Google+ Haláli házasság: 58. Félreértések?!

Haláli házasság

Tetszett? :)


Yzarr két nap alatt egyszer sem hallott a nősténye felől, ez leginkább megnyugtatta, bár kicsit el is gondolkoztatta. Ettoin szólt neki, hogy az ispotályban a kisasszony aláírása az utolsó, s hogy altatót vitt magával. Azt, amelyikkel kiütötték a hímet is éjszakára. Yzarr még átbeszélte a gnóm mesterrel a terveket s jóváhagyta, mehet a felújítás. Két hét alatt meglesz vele a kópé, mivel a megfelelő munkásokat is a rendelkezésére bocsátotta.
Yzarr  elsietett az ispotályuk felé és megnézte előbb a könyvet, majd a Kisnőstény lakrésze felé indult. Kopogás nélkül nyitott be. Látta, hogy a nőstény takarója emelkedik és süllyed, így pillanatnyilag megnyugodott. Az ajtóhoz lépve elhúzta a függönyt és kinyitotta az ajtót. Megakadt a tekintete a naplón, viszont most nem olvasott bele. A nőstény ágyához lépett és megállt mellette, mivel az nem ébredt fel a függöny húzogatástól.
A hajába túrt, ajkai pengevékonyak voltak a haragtól. Aztán megérintette a  nőstény vállát. Finoman megrázta.
- Shyara! - a hangja lágyan, de parancsolóan csengett. Aztán az ajka ismét pengevékonyra húzódott az idegességtől, amibe talán némi aggodalom is vegyült. Ugyanakkor bűntudat. Tudta jól, hogy miatta került ilyen helyzetbe a nőstény.
A lány mélyen aludt, s ha fájtak is a jelei álmában, nem tűnt fel neki. Az ébresztgetésre morgolódott, szavai elsőre álmos motyogásnak tűntek csupán.
.Yzarr nem hagyta magát lerázni, tovább rázta a nőstényt és hangosabban is rászólt.
A folytatásra dühösebben reagált a lány.
- Hagyj békén! Alszom. - kezével legyintett, próbálta ellökni a zargatót, majd oldalra fordult, fejére húzva a párnáját.
- Ó, látom, ne aggódjon! - csattan fel mérgesen Yzarr, s egy mozdulattal nyúlt a nőstény lapockái s térdhajlata alá, hogy felemelje és átvigye a szobájába.
A lány gyermeki módon ragaszkodott a párnájához, s bár eredetileg hozzá akarta vágni a zaklatójához, a mozdulat félúton megváltozott, s inkább csak a feje alá gyűrte azt, nem is sejtve, hogy fürdeni viszik.
Odabent Yzarr megengedte a csapot, langyos víz folyt ki belőle, lerúgta a cipőjét, majd beszállt a kádba a terhével együtt. Yzarr számára kellemes langyos volt, vérpezsdítő ugyanakkor nyugtatóan meleg. De mégis elég ahhoz,hogy felélénküljön valamelyest tőle a sötételf.
A Kisnőstény álmosan dörgölte a szemét, s sziszegett, mikor erőteljesen elfeküdt lábába elkezdett visszatérni a keringés. Azután merev arccal nézett végig magán és a rajta tartott karokon, csak hogy szigorú pillantása megállapodjon a hímen.
- Volna szíves. - megköszörülte a torkát, s a folyó vízből merítve ivott egy kortyot, hogy megnedvesítse a száját. - megmondani, hogy mi a bánatot csinál? Megsértettem tán álmomban, vagy esetleg alvajártam?- kérdezte Shyara szinte már támadó sértettséggel.
Yzarrt mulattatta a nőstény merev pillantása. Ám ez csak az ezüstszín szemeken látszott, az ajka továbbra is pengevékonyra préselve árulkodott az idegességéről.
- Két napig aludt! - csattan vádlón a hangja, mire a lány egy pillanatig a szemöldökét ráncolta, majd mély levegőt vett.
-  Remek! Úgy tűnik, használ az altató. - mondta lelkesen Shyara, bár a tekintete mélyén mintha némi bánat is megvillant volna, még alvása előttről.
Yzarr vicsrogva markolta meg a nőstény tarkóját, mire a lány megrezzent és elhallgatott.
-Ne szórakozzon! Ez nem vicces és lelkesedésre sem ad okot! - dörrent Yzarr mérges hangja, majd elengedte a nőstény tarkóját.
- Szerintem pedig tökéletes megoldás - vágta oda Shyara határozottan, és igencsak ingerülten a hímnek. Nem értékelte túlzottan az iménti gesztust, s annak sem örült, hogy kellemes álmát ilyen durván verték ki a fejéből.
Yzarr határozottan tette le a sípcsontjáig érő vízbe a nőstényt és ismét elkapta a tarkóját, s megszorította a nyakát.
- Úgy! Tökéletes álomba menekülni, altatóval?! - dühös, s ezt bizonyítja az is, hogy már másodjára  markolta meg a nőstény tarkóját. Nem engedi magától messze, csuklóját is fogta, így tartotta maga mellett a másikat.
- Mi köze hozzá? Örüljön, hogy nem zargattam az álmát, és hagyjon engem békén! -
Shyara se volt éppen békés, és azt sem díjazta, hogy meneküléssel vádolta a hím.
- Fogja be! Azonnal! - bár Yzarr elengedte a nőstény csuklóját, azzal a kezével elállította a meleg vizet, s csak hideg folyt most már. A hangja rideg volt és parancsoló.
Shya hidegen viszonozta a hím pillantását s felszabadult kezével a hidegvizet is elzárta egy gyors mozdulattal.
Yzarr vetett egy rideg pillantást a nőstényre annak dacos megmozdulása után, s a csaphoz nyúlt, hogy a  hideg vizet megint elindítsa.
Majd elgáncsolta a Kisnőstényt és lenyomta a fejét a víz alá néhányszor, hagyva hogy kapjon levegőt időnként.
Shya felsikoltott, ahogy elveszítette a talajt a lába alól, s amint vízbe ért és megérezte a hajába markoló kezeket, a sajátja is lendült, hogy Yzarr csuklójába mélyessze körmeit a váratlan támadás miatt. Yzarrt nem izgatta néhány nőstény által belé karcolt karomnyom, kapott már másoktól ennél többet is.
A lány, felbukkanása után prüszkölve-morogva tiltakozott a bánásmód ellen, s miután megtörölte az arcát, feltartott kézzel próbálta jelezni a nemtetszését és azt, hogy szeretne szóhoz jutni. Amennyire tudott,el is távolodott a hímtől, tekintete haragot és értetlenséget tükrözött.
- HÉ, erre meg mi szükség volt?! - kérdezte méltatlankodva, s igencsak ébernek tűnt.
- Hogy észhez térjen! - elengedte a Kisnőstényt, majd pillantása elidőzött a vizes ruhán, végül elzárta a csapot, aztán kiszállt a medencéből. - Ott marad! - csattant rezignáltan, miközben elindult a szobájának bejárata felé.
A nőstény hangos csobbanással foglalt helyet a medence belső padkáján, s duzzogva fonta karba a kezét.
- Úgy emlékszem, én sem öntöttem nyakon, amikor tovább merészelt szundítani, mint egy nap. Ezen kívül köszönöm, tökéletesen magamnál vagyok, és magyarázatot várok arra, miért is tört rám így. - A lány hangja visszafojtott feszültségről árulkodott.
Yzarr visszatért, odakint Valen ácsorgott a nősténynek szánt ruhákkal. Lovagló nadrág és csizma, valamint egy tunika volt nála.
- Úgy emlékszem szóltam, hogy ne is zavarjanak! - morogta dühösen a hím. Töprengve pillantott a nőstényre, végül letette az ajtó melletti komódra a ruhákat.
- Mindamellett, úgy emlékszem még maga mondta, hogy nem kell félnem, nem egy gyermekhez akarnak hozzá adni, mégis úgy viselkedik! - azzal kilépett a fürdőből és résnyire nyitva hagyta az ajtót. Szándékosan használta a nőstény által kiejtett néhány szavát, egyúttal piszkálás miatt is, másrészt jómaga is így adott hangsúlyt a mondandójának.  - Öltözzön fel!- odakint megszabadult a vizes ruháitól és a mellvértet kezdte felcsatolni, a nadrág és a bőr talpú csizmája már rajta volt. Utóbbit még be kellett szíjaznia, még túl kellett jutnia a vért beszíjazásán s azon, hogy eltüntesse a megfelelő zugokba az amúgy felesleges részeket. Azután fogja csak a csizmáját is beszíjazni, külső szemlélőnek talán zavaró lehetne az, hogy kicsit merevnek tűnik a vért, ám koránt sem az. Teljesen illik a hímre és már amúgy is megszokta, most is természetesen mozgolódott benne, miközben készült. A mostani ruha kicsit sötétebb volt, mint az eddigiek, akár egy városőr egyenruhájának is elment volna.
- Elnézést kérek, legközelebb előre megjósolom, milyen álmom lesz másnap, hogy tudja, mikor lesz kedvem kimászni az ágyból - kiabálta ki maró gúnnyal a hímnek Shyara, s kibontotta, majd a víz alá merítve a haját, szorosan összefonta azt. Ezután lehámozta magáról a csuromvizes ruhákat, s kényelmesen megfürdött.
 - Tényleg, csak nyugodtan... ne is zavartassa magát, pofátlanul fürdőzzön, csak nyugodtan! - morogta Yzarr miközben meghúzta a csizmáján a szíjakat s felegyenesedett. - Ha végzett, idekint várom! - emelkedett meg a hím hangja, hogy a korábbival ellentétben ezt már bent is hallhassa a nőstény.
Shyara nem szólt, sértettségében válaszra sem méltatta a hímet. Miután lemosakodott, kimászott a medencéből, s megtörölközött, ügyelve, nehogy bárki meglássa az ajtó résén keresztül.
~ Az istenekre ez tényleg egy pityogós gyerek! Éééés..... ~ Yzarr nem fejezte be a gondolatot, csak egy artikulálatlan morgást eresztett meg gondolatban.
- Örülök, hogy ilyen jól érzi magát odabent, először és utoljára. De a reggeli ki fog hűlni. - miközben beszélt, a hangja időnként elhalkult, öltözködött, az alsó ujjatlan pólók és pulóverek fölé került még néhány szíj, az egyik vállán dobótőröknek alkalmas tokkal. megigazította a magasított gallért, felkötötte a derekára a klánvezéri kendőt.
A Kisnőstény hamar magára kapta a kikészített ruháit, majd egyenes háttal, büszke tartással lépett ki az ajtón.
- Legközelebb kétszer is meggondolja majd, hogy ok nélkül kirángasson-e az ágyamból - közölte a lány szinte már gőgösen.
- Ha már ez az utolsó alkalmam, gondoltam, kiélvezem...
 - Csak tegye, a fésűmet még nem használta...- ajka egy kegyetlen vigyorba húzódott egyúttal jelezve, ha megteszi és, ha visszalép a nőstény, nem fog jól járni... )
- Bezzeg maga az enyémet...!
- Ne haragudjon, de vannak dolgok amiken nem szokásom osztozni, egy kívülálló holmiján pedig még annyira sem.- semleges színtelen hangja szinte kígyó sziszegésnek hat.
- Vagyis másét elfogadja, de ha a gesztust viszonozni kéne, már meghátrál. Felettébb gáláns felfogás... - Hiiába tetszett neki a hímen látott egyenruha, ezúttal kevés volt ahhoz, hogy kedveskedést váltson ki a lányból.
- Hozzá se nyúltam a tetves hajkeféjéhez! - csattant fel Yzarr szenvtelenül.
Shya hasonló módon válaszolt. megrántotta a vállát, apró, hanyag hümmentést hallatott.
- Így pazarolja magára a sötételf lánya a kedvességét. - azzal hátat fordított, és elindult kifelé
Az egyik szekrényhez lép s felveszi az alkarvédőit, az egyik kezére még jut egy kesztyű is. Vissza lép a fürdőbe az egész alakos tükör elé s szemügyre veszi magát. Mikor megjelenik pimaszul vigyorog.
- Nem kértem! - kiált ki, s  felnyalábolja a fegyveres zsákját, majd kulcs csörgés hallatszik, s bezárja a szobája ajataját, végül és elindul a nőstény után, s felvette annak tempóját.
- Ahogyan én sem kértem az ébresztő kukorékolássát.
- Sajnálatosan egyik szolgáló sem merte magára vállalni a szerepet.- felelte morózusan.
- Egyik szolgáló sem kötelezhet arra, hogy kimásszak az ágyamból, ha én nem akarok -vont vállat a lány. - a konyhát meg megtalálom magam is, ha éhes vagyok.
- Hmm... Pillanatnyilag nem érdekel, Kicsilányka! - morogta hidegen. - Ó és igen! Amikor itthon vagyok nekem szól, hogy kell a Kicsilánykának valami, az ispotályból, vagy a nagybátyámnak! A fiolát pedig Valennek oda adja később! - ha a nősténynek nem tűnt volna fel, hogy a hím éppen parancsot osztott, a mellettük elhaladó szolgáknak nem kerülte el a fiygelmét. Sápítozva halt el a hangjuk a páros mögött.  S bár igen hűvös és kimért volt a hangja, csak Yazi ismerte igazán a mögötte rejlő érzelmeket, de az előbb említett személy, héthatárnyira volt tőlük, szerencsére.
Shyara megtorpant.
- Majd minden bizonnyal felébresztem őt, és majd árulkodni kezdek, ugye? Mit szólna egy olyan ébresztéshez, hogy: “Elriath bácsi, Yzarr olyan undok, hogy most már nem merem a jelenlétemmel zavarni, ha fájnak a jeleim. Ad rájuk gyógypuszit, hogy hagyjanak aludni, vagy megengedi, hogy egy folyamatos hatású altatóval elkerüljem azt, hogy a zsibongásukkal felébresszenek, s az unokaöccsét kelljen zargatnom?
Yzarr tovább haladt s csak messzebb állt meg, a hangja hűvös volt és szánakozó, amikor megszólalt.
- Befejezte?! Minden bizonnyal azt kérdezné még magától is, hogy mivel érdemelte ki az unokaöccse, hogy egy gyereket kell pátyolgatnia a házassága után is! - ajka pengevékony mosolyra húzódott, elővett a zsebéből egy bőrszalagot, s miközben várt összefogta a haját.
Shyara ökölbe szorította, majd ellazította az ujjait. Ezután lassan, halk léptekkel kezdett hátrálni, s ha Yzarr nem figyelt fel rá azonnal, akkor hátrafordult, és elindult visszafelé a szobájába. Éhes volt, igen. De háborgott a lelke, és mielőbb valami igazán meggondolatlan dolgot vágna a hím fejéhez, vagy elbőgné magát tehetetlenségében, inkább visszanyelte, magába fojtotta a gondolatait. Igen ám, de ez csupán növekvő hányinger okozott, enyhülést nem.
Yzarr felhorkantott, néhány gyors lépéssel a nőstény mögött termett, majd elélépett és megfogta a térdhajlatánál az egyik kezével, a másikkal pedig megtartotta a hátát, s a vállára vetette a Kisnőstényt, elindult vele a konyha irányába.
Shyara dühösen morgott, majd egyik kezével kitámasztva magát a hím hátán, másik csuklója köré tekerte Yzarr lófarokba fogott haját, és határozottan meghúzta. A hangja sziszegett, amikor megszólalt.
- Ha nem akarja, hogy lehányjam, azonnal elenged, s a reggelimet sem nézi végig, míg elfogyasztom. 
Yzarr hangtalanul tűrte a határozott húzást, csak az állkapcsa feszült meg, mire vett egy nagy levegőt. Ezután menetiránynak megegyezően letette a nőstényt, kicsit erélyesebben a kelleténél.
Shyara, amint érezte, hogy a hím megfordul, majd hajolni kezd, lazított a fogásán, s lecsavarta a keze köré tekert lófarkat, s hasát fogva megtámaszkodott a falnál. Yzarr tett néhány lépést hátra s megrázta magát, mint egy kutya, miközben szemmel tartotta a falat támasztó nőstényt.
Két nap evés nélkül valóban kegyetlenül éhessé tette Shyarát, s az iménti veszekedés sem mondhatni, hogy növelte volna az erejét. Ugyanakkor most émelygett, és nem bízott benne, hogy meg tudna tartani a gyomra bármilyen ételt is. Gúnyosan mosolygott a hímre, függetlenül enyhén görnyedt tartásától és nem túl fényes állapotától.
- Nagyszerű. Most pedig békén hagyhat, Apuci.
- Majd ha Apuci úgy látja, rendesen viselkedik az ő Kicsilánya.- felelte flegmán Yzarr.
A Kisnőstény gúnyosan, teljesen örömtelenül nevetett fel.
- Ne játssza az apámat, Yzarr, mert nem lesz jó vége. Neki néha a halálát kívánom, legalább magát ne kelljen úgy rühellnem, mint őt. Csak.. hagyjon nyugodtan enni... és próbáljon meg, legalább egyszer!, nem félreérteni. - a lány lassacskán kihúzta magát, s bár keze néha visszatért a gyomorszájához, normális léptekkel, még ha nem is túl gyorsan, de elindult.
- Az ebédlőben eszik! - szisszent fel Yzarr, miközben gyors ragadozó léptekkel maga is elindult az ebédlő irányába.
- Aaahogy parancsolja... - mondta a nőstény olyan hangsúllyal, ami egyértelművé tette, milyen magasról és pontosan mit is csinál... Persze a lépcsőn még így is le kellett mennie, hogy elfoglalhassa a helyét az ebédlőben, s mivel kissé szédelgett az éhségtől,  meg kellett kapaszkodnia a korlátban.
Yzarrt már vártra a gőzölgő citromfűtea az asztal főnél, az ebédlő egyik végében.  Letette a tőrökkel teli táskáját a szék mellé, majd leült. Kisvártatva egy Méregfog lépett be az egyik ajtón, s miután átadta Yzarrnak a vastag aktát, amit hozott, el is tűnt.  A hím levette a kesztyűjét majd ráérősen elkezdte ízesíteni a teáját, méz és citrom, majd lassan kavargatta, kényelmesen dőlt hátra a székben. Lábait keresztbe tette egymáson az asztal alatt.
A nőstény ráérősen ballagott oda egy távolabbi székhez, s helyet foglalt. Kedvetlenül felkönyökölt azt asztalra, s összefűzött ujjaira támasztotta az állát. Nem érezte jól magát, és tudta, hogy ennie kell. Két nap fekvés étel nélkül tényleg nem tett jót neki. Bár fel-felébredve időnként ivott az éjjeliszekrényén álló pohárból, ez a folyadék-szükségletét sem elégítette ki.
Yzarr intett az egyik belépő felszolgálónak, hogy pakolják át a berendezést a Kisnősténynek is, lévén arra nem számítottak, hogy ilyen távolságokra fognak ülni egymástól az Úrfi és a Kisasszony.
Miután a szolgálók átpakoltak, Shyara is öntött magának teát, de ránézve a két ízesítőre, elfintorodott. Azok nélkül kóstolta hát meg a teáját, és sikerült leerőltetnie két lassú, apró kortyot a torkán, mielőtt félretette az italt, s inkább egy pohár vizet töltött magának. Tudta, hogy az ételhiány miatt muszáj valami energiadúsat ennie, de a felkínált ételek közül egy sem érte el, hogy úgy érezze, képe s lenne lenyelni egy falatot is.
Végül úgy döntött, míg töpreng, elszopogat egy kockacukrot, hogy legalább azzal lefoglalja a szervezetét. Rövidtávú, de hasznos megoldás. 
Yzarr szótlanul kortyolgatta a teáját, fél szemmel a bögréjén, másikkal pedig a kinyitott aktáján tartotta figyelmét. Valen jelent meg végül három lágy tojást egyensúlyozva a kis tartójukban, amit aztán lepakolt a hím elé. Yzarr félre tolta az aktát, majd nekilátott, hogy feltörje a tojást. A langyos, folyékony tojást megsózta és borsozta, aztán maga elé vett egy friss zsömlét, s átöntötte azt egy átlátszó pohárba, egy kanálért nyúlt, majd elkezdte kikanalazni onnét az ételt
A nőstény eközben tudatosan próbált lecsillapodni, és nem a hím jelenlétére koncentrálni. Kegyetlenül idegesítette, hogy gyerekként kezelte őt a másik, és nem is teljesen értette annak viselkedését. persze nem járt sikerrel, Yzarr ugyanis jól elkopácsolt a tojások héjával. A kisnőstény arca felderült egy pillanatra, mikor a tojásillatot megérezve összefutott a nyál a szájában, ám mikor elképzelte az ételt, mégis megbolydult a gyomra.
~ Nem lesz ez így jó~ gondolta, majd felsóhajtott. A tányérján nem volt még semmi, hát maga elé vett egy zsömlét ő is. De nem nagyon tudta eldönteni, mit egyen hozzá, s még ebbe sem akaródzott beleharapnia.

Yzarr épp, azt az egy zsömlét csipkedte mikor megszólalt.
- Tükörtojás? - mert már bosszantotta, hogy a nőstény még mindig ücsörög és nem eszik semmit, csupán a vizét kortyolgatja néha, s bámul az ételekre mint a lakodalmas kutya.Yzarr a nőstényre sem pillantott, miközben megszólalt,  látszólag lekötötte, hogy feltörje a következő tojását.
A nőstény kelletlenül felpillantott, majd kifejezéstelen arccal méregette Yzarrt. Töprengett, próbálta elképzelni az étel ízét, nehogy úgy járjon, hogy elkészítteti az ételt, majd mire kihozzák neki, elmegy tőle a kedve.
Yzarr szusszanva pillantott fel a nőstényre.
- Ne analizáljon...
- Bocs, hogy nem csaptam le azonnal az ötletére, anélkül...- kezdte, majd elharapta a mondatot. Nem volt kedve több szót vesztegetni a hímre. Bosszúsan sóhajtott, majd elfordult Yzarrtól.
- Pedig nem is rossz ötlet... - töprengett hangosan, teljesen más hangnemben, mint az iménti töredékmondata.
- Tudom. - jött a tömör megerősítés, az asztalfőről. Belecsurgatta a tojást a pohárba, majd megízesítette végül ismét elkezdte kanalazni az ételét.
- Úgy tűnik, kezd normálisan gondolkodni - morogta a nőstény, utalva arra, mennyire idióta feltételezései voltak a hímnek. Felszusszantott.
Yzarr a továbbiakban figyelembe sem vette a nőstényt, kétszer szólalt meg amióta itt volt és egyáltalán nem úgy ahogy odafent, így nem érezte úgy, hogy megérdemelte ezt a hangnemet, így hát kirekesztette a nőstényt a saját birodalmából.
- Nem is tudom, mi a bánatot képzelhet... - kezdte a lány szinte már társalkodó hangnemben, értetlen, kissé csodálkozó tónusban. - Annyira ostobának néz, hogy... - itt azonban elakadt, lévén a másik még csak rá sem pillantott.
Töretlen kedvvel bontotta fel a másik tojást is, és azt is megízesítette. Miközben kilépett az egyik szolgáló, hogy odavigye a Kisasszonynak a tükörtojását.
Shya megköszönte az ételt, s mivel a gyomra  hangosan megkordult az illatra, elmosolyodott, és nekiállt felszeletelni apró darabokra. Figyelt, nehogy túl nagyok legyenek a falatok, s azt is észben tartotta, hogy nem vetheti rá magát úgy az ételre, ahogyan azt feltámadó éhsége diktálja. úgy tűnhetett, el is feledkezett a félbehagyott mondatáról.
Kis idő múlva azonban jóízűen hümmögött.
- hmm.. tényleg jó.. Köszönöm a tippet. - mondta csendesebben a hímnek.
Yzarr a saját tojásaival végzett, feltekert néhány sonkát s magában kezdte azokat elfogyasztani, ezüstszín íriszéi az aktán állapodtak meg néha, időnként olvasta a pergament. De nem túl feltűnően, ahogy a nőstényre is vetett néha egy futó pillantást.
- Hahhó! - integetett a hím felé Shyara, mikor feltűnt neki, hogy a másik nem reagál, legalábbis a szemkontaktus, vagy a bólogatás teljes hiányát erősen ekként értelmezte a lány.  - Figyel egyáltalán? - kérdezte a Kisnőstény, és hangja inkább tűnt játékosnak, majd kíváncsiskodónak, egy árnyalatnyi méltatlankodással, mint valóban dühösnek.
- Hogy? Jaj, elnézést. - Yzarr homlok ráncolva pillantott a másikra, úgy tűnhetett, mintha megzavarták volna valamiben. S igen! A gondolkodásban, de ez más lapra tartozik.Egy kicsit fél lábbal már az éjszakában járt, nagyjából azóta, amióta leült enni. Majd vissza is fordult a sonka tekercseinek elfogyasztásához, amiket időközben bele-bele mártogatott a tormás,majonézes tejfölös mártásba.
A lány csak a szemét forgatta.
- Mondja... tényleg ekkora kreténnek tart? - kérdezte a lány jól érthetően, szándékosan ezt a szót használva, hátha magára tudja vonni vele a másik figyelmét, fél pillantásnál hosszabb időre is.
- Muszáj rá válaszolnom? - kérdezte Yzarr foghegyről. De nem pillantott fel a tunkolgatásból.
Shya abbahagyta a falatozást, és karba fonta a kezeit.
- Oh...- közölte meglepetten a lány, majd megrázta a fejét, és csak azért is folytatta.
-  Szóval maga szerint vagyok akkora idióta, hogy ha öngyilkos akarok lenni, akkor _csak_három cseppet fogyasztok el, megkockáztatva, hogy pechemre felébredek, és elveszik tőlem a fiolát; ahelyett, hogy egyszerre felhajtva az egészet, biztosra mennék?-
Yzarr szinte szó szerint betömte a szájába azt a fél falatot, ami még volt a sonkából, és sóhajtva dőlt hátra. A kezét megtörölte egy szövetszalvétában, aztán belekortyolt a teájába.
- Tisztelettel megkérem, hogy ne adjon olyan szavakat a számba amiket ki sem mondtam. - azzal lehajította a szalvétát az asztalra. Tekintete hűvös, a hangja pedig színtelen volt, ahogy folytatta. - Mindazonáltal, azt hiszem, a személyzet túlfűtött képzeletének áldozata lettem, hiszen az előbb említett altatót igen ritkán használják ebben a házban. Nem véletlenül. - tette hozzá határozottan. Majd ismét kortyolt egyet a teájából. 
Shyara figyelmesen, közbeszólás nélkül hallgatta a hímet, és a hangja udvariasan csengett, mikor válaszolt.
- Elnézést, ez esetben mind szavait, mind pedig a viselkedését sikerült félreértenem. A személyzet túlfűtött képzeletéhez lenne egy-két szavam, de minden bizonnyal hallották már páran, és úgysem ér semmit, úgyhogy nem fárasztom a torkom.
- Felesleges lenne megbüntetnie őket azért, mert ők aggódtak Magáért.
Shya elnéző mosollyal csóválta meg a fejét.
- Nem véletlenül használtam a torkom szót. Nem vagyok egy büntető fajta - mondta szinte már szelíden. - Viszont, visszatérve az altatóra. Ezt a reggeli veszekedést szívesen kihagytam volna, ahogyan a két napnyi alvás is olyan luxus, amihez vagy hozzá kell még edződnöm, vagy el kell felejtenem. Mindazonáltal, ezt leszámítva, nekem megér ennyit az, hogy ne kelljen a maga nyakába akaszkodnom, amennyiben valóban működik ez a technika. - mondta a lány nyugodt, de határozott hangon.
- Mindenesetre a minimum egy hét alvása, azt hiszem, magának garantált. - mondta Yzarr, majd felkelt a székéből, s az aktát beletette a fegyveres zsákjába, aztán elindult a kijárat felé.
A nőstény bólintott.
- Nos... sok sikert, kevés foltozni-valót, és viszonylagos nyugalmat kívánok. Amikor visszatér, igyekszem nem a fürdőjében fogadni.
Yzarr felhorkant a nyugalmat kívánás alatt, s homlok ráncolva fordult vissza.
- Ha akarna se tud bemenni már oda többet.
- No látja? Mondom én! - felelte a kisnőstény hanyagul, arcán könnyed mosollyal.
 Yzarr fintorogva sóhajtott, majd megfordult.
- Ó, és Yzarr! - szólt még utána a lány- Bocsánat a hajáért. Nem volt jobb ötletem. - mondta pironkondva, és hangján hallatszott, hogy komolyan gondolja.
- Mit is csinált vele? - pillantott hátra a válla felett, egy kacsintást küldött a nőstény felé, majd rátette a kilincsre a kezét.
- Ó és Kisasszony! - utánozta a nőstényt. - Ha befejezte, kint várom.
- Igenis, uram.. - mondta Shya, elfojtva a kikívánkozó kuncogást. A másik kacsintása kissé meglepte, s az is, hogy ilyen könnyedén túllépett rajta. Őszintén szólva megnyugtatta a lányt ez  reakció. Gyomra háborgása és a feszültség is csillapodott, így minden falatot alaposan megrágva, mégis, amennyire lehetett, sietve fogyasztotta el a maradék tojását.

Helyek:

2 hozzászólás érkezett.

  1. Ruby válasza:

    Míg el nem felejtem! Van benne apróbb hiba, nem mindig kezdődik a mondat nagy betűvel, valamint van az elejénél egy rész mikor veszekednek ott elcsúsztak a színek? Nem igazán tudtam ki-kivel van. Óóó már rájöttem, mikor visszaolvastam még egyszer, de hiányzik egy gondolatjel.(a fésűs mizériánál)
    Na, most a fejiről!
    Ez fantasztikus lett. Nagyon tetszett, hogy aggodalmasan betört a lányhoz, és a medencébe ébresztette fel. Vannak érzelmei?? Ki hitte volna?!
    Shya harcias kis reakciója is mosolyt csalt arcomra. Tipikus nő, húzzuk meg a haját. :) Bár mi mást tehetett volna.
    IMÁDTAM!!!!

  2. Unknown says:

    Asszem javítottam amit kellett, de még átnézem :)
    Ő?! Nekiii?! XD Érzelmeiii?! XD Ne nevettess XD Ugye milyen jól álcázza, még most is ? :D
    A hajhúzáson szintén mosolyogtam amikor írta P Hol a hát püfölés, hasba rúgás, ha már olyan hisztis... :P De íígy is jó lett szvsz. :) :P

Vélemény hiány, azonnali utánpótlás szükségeltetik! :