Yaleena és Yzarrék gyógyítója közeledett az ispotály irányába, de megrökönyödve megtorpantak a kicsapódó ajtó láttán, s tanácstalanul pillantottak egymásra.
- Elvileg minden rendben...va... - szakadt félbe Yaleena beszéde, s kicsit zavarodottan pillantott a rohanó nőstényre.
A Kisnőstény, mikor észrevette, hogy nincs egyedül, megtorpant, s lélegzetét visszafojtva, lehajtott fejjel pukkedlizett egyet, majd fel sem nézve sietett tovább, míg el nem fogyott a levegője, s a torkát fojtogató zokogás ki nem szakadt belőle ismét. Csak remélte, hogy elég távol sikerült érnie szegény Mamantól, mielőtt ismét levegő után kapott.
~ Yzarrr!!! Mi történt! ~ Kapta a szája elé a kezét, majd rohanni kezdett az ispotály irányába
-- Neeeeeeeee!!!! - hallatszott a kétségbeesett sikoly. Látva az ágyon kiterült unokáját. A vállai merogytak és zokogásban tört ki.
A gyógyító tartotta a lépést Yaleenával.
- Yaleena asszony, vigyázzon! - jött a határozott parancs a félvér gyógyítótól immár halkabban, ahogyan észrevette a feléjük tartó aggodalmas személyzetet, akiket a nőstény kiáltása riasztott.
- Asszonyom,mi a baj? - kérdezte a komorna aggódva. Kissé kapkodta a levegőt a futástól, ám a komornyik, aki pár lépéssel lemaradva követte őt, fittebbnek tűnt, vagy pedig közelebbről jöhetett, lévén nem lihegett.
A komorna átölelte az asszonyt s arrébb vezette, leültette az egyik ágyra, a komornyik friss vizet nyújtott át egy tiszta pohárban.
- Üljön le asszonyom! - nyomta le gyengéden vissza az asszonyt, látva hogy Yaleena fel akar kelni ismét.
Eközben a gyógyító szemügyre vette a furcsa pózba kiterült hímet, miután megbizonyosodott róla, hogy semmi baja, megfordította.
Yzarr felhorkant a mozgatásra, de egyébként nem reagált még akkor sem, mikor a gyógyító felhúzta a szemhéját, s megnézte a pupilláit és szemmozgását. Ezután kissé értetlen, de nyugodt arccal fordult Yaleena felé.
- Nyugodjon meg, Yaleena asszony, az unokája, bármily furcsa is, csupán alszik. Eltekintve az állán található duzzanattól, semmi baja. Nagyon kimerültnek tűnik, de ha kívánja, felébreszthetem.
- Nemkell, hagyja csak aludni. Rá fér... ki tudja, mióta nem aludt rendesen... -kelt fel a Maman nyugodtabban. Ifiri, kérlek, küldj ide egy szolgáló lányt s ha felkelt, lássa el Yzarrt. – Ezután a poharat a nőstény kezébe nyomva belekarolt a komornyik karjába.
- Most pedig megyek, és utána járok a dolognak! - döntötte el egy gyermekét védő anyaoroszlán határozottságával.
A gyógyító azonban nem mozdult, hümmögve nézegette az Yzarr állkapcsán lévő duzzanatot.
-Verekedett az úrfi mostanában? - érdeklődött csendesen Yaleenától.
-Nnem, tudtommal nem... - torpant meg egy pillanatra az asszony. - Biztos csak beverte az állát. -
- Az ispotályban... - hümmögött a gyógyító, majd tenyerét Yzarr homlokára fektette, s halkan mormolt valamit. Mire elhallgatott, a válla kissé meggörnyedt, és egy kis ideig laposakat pislogott.
- Nagyon fáradt lehetett, ha még rám is ekkora hatással van.
- Hogy érti? - fordul meg immár a nőstény s odament a gyógyító mellé. - De jobban lesz ugye? - aggodalmaskodott Yaleena.
- Elvégeztem egy frissítő varázslatot, ami serkenti a gondolkodást és hatékonyabb a fekete teánál vagy kávénál is. Majd mindezt a hatást szorozza be, amilyen fáradtnak érzem magam, körülbelül öttel, de lehet az hét is.
Yzarr alig hallhatóan felnyögött, s megpróbált felülni, de egy határozott kéz visszanyomta, amellyel nem igazán tudott ellenkezni. Ennek ellenére az önvédelmi ösztöne működött, így megragadta az őt érintő kezet. Rámarkolt, de aztán bosszúsan nyögött fel, s lecsúszott a keze a másikéról.
- Va...varázslat...? - pillantott fel kissé kótyagosan.
- Én is ezt kérdezném - hallotta a higgadt hangot. - Milyen varázslatokat
végzett ma, és tudja-e, mikor aludt el? - kérdezte a félelf gyógyító, és
elengedte a hímet.
Yzarr halkan szusszantott. Próbálta összeszedni a gondolatait, amik igen kuszák
voltak s az sem segített, hogy még mindig szeretett volna visszaaludni.
- Volt egy... tudok egy felületi gyógyítást... azzal, illetve annak a segítségével... Obszidián - megköszörülte a torkát. - Kaphatnék inni? - torpant meg, s cask az után folytatta, hogy az utolsó cseppig kiitta a Maman által a szájához tartott pohár vizet. - Obszidián, használt engem... felerősítette a mágiámat, de... ~ én nem vagyok hozzászokva ehhez, a megszállós dologhoz...~ -
utána elaludtam. Talán egy órát. - A hím ismét felszusszantott - amikor valamiért felriadtam, és csak arra emlékszem, hogy Obszidián jött ismét, aztán arra, hogy az a bolond fruska behúzott egyet, s erőm is alig volt hogy az ágyig eljöjjek... - foglalta össze a hím végül. Mire mondandója végére ért, a szemében mérhetetlen düh és gyűlölet szikrázott, hiszen jottányi ereje sem volt, hogy felkeljen és megkeresse a nőstényt. A düh
láttán a komorna és a komornyik hátráltak pár lépést, a félvér gyógyító viszont nem tartott a hímtől annyira, hiszen maguk között tegezték egymást, lévén őt végül a klán szolgálatába állították.
- És most hol van?! Eláztatja a villát valahol?! - morogta dühösen Yzarr. Ismét megpróbált felkelni, és könyékig fel tudta magát nyomni, de aztán visszahuppant.
- Yzarr , Kisunokám! Figyelj idee! - szólt a Maman a tőle telhető legnyugodtabb hangján. -
- Te itt maradsz, kipihened magad és feltöltődsz, én addig beszélek azzal a lánnyal, rendben?- emelte jelentőségteljes pillantását az ezüstszín íriszekre.
- Beszélnem kell azzal az elmbeteggheeel! - ásított cseppet sem úriemberhez méltón.
Ám a Maman ellentmondást nem tűrő pillantását látva végül magára húzta a takaróját, s készült, hogy pihenjen , bár pár pillanat múlva kénytelen volt ágyat váltani, még ha csak nehézkesen is sikerült neki, lévén a gyűlölt levendulaszag kezdte az őrületbe kergetni.Gondolkodni se gondolkodott sokat, amint lehajtotta a fejét a puha, frissen mosott illatú párnára, rögvest elnyomta az álom.
Míg Shyara zihálva és sírva az istálló felé szaladt, hogy aznap éjjel immáron másodjára keressen vigaszt Búza mellett. Fogalma sem volt Yzarr ájulásszerű elalvásáról, ám Yaleena sikolya csak még jobban megrémítette.
Zaklatott belépője ideges hátrálásra késztette még a kancát is, így kénytelen volt lassítani a mozdulatain legalább addig, míg magához csalogatta a lovat, hogy átölelhesse annak nyakát, s ujjait a kanca búzasárga sörényébe fúrja.
Öt hónap, melyet egykori kedvesével töltött, derengett vissza az eltemetett emlékek közül, s jelei égető, szúró érzés kíséretében repedtek meg, majd dermedtek vissza, akár sebre a var, bár Shyara inkább perzselő lávafolyamhoz hasonlította volna az érzést. Öt hónap emlékezetes nappalait és éjeit szakította fel Obszidián egyetlen illúzióval és hamis ígérettel. A város zsibongó bazára,
Zeron megnyugtató jelenléte a balján, s a hang, amelyet használt, mikor Shya nevét súgta... cirógató érintés, ahogy saját hajtincsének végét ecsetként használva az arcát simogatta, s a kacagásba és párnacsatába fulladt kísérlet, hogy Shyara hajfonatával fessen egy képet, míg a lány alszik. A vége az lett, hogy a pergamenre rajzolandó virágok befejezetlenek, Shya hajvégei pedig indigókékek maradtak jó időre. A Kisnősténynek eszébe jutott a csillagnéző este, mikor Zeron virágcsokrot képzelt neki, s mikor Shya elszenderedett a karjában, akkor valóban virágcsokorral ébresztette őt a félelf.
A Kisnőstény felszerszámozta Búzát, bár néha meg kellett állnia, míg a szakaszokban rátörő zokogás ismét engedi megmozdulni.
Öt hónap lüktetett a lány szívében, azzal fenyegetve, hogy kettészakítja azt. Ennyi idő jutott nekik óvatos szerelemben, ragaszkodva a másikhoz, de titkolva kapcsolatukat. Lassú hódítás, óvatos, gyengéd csókok, s a nyakába kapott puszik, amik tovább kalandoztak, készen arra, hogy megálljanak Shya vonakodásának legkisebb jelére is.
Ahogy sírva Búza nyergébe szállt, s a kanca nyakára hajolva kiléptetett az istállóból, nem vette észre az odabent békésen figyelő két vizslát. Lefoglalták múltba révedő gondolatai, és patakzó könnyei, no meg az, hogy fájdalmasan összegörnyedve egyikkezével saját törzsét ölelje fél kézzel.
Kapcsolatuk reménytelensége és a szigorú otthon előli menekülés vágya, az álmok, amiket szövögettek, tudván, hogy csak addig az övék, míg beszélnek róla, s míg egymást érintik, látják; ezek mind ott zsibongtak a Kisnőstény elméjében. Nem akart emlékezni, de jelei hiába próbáltak lépést tartani a fel-felszakadozó képekkel és ismét tompa dermedtségbe taszítani őket, nem tudták megóvni Shyaráta fájdalomtól.
Nem értette, hogy az az álnok Kígyó miért ajánlotta neki azt, amit, és össze volt zavarodva. Zeronról felélénkülő emlékei után szinte bűntudata volt a táncért, amit Yzarrtól kért. A Kedvessel kellett volna eljárnia, Neki kellett volna olyan buján és kacéran táncolnia. Neki akarta odaadni magát, s neki akarta megmutatni, milyen, ha teljesen szabad! Ehelyett Yzarr kapta, sőt, könyörgött a hímnek, hogy hadd adhassa neki a táncot, amelynek jelentőségét a hím még csak nem is értette, és talán nem tekintette többnek egy különös hangulat hatásánál.
~Ostoba!~ Szidta magát Shyara, s az istállóból kiérve gyorsabb tempóra ösztönözte Búzát, oda sem figyelve rá, merre megy.
Bántotta a tudat, hogy túl sokat fedett fel magából a hímnek. Az ostoba levelei, a vágyai és félelmei, amelyeket elmesélt neki, küzdve a bizalmáért, akár koldus az alamizsnáért! Míg a szolgát játszotta Yzarrnak, több büszkeség volt benne, mint miután felfedte kilétét és származását. Gyengének, szánalmasnak érezte magát, és talán valóban az is volt. Egy elveszett lány, aki mindenét odaadná, csak szeressék és vigyázzanak rá.
Két ruganyos vadászkutya csatlakozott a nőstényhez először hátulról, majd oldalról is besoroltak a ló mellé, úgy tűnt, terelik a hozzájuk képest jóval nagyobb kancát.
Gyűlölte Obszidiánt. Odahaza atyja, Noria és a Hiéna jelenléte tette boldogtalanná, s itt a Kígyó mart bele jól, még önmaga elől is rejtett sebébe, olyan kételyekkel és fájdalommal mérgezve a Kisnőstény, amelyre nem volt felkészülve, s talán nem is lehet felkészülni senkinek.
Yaleenát eközben a pompás kutya, a szomorú fűzhöz terelte, ahol a hinta függött, ahogyan a nőstényt is a fa irányába terelték
Elege volt a bálványokból, elege volt a bizalmatlanságból, a magányból, ami akkor is környékezte, mikor többen zsibongtak körötte. Nem értették, talán nem is akarták megérteni őt, és már nem is akart mást, csak eltűnni. Elbújni, soha elő nem kerülni, s csak menni, míg Búza ki nem dől alóla. Mozgást akart, mielőtt a bensőjében tomboló kételyek szétvetik a testét, s a könnyek nem enyhítették a fájdalmát, búza ügető tempója nem csökkentette feszültségét. Vágtába ugrott, megpróbálva lehagyni az őt
követő kutyákat. Először nem értette, miért jönnek mellette, s csak mikor felismerte Idomár büszke tartású és kitartó jószágait, támadt fel benne a harag immár Yzarr iránt is. Miért nem hagyják békén, miért kell mindig valakinek a nyomában lenni?!
Ám a kutyák nem hagyták magukat lerázni, határozottan kitartottak a parancs mellett, amit kaptak.
Yaleena nyugodtan állt a hinta mögött s néha révetegen meglökte azt, ám amikor meghallotta a patadobogást megfordult és a közeledőre függesztette a tekintetét.
Shya kétségbeesetten próbálta maga mögött hagyni a kutyákat. Egyedül akart maradni, hát már ehhez sincsen joga?! Búza pedig lovasa akarata és a kutyák terelő szándéka közé szorulva átvette gazdája feszültségét.
- Miért menekülsz? - kérdezte hangosabban a nőstény, hogy hallja a kérdését.
A kutyák biztos távolságban maradtak a vasalt patáktól, volt annyi eszük, hogy ne közelítsenek, s egyébként is a falkavezér parancsa kellett volna hozzá.
Mikor meglátta a hintáknál álló Yaleenát, Shya megpróbált elkanyarodni, de a kutyák továbbra sem engedték, hát megvetette lábát a kengyelben, s váratlanul visszafogta a lovát, remélve, hogy ezzel becsaphatja az állatokat, s visszafordulva új irányt vehet. Nem akart, nem mert Yaleena elé kerülni azok után, hogy megtámadta az unokáját.
- Idomár, kérlek, hagyd! De figyelj rá. - kérte az idős asszony a harcost.
- Asszonyom, de a Mester! - jött a halk hang.
- Ha ki akarja zárni magát a családból, hát tegye. Ezzel nem ellenkezhetem. - felelte lemondóan az idős nőstény, azzal lehajolt, hogy megsimogassa a többinél sokkal termetesebb s tekintélyt parancsolóbb kutyát.
- Rendben asszonyom. - lépett el a fa mellől Idomár s a kezét nyújtotta az idős asszonynak
Shyara hallotta Yaleena kérdését, és bár valahol fájt neki a nőstény szavaiból csengő értetlenség és megbántottság, saját fájdalmai mellett eltörpült mindez. Hogy Yaleena és a fa mellett ácsorgó másik alak miket beszélt, a Kisnőstényhez nem jutott
el, ám meglepetésére a kutyák hátrébb húzódtak, szabaddá téve az utat.
Onnantól kezdve, hogy lova ismét szabadon haladhatott, a lányt nem érdekelték a csahosok tovább, nem figyelte, merre mennek. Búza nyakára hajolt, s hagyta, hogy arcára rádermedjenek a sós könnycseppek, ahogy tovanyargaltak a kapuk felé. Shyara
lelke háborgott, és úgy érezte, mindenütt különböző szándékkal figyelő szempárok lesik a mozdulatait. El akart tűnni a szemek elől, el akart rejtőzni, lerázni magáról minden korlátot, kötelességet, elvárást.
Az anyja azt várta tőle, hogy erős legyen, Noria pedig, hogy manipulálható és sebezhető. Az atyja megkövetelte az engedelmességet, Elriath pedig azt várta, hogy jó felesége legyen Yzarrnak. Ibreath Shya hibáit várta, amikor lecsaphat, míg Yazi azt, hogy mosolyogjon. Yazi bátyja pedig... hogy meg se szólaljon, ne legyen látható se hallható. Yzarr azt várta, hogy megszűnjön. Shya kétségbeesetten szeretett volna megszabadulni ezen kötelékektől, s egy hang azt súgta, a kapun túl szabad lehet.
Ám kezdett elbizonytalanodni.
Atyja egyértelművé tette, hogy az esküvő meghiúsulását személye elleni árulásnak tekintené, és könyörtelenül megtorolná. ~ Ha pedig tényleg nem vagyok a lánya....akkor nincsen oka életben hagyni.~ gondolta Keserűen a lány, s mivel nem hajszolta, Búza kényelmes ügetésre váltott. A Themarok sem hagynák annyiban, hogy elmeneküljön. Többet tud a családról, mint hogy csak úgy hagyják elfutni, és ha nem Yzarr, hát valamelyik harcosa (jó esetben) szégyenszemre visszahurcolná. Elárulná Yazit, pedig a lány jobba ragaszkodik hozzá, mint a tulajdon húga, és megszegné a haldokló Elriathnak tett ígértét is. Lassan lépésre fogta Búzát.
~ Annyira szabadulni akarok... De mihez kezdenék a szabadsággal?~ Fájdalmasan
döbbent rá, hogy fogalma sincsen, s őrült nyargalása óta most először hallotta
meg igazán Yaleena kiáltását. ~Miért menekülsz?~ kérdezte magától, és arcára
száradt könnyeit frissek öntözték, bár már nem fájtak annyira. Zeron hiánya
lüktető űr volt benne, de már kikönnyezte magából Obszidián mérgének legjavát,
s a mostani cseppek inkább a tanácstalanságnak és magánynak szóltak. Shyara
fáradtabbnak érezte magát, mint hosszú idő óta bármikor, és mivel könnyei már
csendesebben csordogáltak és tisztulást hoztak magukkal, lassan több jutott el
Shyarához a környezetéből is. Ismét megérezte Yaleena rózsáinak illatát, vagy
Búza ideges kapálását, ahogyan lovasa már jó ideje kellemetlenül hátrafeszítette
a zabláját.
Shya lejjebb engedte a zablát és az illatozó rózsák felé indította a lovat. Ám mikor lehajolt, hogy kedveskedve megveregesse az állat nyakát, jeleibe pokoli éles, jeges nyilallás vágott, ő pedig felsikoltva görnyedt össze, hogy a következő pillanatban.
Amint a nőstény leesett, két kutya loholt oda hozzá, s mintegy ellenőrizve a lányt, szimatolták, majd tisztes távolságban maradva körözni kezdtek.
A Kisnőstény fájdalmasan nyüszítve mart bele a földbe, s nem maradt ereje az őt szaglászó kutyákat odébbhessegetni sem.
Az egyik felvonyított, s távolabb ügetett, a másik a nőstény közelében maradt.
Yzarr erre a hangra kapta fel a fejét, még félálomban is, ismerte ezt a hangot.
Felült az ágyban. Hogy nyomban vissza dőljön s rekedten nyögjön fel.
~ Mi történt?! Megsebesült valaki? ~
- Mester! A nőstény... - lépett be Idomár az ajtón. - a kapu irányába vágtatott, de azt hiszem megsebesült, még nem láttam. A kutyáim őt követték.
- Oh... Igen? - könyökölt fel a hím, teljes nyugalommal. - Bizonyára hisztizik, az jól megy neki. - állapította meg a hím, miközben felült az ágyban, s felegyenesedett. -
- Szívem szerint ott hagynám... - morogta ridegen. - De sajnos vannak kötelességeim... Nem tenne jót a családi kapcsolatoknak, hogy ha nálunk patkolna el...
- Kiethra merre van? - pillantott Idomár irányába, aki mögül kilépett a nőstény, egy csomagot tartva a kezében. Yzarr átvette a csomagot, majd lassan belbújt a csizmájába, s felhúzta kapucnis pulóvert is, s nyomában a két harcossal elindult, hogy a nőstényt összeszedjék. A mozdulatai még egy kicsit darabosak voltak. Gyalog indultak útnak.
Miközben Idomár kutyái mutatták az utat.
Shyara remegett a fájdalomtól, s tehetetlenül markolt egy fűcsomót, míg maga alatt lévő keze az oldalába mart, és saját derekát is bizonyára megkarmolta vele, mivel vékony csíkban vérzett, bár ez nem látszott a ruhája fekete derékrészétől.
Nem nézett fel a közeledő léptekre, úgy tűnt, nem érzékeli a környezetét. Yzarrék hamar kiszúrták a földön fekvő nőstényt.
- Merzgal, emeld fel és hozd utánam. Idomár, küldj jelet a többieknek, hogy semmi probléma. Kiethra, menj Doreanhoz és tudasd vele szintén, hogy minden rendben.
- három ajakról hangzott fel egyszerre az " Igen, Mester mondat". A hím pedig a közelébe sem ment a nősténynek, s amúgy is , egyébként is gyenge volt, nem fogja még ezzel is megerőltetni magát.
A Kisnőstény felnyüszített, de nem tiltakozott az ellen, hogy felemeljék, azt leszámítva, hogy kitartóan kapaszkodott a fűcsomóba.
A két tag, akit Yzarr utasított, már rég eltűnt, csak egy kutya maradt a trióval. Merzgal pedig igyekezett felhúzni a Kisasszonyt a földről annak ellenére is, hogy az kapaszkodni látszott a földbe.
Yzarr pedig egy kicsit távolabb állt, figyelte a jelenetet, ám látszott, hogy Merzgal nem boldogul egykönnyen. Fintorogva lépett közelebb, hogy kissé nehézkesen de letérdeljen, majd lefeszegesse a nőstény kezét a fűcsomóról.
Shya felpillantott, és megpróbált fókuszálni a látóterében megjelenő homályos alakra, de mikor végül sikerrel járt, s megpillantotta a rideg ezüst íriszeket, félve szorította össze a szemét és próbálta meg a karja alá rejteni arcát.
Yzarr óvatosan hozzáért a nőstény csuklójához, bármennyire is nem akarózott neki, ráadásul valahogy nem is érdekelte a dolog, külső szemlélőként érte meg az egészet, így nem okozott nagy törést neki, hogy a nőstény, ilyen állapotban fekszik a földön. Ezután morgott egy sort, mert úgy tűnt a nőstény mozdulata ideges hadonászás félének indult, csakhogy a görcstől mintha még erősebben markolt volna a kezében szorongatott csomóra.
- Nagyszerű, ha a Maman kertészkedni fog, magát ajánlom gyomlálni.... - morogta sötéten. Végül kitapintotta azt a pontot, amely elzsibbasztja az egész karját a nősténynek, törve nem volt szerencsére, ezt megállapította, eddig Merzgal is visszahelyezte a nőstényt a földre, minek guggolgasson a földön terhével. Mikor megvolt a csukló környéki pont, határozottan és erősen nyomta meg azt, majd figyelte ahogy a kéz hirtelen elernyed.
Shyara tompán érzékelte a változást, de nem volt figyelme arra, hogy elemezgesse a történteket. Félt a kígyótól, teste égett és repedezni érezte, ráadásul ismét itt volt előtte Yzarr, akinek a közelébe sem akart menni hetekig, s talán évekig sem, ha a közelség a Kígyó megjelenését jelentette volna.
Merzgal, miután látta, hogy a Mester végzett a görcsös kézzel, felemelte a nőstényt s fürgén ruganyosan felpattant, majd elindult a ház irányába.
- Az ispotályba vidd, ott majd megvizsgálják. - utasította a harcost, majd felkelt.
Búza, miután hirtelen riadalma elmúlt, megállt, s lassan visszaballagott lelökött lovasához. Nem lévén más teendője, békésen legelészett, miközben szemmel tartotta a vizslát is.
Yzarr odalépett a kancához, majd megfogta a kantárt és elindult, az istálló irányába. Merzgal előtt pedig kinyitották az ajtót, majd sietősen elindult az ispotályba ott gyengéden letette egy ágyra a terhet, végül gyorsan távozott is, mivel más parancsot nem kapott ,ment, hogy ellássa korábbi feladatát, az őrködést.
Shyara csendben rimánkodott az ájulásért, ám az egyelőre nem jött, s csupán a látása volt homályos, örvénylő és gyomorforgató.
Yzarr nem vesződött a nőstény lovával, csak lekapta a kantárt a lóról , majd a nyerget és rázárta az ajtót, Ében pedig kedveskedve a hím felé prüszkölt. A fáradt Örökös visszament a házba, a saját szobájába, hogy nyugalmasan pihenhessen.
A félvér gyógyító immár az éjjel kétszer jött, hogy ellássa a Kisasszonyt is, megvizsgálja s bekösse, kitisztítsa a sebeit, majd megnézze közelebbről.
- Minden jel szerint agyrázkódást kaphatott. Maradjon mellette valaki, s készítsenek ide egy lavórt is, ha hányna.
Ennél többet nem tehetek, fájdalomcsillapítót nem fog kapni, remélem, tudja! -
figyelmeztette a nőstényt, már ha hallotta a hangját. - Óránként ébresszék fel és figyeljék, hogy nem vérzik a füle, vagy az orra.
Az éj további részét ébrenlét és lázálom keveréke között hánykolódva töltötte, s időnként ivott pár korty tiszta vizet, csak hogy ismét kiadja magából. Az óránkénti ébresztgetés csupán pillanatnyi zavarnak tűnt számára, s fel sem fogta azt, ahogyan az időközben látogatóba érkezett Yzar szavait sem. Lázálmában persze motyogott valamit a hímnek, de maga sem emlékezett rá később, hogy gyakorlatilag kórképet állított fel magáról, csak hogy aludni hagyják. Ez persze nem következett be, s ébresztéseikor egyre hevesebben tiltakozott a bánásmód ellen, vagy éppen fájdalomcsillapítót kért, hogy teste görcsölését enyhítsék, de rendszerint aludt, mire visszautasították a kérését. A következő éjjelre már tisztább volt az elméje, és jelei repedező-égő érzése mellé az egyedüllét fájdalma is társult. Bár homlokán a borogatást időnként kicserélték, ettől eltekintve csupán egy szinte idegen szolgáló, Ifiri jelentette az egyetlen társaságát. A szolgáló látványa pedig hatalmas csalódás volt a Kisnőstény számára, mikor bánatában Zeront vagy végső esetben anyját, Vryenne-t kívánta volna maga mellé. Ölelésre, kedves, csitító szavakra vágyott, arra, hogy felébredve azt suttogják a fülébe, mindez csupán lázálom volt, s kedvese karjaiba bújva megnyugodhasson. Ajka cserepes volt a láztól, és tudta, hogy Zeron csókja megnedvesítette volna, ám csupán egy pohár ért a szájához, melyből ösztöneitől vezérelve szomjasan nyeldekelte a vizet. Ám anyja sem volt mellette, hogy ápolja, és a Kisnőstény jelentéktelennek és magányosnak érezte magát. Nem volt senkije, aki vigyázott volna rá, míg rosszul van, nem dúdolt neki Vryenne kedves hangja, sem Zeron nem simította ki arcából nedves tincseit. Hiába halotta a gyógyító hangját, s válaszolgatott rá kábán vagy épp mogorván, az őt körülvevő, általa tömegnek ítélt zajos valami közepén mégis egyedül volt, támasz nélkül. Jelei is egyre erőteljesebben kínozták őt az érzelmi sebek tükörképeként, és Shyara eljutott odáig a második éjszakára, hogy
a belédiktálni szándékozott ételt is visszautasítsa, csak aludni hagyják. Az ébresztések ritkultak, ám ezt a lány nem érzékelte, s lévén fájdalomcsillapítót nem kaphatott, egyre nehezebben aludt vissza. Törzsét szorongatva, fájó forgolódásai közben pedig több ideje maradt emlékezni.
~ Mi értelme megdermedni a magányosssától? Megadhatom neked, akire vágysssz, ssssőt, még többet issss! ~ ajánlotta Obszidián hangja ismét, Shya pedig ismét szánalmasnak érezte azt, ahogyan az elfogadásért sóvárgott. Mert ezt szerette volna. Először atyja lökte el, s hamarosan a húga is, bár ez utóbbit jóval lassabban vette észre, s anyja, bár szerette, nem tudott kiállni mellette, mindig csak sebei nyalogatásánál segíthetett egy kicsit. A szolgálók, akikkel sokszor az idejét múlatta, kötelességből sem tiltakoztak a jelenléte ellen, így soha nem tudhatta, kedvelik-e, s ha igen, vajon önmagáért teszik-e ezt, vagy csak mert megszokták, hogy az urakkal kedvesnek kell lenni, s együtt kell nevetni velük a tréfáikon. Az első, aki hamar elfogadta, Zeron volt. Eleinte nem akaródzott foglalkozni vele a félelf, csak idegesítő érdeklődőnek tartotta, de idővel feltűnt neki Shya figyelmessége és szemeiben csillogó tudni vágyás, és fokozatosan mind többet mondott el magáról, és nem utasította vissza a viszonzásul adott meséket a lánytól sem. A Kisnősténynek hiányzott ez a könnyedség. Mesélhetett, anélkül, hogy attól kellett volna félnie, hogy
félreértik a szavait, s éppen ezért volt olyan nehéz dolga Yzarral. A hímet nem érdekelte, van-e bármi szép vagy jó Shyarában, csak veszélynek, problémának látta a lányt, Shya pedig igyekezett nem észrevenni, mennyire bántja ez.
A hímet nem érdekelte, van-e bármi szép vagy jó Shyarában, csak veszélynek, problémának látta a lányt, Shya pedig igyekezett nem észrevenni, mennyire bántja ez. Ám jelei elgyengülése előtérbe engedte Zeron szelídségét és türelmes kitartását, amire a lány bátran támaszkodhatott, és így még bizonytalanabbnak érezte helyét a Themarok között.
~Nem akarok olyasvalaki felesége lenni, aki nem fogad el… Nem akarok…~
Yzarr jelenléte tele volt feszült vibrálással, s míg Zeron mellett nyugodtnak érezte magát, addig a hím mellett bármikor kitörhetett
egy újabb veszekedés, anélkül, hogy észrevette volna, mikor kezdődött az egész, és mindig ő maradt alul. Érzelmileg ugyanis sokkal jobban megviselte a Kisnőstényt a feszültség, az elutasítás és bizalmatlanság, és a váratlan támadások, mint a készenléthez hozzászokott, megedzett hímet. Zeron után vágyott, még ha tudta is, hogy nem helyes.
A jelei pedig fájtak, égtek és kínozták, a gyógyító pedig nem engedett neki fájdalomcsillapítót, sem alvást még akkor, amikor szerette volna, s mire végül elhagyhatta a páróránkénti ébresztést és ellenőrzést, addigra már képtelen volt visszaaludni a fájdalomtól, mint annak hangot is adott, nem éppen kedvesen.
- Hagyja, hogy kialudjam a fejfájást, hogy mihamarabb adhasson fájdalomcsillapítót arra, ami igazán kínoz!
- Kisasszony, nem érdekel, hogy maga gyógyító vagy sem, jelen pillanatban beteg, és eszerint járok el! - intette figyelmeztetően a nőstényt a félelf, azzal magára is hagyta. Utálta a tudálékoskodó betegeket.
Shya fájdalmasan görnyedt össze, és takarója nagyját a hasához gyűrte. Aludni akart, hogy ne gondolkozzon, aludni, hogy ne érezzen se fizikailag, sem lelkileg, de még ezt is megtagadták tőle. Csalódottan sírt fel, ahogy ugyanis szédülése alábbhagyott, elméje sem volt elég bódult ahhoz, hogy elnyomja a jelei repedő érzetét.
- Uram, izé, gyógyító! Mehetnék? - pattant ki a kölyök az ágyból, hallva a sírást. Ugyanis már tökéletesen érezte magát és az anyja is bizonyára hiányolta.
- Gyere, útközben azért megvizsgállak! - sóhajtott fel a gyógyító, miközben maga előtt terelgette az ifjút, miközben magában elismeréssel adózott a Themar bálvány erejének. ~ Mégis jobb ~gondolta~, hogyha a kölyök nem hallja, ahogyan egy nemesasszony hisztizik. ~
Helyek:
1.rész
Azt a mindenit nekije....! Ez a rész különösen szívszorítóra sikeredett. Nagyon sajnáltam szegény Shya-t hogy ennyire szenved, és nem csak a jelek okozta fizikai fájdalom miatt...
Yzarr sem tagadhatta meg önmagát. A sajátságos flegmatikus stílusában fogadta, és viselte az eseményeket. Nem is vártam tőle mást!
Remek fejezet lett. Gratula érte...:)))