyre elégtétellel gondolt vissza, s a látvány, ahogy a hím remegve, magatehetetlenül nyöszörög az ágyon.
~ Megérdemelte…~ gondolta a kisnőstény, ám a szíve mégis nehéz volt. Nem ismerte volna be magának, de valahol azért mégiscsak bánta a dolgot. Jogosan védte meg magát, ezzel tisztában volt, mégsem tudta ennyivel túltenni magát a történteken.
Felpillantott, a falon lógó tükörből egy fáradt, önmagát ölelő lány képe tekintett vissza rá, violaszín szemeiben kétséggel. A szépívű szemöldök összeráncolva, sötét ajkai pedig felemás tartásban, ahogy a lány beharapta az alsót. ~Hát így néz ki a nagy igazságosztó?~ gondolta gúnyosan, s elfordult a tükörtől. Nem azt bánta, hogy megvédte magát, hiszen valóban veszélyben volt, s ki tudja, mit művelt volna még vele a hím, ha nem akadályozza meg? Most legalább megmutatta neki, hogy nem tűri az erőszakoskodást… Mégis.. Shyara sajnálta, hogy szándékai ellenére verekedésbe torkollott a vacsora.
~ Hogy fajulhatott idáig? ~ sóhajtotta keserűen, s kiballagva a fürdőből, szobája felé indult.
Muszáj volt valahogyan elrendeznie magában a hímmel való marakodását, s ehhez kénytelen volt igénybe venni naplója segítségét.
A szobájába érve lepakolt, majd észrevéve a ki tudja hol és mikor, de mégis csak visszasündörgő Surrát, megcirógatta a kis mászkáló kobakját. A macska nyújtózott, álmosan pislogott rá, majd összegömbölyödve folytatta álmát.
Shyara leült a fésülködőasztalához, s mivel Yazira már megfésülte és be is fonta a haját, így kivételesen nem nyúlt a hajkeféje után. Nem is vette észre annak hiányát.
~~ Az istenekre, ebből az udvariatlan, erőszakos, kiállhatatlan, kegyetlen, perverz hímből előbb lesz hulla, mint belőlem boldog feleség. Hát tényleg csak álmában képes kedvesnek látszani? Már az sem lepne meg, ha az is csak egy maszk, egy eszköz lenne, amellyel meglágyíthatja az álmában lecsapó orvgyilkosokat. Esküszöm, hálás lehet, ha nem fojtom meg az esküvőjéig, pedig hej, de nagy a kísértés!
Na jó, kislány, nyugi van.. Úgyis te húznád a rövidebbet…Amilyen tuskó, legalább olyan erős is. Még mindig fáj a kezem. Ez is az ő hibája!
Ha nem ragaszkodtam volna ostoba módon ahhoz, hogy legalább én ne nehezítsem a helyzetét (elég az anyja, az őrök meg a kötelei), hanem szimplán „tökön talpalom”, (hihi, ez olyan yazirás szófordulat!) akkor valószínűleg nem tudott volna magával rántani. De neem, nekem muszáj volt tekintettel lennem az ékessége érzékenységére, és helyette elvágódni a székével meg azzal a húdeharagszomrá uracskával.
Talán túlságosan nagy volt a szám.. sosem ment nekem ez a visszaszájalósdi… Nem az én játékom. De akkor is, nem csak ő lehet sértett és dühös, nem csak… áh! Minek is vesződöm vele!
Nem hittem volna, hogy azok után, ahogyan próbáltam kellemesebbé tenni a helyzetét, majd így hálálja meg.
Igazából.. azt hiszem a bogaras megjegyzése ütött arcul előbb.
„A hátára fordított bogár ne kapálózzon, hanem tegye szét a lábát. Vagy beveszi a gyomra, vagy nem.” Azután végigmért, én pedig azt hittem, elsüllyedek.
*itt az írás remegőbbé vált, ahogy Shyara volt párjára emlékezett.*
Shyre, kedves.. talán jobb is, hogy nem vagy már velem. Nem tudom, mit tettél volna, ha látod. Így legalább nem teszel semmi meggondolatlanságot, csak hogy megvédj…
Ehh! Úgy írok, mintha levél lenne, pedig soha nem fogom elküldeni. És ők sem fognak találkozni soha. Nem tudom, melyikük a képzettebb harcos, de kétlem, hogy néhány vágással megelégednének. Nem.. Shyre nem hagyná megtorlatlanul, amit az a hím tett.
Lefogott…megharapta a nyakam…úgy éreztem, mintha valami nagyon fontosat vett volna el tőlem. Megalázott, és tehetetlen voltam. Mintha meztelen lettem volna, s ő azt tehenet, amit csak akar. Nem fájt.. azaz.. nem igazán érdemel említést a fizikai érzés. Nyoma nem maradt, szóval nem vészes. Mégis, sikoltani szerettem volna, de nem voltam képes. A csuklóm is fájt, de ez az egész rosszabb volt. Felfordult a gyomrom és émelyegtem. Legszívesebben lemartam volna magamról a bőrt, ahol hozzám ért.
Nem akarom, hogy a közelembe jöjjön, s ha eszembe jut, legszívesebben messzire taszítanám a gondolatát is! Félek tőle…
Vajon a feleségével is így bánna?
Ez vár rám a nászéjen is?
…bár ne rettegnék ennyire…
~~ Az utolsó mondat után elhúzódott vonat látható. Hogy mit kezdett volna el írni a kis nőstény, az sosem fog kiderülni, ugyanis még az első betű leírása előtt akkorát ugrott a széken, hogy szerencse, hogy csak a betűt nem írta le, s nem az egész lapot húzta át egyetlen vonallal.
Ekkor hangzott fel ugyanis Yazira TEEEEEEEEEEEE! – kiáltása, s innentől kezdve Shyara az emelthangú testvéri beszélgetést hallgatta, s nem a naplójával foglalkozott.
- Mégis mit képzelsz, hogy bánsz az én.. Shyámmal? – hallotta az igen paprikás kedvű lányzó hangját a falon túlról. Shyara kelletlenül húzta el a száját. ~Yazi, ha azt akarom, hogy tudja a nevem, már bemutatkoztam volna! ~ gondolta.
A „karmolós Macska” kifejezést azonban nem bírta megállni, le kellett hogy írja a papírra, jó pár ívelt kérdőjel kíséretében. Shyara hallotta a lányka „Megérdemelted! Ahogyan ezt is!„ kiáltását, ám azt nem, mi következett eztán. Csak remélni tudta, hogy a hím finomabban bánik a húgával, mint ővele tette.
Ám a folytatásra elkerekedtek a szemei.
„- Elárultál! Bíztam benned! Apánk halála után te voltál az egyetlen, akivel tartottam a kapcsolatot és megbeszéltük, nem? Senkinek sem fogod elmondani, hogy hol vagyok, történjék bármi?!”- Shya hallotta a hím hangjában a csalódottságot, ám egyelőre képtelen volt sajnálni, mivel annál jobban féltette kis barátnőjét. Yazira valószínűleg nem ússza meg a bűntudatot ezek után.
~ Te sem jössz már vissza ma ~ állapította meg magában, mosolyogva Yazira szertelenségén, majd lassan elkezdte lemosni magáról a habot. Mozdulatai ráérősek voltak, míg a lila tekintet elmerengve bámult a semmibe.
~ Nem fog elismerni, amíg rá nem szolgálsz…~ jutott eszébe Yazira mondata, s felszusszantott.
~ Na persze! Jöjjön a közelembe még egyszer, s kap tőlem olyan rászolgálást, hogy napokig nyögi majd! ~ fenyegetőzött gondolatban, s kimászott a dézsából, figyelve, hogy friss fonata ne legyen vizes. Megtörölközött, s miközben rendet rakott maga után, tovább gondolkodott a történteken. Eszébe jutott az az átkozott érintés és a kiszolgáltatottság, ami annyira kétségbe ejtette, s kedve támad megismételni azt a mozdulatot, mellyel a hím lábába mart.
Magára öltötte hálóingjét, majd a türkizszín pongyolát, s nagyot rántott az övén. Azután megrázta a fejét, s elkomorodott. Eszébe jutott Yzarr üvöltése, melyre elégtétellel gondolt vissza, s a látvány, ahogy a hím remegve, magatehetetlenül nyöszörög az ágyon.
~ Megérdemelte…~ gondolta a kisnőstény, ám a szíve mégis nehéz volt. Nem ismerte volna be magának, de valahol azért mégiscsak bánta a dolgot. Jogosan védte meg magát, ezzel tisztában volt, mégsem tudta ennyivel túltenni magát a történteken.
Felpillantott, a falon lógó tükörből egy fáradt, önmagát ölelő lány képe tekintett vissza rá, violaszín szemeiben kétséggel. A szépívű szemöldök összeráncolva, sötét ajkai pedig felemás tartásban, ahogy a lány beharapta az alsót. ~Hát így néz ki a nagy igazságosztó?~ gondolta gúnyosan, s elfordult a tükörtől. Nem azt bánta, hogy megvédte magát, hiszen valóban veszélyben volt, s ki tudja, mit művelt volna még vele a hím, ha nem akadályozza meg? Most legalább megmutatta neki, hogy nem tűri az erőszakoskodást… Mégis.. Shyara sajnálta, hogy szándékai ellenére verekedésbe torkollott a vacsora.
~ Hogy fajulhatott idáig? ~ sóhajtotta keserűen, s kiballagva a fürdőből, szobája felé indult.
Muszáj volt valahogyan elrendeznie magában a hímmel való marakodását, s ehhez kénytelen volt igénybe venni naplója segítségét.
A szobájába érve lepakolt, majd észrevéve a ki tudja hol és mikor, de mégis csak visszasündörgő Surrát, megcirógatta a kis mászkáló kobakját. A macska nyújtózott, álmosan pislogott rá, majd összegömbölyödve folytatta álmát.
Shyara leült a fésülködőasztalához, s mivel Yazira már megfésülte és be is fonta a haját, így kivételesen nem nyúlt a hajkeféje után. Nem is vette észre annak hiányát.
~~ Az istenekre, ebből az udvariatlan, erőszakos, kiállhatatlan, kegyetlen, perverz hímből előbb lesz hulla, mint belőlem boldog feleség. Hát tényleg csak álmában képes kedvesnek látszani? Már az sem lepne meg, ha az is csak egy maszk, egy eszköz lenne, amellyel meglágyíthatja az álmában lecsapó orvgyilkosokat. Esküszöm, hálás lehet, ha nem fojtom meg az esküvőjéig, pedig hej, de nagy a kísértés!
Na jó, kislány, nyugi van.. Úgyis te húznád a rövidebbet…Amilyen tuskó, legalább olyan erős is. Még mindig fáj a kezem. Ez is az ő hibája!
Ha nem ragaszkodtam volna ostoba módon ahhoz, hogy legalább én ne nehezítsem a helyzetét (elég az anyja, az őrök meg a kötelei), hanem szimplán „tökön talpalom”, (hihi, ez olyan yazirás szófordulat!) akkor valószínűleg nem tudott volna magával rántani. De neem, nekem muszáj volt tekintettel lennem az ékessége érzékenységére, és helyette elvágódni a székével meg azzal a húdeharagszomrá uracskával.
Talán túlságosan nagy volt a szám.. sosem ment nekem ez a visszaszájalósdi… Nem az én játékom. De akkor is, nem csak ő lehet sértett és dühös, nem csak… áh! Minek is vesződöm vele!
Nem hittem volna, hogy azok után, ahogyan próbáltam kellemesebbé tenni a helyzetét, majd így hálálja meg.
Igazából.. azt hiszem a bogaras megjegyzése ütött arcul előbb.
„A hátára fordított bogár ne kapálózzon, hanem tegye szét a lábát. Vagy beveszi a gyomra, vagy nem.” Azután végigmért, én pedig azt hittem, elsüllyedek.
*itt az írás remegőbbé vált, ahogy Shyara volt párjára emlékezett.*
Shyre, kedves.. talán jobb is, hogy nem vagy már velem. Nem tudom, mit tettél volna, ha látod. Így legalább nem teszel semmi meggondolatlanságot, csak hogy megvédj…
Ehh! Úgy írok, mintha levél lenne, pedig soha nem fogom elküldeni. És ők sem fognak találkozni soha. Nem tudom, melyikük a képzettebb harcos, de kétlem, hogy néhány vágással megelégednének. Nem.. Shyre nem hagyná megtorlatlanul, amit az a hím tett.
Lefogott…megharapta a nyakam…úgy éreztem, mintha valami nagyon fontosat vett volna el tőlem. Megalázott, és tehetetlen voltam. Mintha meztelen lettem volna, s ő azt tehenet, amit csak akar. Nem fájt.. azaz.. nem igazán érdemel említést a fizikai érzés. Nyoma nem maradt, szóval nem vészes. Mégis, sikoltani szerettem volna, de nem voltam képes. A csuklóm is fájt, de ez az egész rosszabb volt. Felfordult a gyomrom és émelyegtem. Legszívesebben lemartam volna magamról a bőrt, ahol hozzám ért.
Nem akarom, hogy a közelembe jöjjön, s ha eszembe jut, legszívesebben messzire taszítanám a gondolatát is! Félek tőle…
Vajon a feleségével is így bánna?
Ez vár rám a nászéjen is?
…bár ne rettegnék ennyire…
~~ Az utolsó mondat után elhúzódott vonat látható. Hogy mit kezdett volna el írni a kis nőstény, az sosem fog kiderülni, ugyanis még az első betű leírása előtt akkorát ugrott a széken, hogy szerencse, hogy csak a betűt nem írta le, s nem az egész lapot húzta át egyetlen vonallal.
Ekkor hangzott fel ugyanis Yazira TEEEEEEEEEEEE! – kiáltása, s innentől kezdve Shyara az emelthangú testvéri beszélgetést hallgatta, s nem a naplójával foglalkozott.
- Mégis mit képzelsz, hogy bánsz az én.. Shyámmal? – hallotta az igen paprikás kedvű lányzó hangját a falon túlról. Shyara kelletlenül húzta el a száját. ~Yazi, ha azt akarom, hogy tudja a nevem, már bemutatkoztam volna! ~ gondolta.
A „karmolós Macska” kifejezést azonban nem bírta megállni, le kellett hogy írja a papírra, jó pár ívelt kérdőjel kíséretében. Shyara hallotta a lányka „Megérdemelted! Ahogyan ezt is!„ kiáltását, ám azt nem, mi következett eztán. Csak remélni tudta, hogy a hím finomabban bánik a húgával, mint ővele tette.
Ám a folytatásra elkerekedtek a szemei.
„- Elárultál! Bíztam benned! Apánk halála után te voltál az egyetlen, akivel tartottam a kapcsolatot és megbeszéltük, nem? Senkinek sem fogod elmondani, hogy hol vagyok, történjék bármi?!”- Shya hallotta a hím hangjában a csalódottságot, ám egyelőre képtelen volt sajnálni, mivel annál jobban féltette kis barátnőjét. Yazira valószínűleg nem ússza meg a bűntudatot ezek után.
„-
Erre, te! Az első adandó alkalommal, belehajszolsz egy újabb házasságba! Nem
ismerem, nem is akarom! De, nem akarom még egyszer átélni ugyanazt! A
nászéjszaka pedig kötelező, emlékszel?!”
Shyara töprengve hallgatta Yzarr hangját, s amit hallott, kiegészítette az Elriath-tól és Yazirától halott információmorzsákat.
Shyara töprengve hallgatta Yzarr hangját, s amit hallott, kiegészítette az Elriath-tól és Yazirától halott információmorzsákat.
„-
Nem fognak még egyszer úgy körülhálózni, hogy aztán engedjek a csábításnak,
kikötözzenek, és arra ocsúdjak fel, hogy a közepén egy párna fojtogat… Tizenhat
éves voltam és szerelmes belé, de ő átvert! Mást szeretett, és mégis
elcsábított, hogy aztán megöljön!-„
A kisnőstény némán ült a székében, s a tolla hegyét rágcsálta.
Emésztenie kellett a hallottakat. Máris más szemmel tekintett pár perccel
korábbi szavaira, s pár mozdulattal módosított is rajtuk. Az imént elhangzottak
fényében saját szavai más értelemet nyertek, s ő kissé elszégyellte magát.
Holnap nem megyek vacsorázni. _Hozzá_ legalábbis biztosan nem.
Ha a nagyasszony, ha Elriath bácsi, ha maga atyám… az ördögbe is! Elriath
valószínűleg megértené, de ha atyám parancsolná, nem lenne más választásom.
Öröm az ürömben, hogy ő nincs itt. Új ház, új szokások…
Öröm az ürömben, hogy ő nincs itt. Új ház, új szokások…
Ha Ibreath kérdezi, majd azt mondom, fáj a fejem. Vagy majd Ettoin kimagyaráz. De nem fogom elmondani a nagyasszonynak, ami történt. Sőt Azt hiszem, a legjobb, amit tehetek, hogy tartom a több lépés távolságot Yzarrtól. Van elég bajunk külön-külön, nincs szükségünk még egymásra is…különösen egymásra nincs szükségünk.
Elfáradtam, és fáj a kezem.
A bizalmát pedig megtarthatja magának. Nekem itt van a sajátom, nincs szükségem az övére.
Shyara elpakolta a fiókba a papírokat, majd megdörzsölte a szemét. Átült az ágyára, és csuklójára koncentrálva dalolni kezdett. Hangja fáradt volt, de hallható.
„Tüzet viszek, ne lássátok,
ég a ruhám, ne hagyjátok.
Háj, háj, kecskeháj, majd meggyógyul, hogyha fáj.”
Hogyha fájt is, kit érdekel,
aki bántott, nem érhet el
lám lám, kicsi lány, elmúlik majd, mind a kár.
gyógyírt hozok, ne lássátok,
vigyáz rátok anyácskátok.
Shyara egyszer énekelte el csupán, majd feladta. Csuklójának fájdalma csökkent ugyan valamelyest, ám összességében mégsem érte meg a dalba szőtt mágiát használni. Hiába ismerte ugyanis a dalt évek óta, testén a jelek, melyek eddig erőt és enyhülést adtak neki, ezúttal nem hogy nem segítették, de Shyara szinte már azt érezte, hogy akadályozzák a folyamatban. Tudta, hogy a hajnalkái hervadoznak, hisz akárhányszor tükör elé állt, látta magán a mozdulatlan jeleket. Ahogyan azt is érezte, hogy az egykor oly gyorsan reagáló, hol figyelmeztetve csipkelődő, hol védelmező meleget sugárzó minták hetek óta hidegek és kemények, akár a kő.
Senki nem magyarázta el neki családi jeleinek működését, de azt magától is észrevette, hogy a változásnak köze van saját érzelmeihez, s ahhoz, hogy ideköltözött. Mégsem tudta, hogyan változtathatna ezen.
Kelletlenül feküdt el az ágyon, magához húzta Surrát, majd betakarózva lehunyta a szemét. Utolsó gondolata az volt, hogy mindjárt felkel és kimegy jégért, de a lopva érkező álom megakadályozta ebben.
Helyek:
1.rész
....elhúzódott vonat látható... Az milyen is? hihihi (Vonal ugye?)
Sajnálom, de a jó mellé ezt is le kell írnom! Ebben a részben sok volt az ismétlés. Az előző végi beszélgetés, és a napló. Értem én, hogy a lány reakcióját is ismernie kell az olvasónak, csak nekem kicsit uncsi volt ismételten elolvasni. Bár ha jól látom a napló nem igazán a fejezetek rész, az csak külön van feltéve, így lehet, hogy nekem nem kellett volna elolvasnom.
A többi viszont tetszett. Aranyos volt, hogy a lány is aggódott a húgica épségéért.
Elhúzódott vonat XDXD Ezen felröhögtem:D Juj:D bocsánat érte! Vonal, igen..
Jogos a probléma, majd ki kéne erre találnunk valamit..Az első pár hét történése csak a naplóban lesz olvasható, viszont ami most neked dupla olvasás miatti gondot okozta, az meg itt szerepel először, hiszen Shya most írja...
Ha a naplós rész unalmas, elég, ha csak bele-beleolvasol=) Látni fogod úgyis (hiszen külön színnel írjuk) ha esetleg valaki olvassa és gondolatot fűz hozzá a történetben=)
Nem akartam senki lelkébe belegázolni, sajnálom! Már volt panasz a családban a pofázmányomra, hogy finomítani kéne az első gondolatokon. Nem akarom a véleményem megmagyarázni, csak a stílusomat kicsit. Elképzelhető hogy lesz még ilyen helyesbítő, finomító komment.
Amúgy bennem van a hiba! Fotómemória előnye, és hátránya itt ki is ütközött. Ha valami tetszik azt megjegyzi a kis buksim lehet hogy túlságosan is. A barátnőmmel elolvastattam a kritikus részeket, és neki sokkal kevésbé volt ismétlődő, úgyhogy megkövetem az előző kritikámat.
Ne aggódj!!! Nem vagyok sértődős, és ha mégis sikerülne megbántanod, bármikor mondhatom, hogy héééééé, ez még a lektorálatlan verzió! ^^ Szóval nyugi, lányzó, örülök, hogy olvasol, és nem morogva írtam a válaszomat, hanem tanácsként, vagy ötletként, hogyan oldhatjuk meg azt, ami elsőre téged zavart=) Ne félj, nem harapok:D Yzarrt meg ismered, így őróla nem is nyilatkozom:D
Ennek örülök! :)
Ahhoz képest, hogy még javítgatni akartok rajta nagyon ott van a történet!
=) Köszönke! (inkább csak formailag, vesszők, szóismétlések, színezés, apróbb logikai utánjavítások legfeljebb=) )