Shyara úgy aludt, mint akit fejbe vertek, s valóban, ha nem is szó szerint, de az erőltetett varázslás kiszívta belőle az energiát. Ugyanakkor, ahogy a pihenéstől fokozatosan kezdte visszanyerni az erejét, elméjének is jutott belőle elegendő ahhoz, hogy az éjszaka során történteken rágódjon és feldolgozza azokat, egyre zavarosabb és követhetetlenebb álmok képében. Nyugtalanul mocorgott, néha nehéz vagy épp riadt szusszanás szökött ki ajkai közül, mígnem a váratlanul rátörő magányérzettől vezérelve menedéket és megnyugtatást remélve bújt közelebb bármihez, amit a környezetében erre alkalmasnak talált.
Mozdulata akaratlan és csupán álma által ösztönzött volt, ám úgy tűnt, ez épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy a mellette fekvőhöz bújjon és odakucorodjon Yzarrhoz.
A hím pedig ekkor moccant meg, hogy ha mást nem is, akkor legalább fejét elfordítsa másik irányba. Az orrát betöltötte az irritáló levendula illata, amit ki nem állhatott, így bosszankodva mordult fel álmában.
Ahogy Shyara megérezte a férfi testének melegét a karja alatt, s arcát a másik hajába temette, az önkéntelen ölelés lassan álmába is beszűrődött, enyhítve félelmét.
Yzarr is annyira ki volt merülve Obszidián újkeletű megmozdulásától, hogy fel se tűnt neki az, hogy a kellemes hűs érzetet felváltotta a langyos meleg, amely az oldalának simult.
A férfi mordulása türelmetlen morgolódásnak tűnt, és Shya álmában nem értette, kedvese miért dünnyög alvás közben. Hamarosan azonban rájött, hogy nem is ezen döbbent meg valójában, hanem a tényen, hogy az imént kedvesnek szólított valakit, holott rémlett neki, hogy nincsen már neki olyanja. De ahogy megölelte a mellette fekvőt, ismét megnyugodott.
~ Zeron...~ motyogta végül, mikor a kellemetlen pártalanság rémképe tovaúszott, és a másik érintése meggyőzte róla, hogy igenis van kedvese.
Yzarr felnyögött, és álmában még a homlokát is ráncolta.
Egy hiéna harcolt Obszidiánnal és vele, de a kép hirtelen ugrott, Rea a karján egy obszidián bőrű gyermekkel vigyorog rá, aztán ismét a hiénával harcolt, és ez az elviselhetetlen levendula illat kínozta megállíthatatlanul....
Yzarr tüsszentve ült fel az ágyban hirtelen, lesöpörve magáról a nőstényt is.- Utálom a levendulát... - morogta az orra alatt, persze a nőstény hangját meg sem hallotta korábban. A Kisnőstény pedig megrezzent a váratlan mozgástól, no meg a hirtelen, erőteljes hangtól, így nem csupán a karja hagyta el Yzarr oldalát, de Shyara is az ágyat, ahogy ijedtében távolabb akart kerülni a riasztó valamitől. Nagyot puffanva ért földet, majd egy fájdalmas nyögés hallatszott az ágy mellől, ahogy egyik kezével az arcát, másikkal a könyökét fogta és összébb gömbölyödött a magával rántott takarójával együtt.
Yzarr a szemét dörgölve ült fel, s tekintetével a nőstényt kereste, rémlett a puffanás a hímnek, így négykézláb ereszkedett az ágyon, hogy a túloldalt megnézhesse a nőstényt.
- Héé! Mit keres maga ott? - rángatta meg az összegömbölyödött nőstény takaróját, erőteljesen.
Shya kelletlenül, kissé panaszosan morgott, és ülésbe tornászta magát, bár továbbra is a könyökét dajkálta. A szemébe könny tolult, ahogy ez szokott lenni, ha az arcot éri ütés, bár a lány nem tervezte, hogy sírni fog.
- Lelököttt - panaszolta, majd elbizonytalanodva folytatta - Vagy leestem?
Yzarr erősebben érezte az illatot, beleszimatolt a levegőbe. Rosszallóan ráncolta össze a homlokát.
- Kicsi az ágy, megesik... ~ ne csodálkozzon ilyen illattal... Azt hittem levendula erdő fog maga alá temetni...~ A sarkaira helyezkedett az ágyon, majd az elpityeredni készülő nőstényre pillantott, a kezét nyújtotta neki, hogy segítsen felkelni a másiknak a földről.
Ez a minimum azután, hogy felüléskor a nőstényt is lesöpörte magáról, szabadulni igyekezvén az álomba is beszűrődő illattól. Shya csak megrántotta a vállát, hallva Yzarr válaszát.
- Valóban - értett egyet, majd egy mosollyal elfogadta a hím felajánlott kezét, elengedve saját könyökét.
Miután felkelt, és felvette a takaróját is, tanácstalanul nézett körbe. - Mi volt az a zaj? - kérdezte Yzarrt, hátha ő is hallotta.
Yzarr még mindig térdelt az ágyon, majd lecsüccsent, s hátradőlt a párnára.
- Tüsszentettem - jelentette be nemes egyszerűséggel. - De a maga esése szerintem nagyobb zajt csapott, nem csodálnám, ha a lovászfiúnk felkelt volna... - bökött hüvelykujjával a paraván irányába.
Shya elmosolyodott. ~ Jól van, Kislány.. a szívroham kerülget egy tüsszentéstől, mit csinálsz, ha tényleg baj van? ~ korholta magát, majd visszamászott az ágyra, és kényelmesen elhelyezkedett.
Shya elmosolyodott. ~ Jól van, Kislány.. a szívroham kerülget egy tüsszentéstől, mit csinálsz, ha tényleg baj van? ~ korholta magát, majd visszamászott az ágyra, és kényelmesen elhelyezkedett.
- Hát megérkezett a gyógyító? Mennyi ideig aludtam? - kérdezte egymás után, először szemöldökráncolva, majd inkább elszörnyedve. Mire a Themarok gyógyítója a Kúriáról ideér, és elvégzi a varázslatait, az legalább egy fél éj, annyira pedig nem lett volna szabad megviselnie őt a saját varázslatának! - És jobban van, megmarad? - faggatózott tovább, ahogy eszébe jutott a fiú állapota.Most Yzarron volt a hallgatás sora, amint lefeküdt mellé a nőstény,ő maga felült és elgondolkodva túrt bele a hajába. Eléggé kiüthette magát a nőstény, ha nem volt tudomása Obszidián személyes segítségéről.
- Nemegészen... - pillantott az ablak irányába. - Talán még csak most ért ide, s jó, ha bő egy órát aludtam... - morogta halkan Yzarr. Halkan és fáradtan nyögött fel, miközben a vállai is megereszkedtek egy kissé.
- Várjon... hogyhogy aludt? Nem őt kellett volna megpróbálnia valahogy... vagy Yaleenát... nagyon ijedt volt.- Shya értetlenül próbálta összerakni a tényt, hogy Yzarral egy ágyban feküdt, és hogy a hím fáradtnak tűnik, és nem hallatszik sem a legény nyöszörgése, sem más hangjai a paraván túloldaláról.
- Várjon... hogyhogy aludt? Nem őt kellett volna megpróbálnia valahogy... vagy Yaleenát... nagyon ijedt volt.- Shya értetlenül próbálta összerakni a tényt, hogy Yzarral egy ágyban feküdt, és hogy a hím fáradtnak tűnik, és nem hallatszik sem a legény nyöszörgése, sem más hangjai a paraván túloldaláról.
- Minden rendben, Maman azután távozott, hogy Maga megfenyegetett minket egy párnával, amiért hangoskodtunk; szerencse, hogy nem az alvó fiút dobta meg... - morgolódott a hím. Valahogy nem akarózott válaszolnia a nősténynek bővebben arról, hogy ő miért aludt itt.
Shyara értetlenül kelt ki az ágyból, és a paraván oldala mellett kikukucskált, majd éretlenül fordult vissza, látva a békésen szendergő, tökéletesen egészségesnek tűnő ifjút.
- De akkor... A gyógyító csak most érkezett, én pedig meg sem próbáltam meggyógyítani minden sérülését. Ki gyógyította meg? - kérdezte értetlenül, s visszalépett az ágyhoz, hogy összehajtsa maga után a takarót.
Yzarr azonban mindeközben már nem a nőstényre figyelt, hanem önmagával vívott harcot.
~ Ez már a harmadik!!~ háborgott tehetetlenül.
~~ Csend, és engedelmessskedj, kérlek sssszépen! ~~
Hallatszott az egyértelmű kérés, na meg a figyelmeztetés, hogy nem mondja többször. Ilyen szépen legalábbis.
- Één, Kedvessském! - ült a sarkára Yzarr hirtelen, még az ágyon térdelve, félmeztelenül is volt valami földöntúlian parancsoló a megjelenésében. A hím tenyereit pedig Obszidián a nőstény csuklójára fonta, megakasztva Shyát a hajtogatásban, és gyakorlatilag megdermesztve őt rideg, sziszegő hangjával és pusztán azzal, hogy ily váratlanul megjelent.
A Kisnőstény kezéből kiesett a takaró, amit eddig fogott, s igyekezett megvetni a lábát a földön, nehogy esetleg a Kígyó az ágyra vagy maga felé ránthassa őt.
- Csak nem féélsssz? - emelkedett meg a szép ívű szemöldök gunyorosan. A szorítás egyelőre csak figyelmeztető volt, hogy maradjon egy helyben a nőstény.
- Tán nincs rá okom? - kérdezett vissza a Kisnőstény, nem akarván beismerni a nyilvánvalót, miközben igyekezett nyugalmat parancsolni magára, nehogy megharagítsa a Kígyót esetleges ösztönös hátrálásával.
- Sssosseeem tudhatood! - morogta ridegen, miközben előrébb csúszott az ágyon, majd lelépett arról, mindeközben hátráltatva a nőstényt, hogy helyet kapjon magának. - Láthatod, mit tettem a fiúúval... - sziszegte Obszidián és a paraván túloldalára húzta. - Rajtad isss tudok sssegíííteni! - hallgatott el egy pillanatra, s számító pillantással végigmérte a nőstényt. - Ezzzzek... itt.... - érintette meg a nőstény hasát, s végig követte a kebelre hajló indát is a ruha anyagán keresztül. Shya értetlenül nézett a kéklő szemű hímre.
- V-visszaadni a mágiámat? - csúszott ki ajkán a döbbent kérdés, majd a feszültség Obszidián pillantásával együtt kúszott mind mélyebben a zsigereibe, s a másik érintésétől lúdbőrös lett a karja. Nagyot nyelt.
- Isss... - pillantott rejtelmesen a nőstényre a Kígyó, mintha ostobaságot mondott volna a lány. - Annál többet isss tudok! - kérkedett, s fenségesen kiegyenesedett, mintha Yzarr teste nőtt volna valamelyest.
- Nincs.. Nincs más bajom - rázta a fejét a Kisnőstény tagadóan. Álma és az iménti puffanás pedig már rég kiment a fejéből.
- Ezeeek... magukba ssszívják a fáájdalmadat. De ha megadnám, akire a mágiádnál is jobban vágyssz... Vissszatérne az issss! - Obszidián nagy kegyesen elengedte a füle mellett a nőstény zagyválását. - Mi értelme megdermedni a magányossságtól?
- Az nem lehet! Nem adhatja vissza... - suttogta Shya kétségbeesetten, ahogy szívébe belemart Zeron egykor olyannyira szeretett mosolya, vagy egy-egy közös tréfájuk. A nappali kiszökdösések izgalma, és az első botladozások, mikor a férfi azt tanítgatta neki, hogyan tud hunyorogva, szempilláinak árnyékában látni még nappal is anélkül, hogy teljesen vakon botorkálna a fényen. Megpróbálta kihúzni kezét a Kígyó markából. A bálvány igazat mondott, valóban fájdalmát és elvesztett szerelme iránti emlékeit temette el magában, hajnalkái segítségével. S most, hogy minderre Obszidián rámutatott, mintha a jelek ereje is gyengülni kezdett volna, visszaszivárogtatva valamennyit mindabból, amiről a Kisnőstény lemondott.
De Shappyriss csak még erősebben tartotta a nőstény csuklóit, ahogy a kígyó szokta a vergődő áldozattal, minden lélegzevételnél még erősebben rászorít...
- Dehogynem... ésss még többet isss! - sziszegett önelégülten. Most lazított a szorításán, az egyik kezével elegedte a nőstény csuklóját s azzal intett is. - hát nem ssszeretnéd essszt.... látni? Ti... ketten éssz... ők....- Obszidián felhasználta Yzarr mágiáját, s illúzióinak segítségével egy idilli képet teremtett, amelyben a nőstény állt Zeron mellett, mindkettejük karjában egy-egy gyermek, az egyik nagyjából egy éves, a másik pár hónapos, a harmadik pedig a nappaljáró nadrágjába kapaszkodva pillantott a nőstényre és félénken integetett.
A két bőrszín jótékonyan keveredett, hamvas szürke apróságok voltak a karjaikban, egészséges violaszín és barna, akárcsak az apjuknak. A harmadik idősebb gyerek, a férfi bőrszínét örökölte, de anyja violaszín pillantását, s rajta már láthatóan kacskaringóztak a nőstényéhez hasonlatos jelek.
A Kisnőstény szíve belesajdult a látványba, s kétségbeesetten vergődött Obszidián fogságában. Mindaz, amire régen vágyott, s amit eldobott magától... a Kedves... Saját család, saját élet...ahol nem parancsol neki senki, és zavartalanul, boldogan élhetnek együtt.... Eldobta magától, az ő hibája volt, de a Kígyó visszaadhatná. Obszidián jóvá tehetné ezt a hibát!
- Nem! - zokogott fel, és kezei ökölbe szorultak tehetetlen fájdalmában. Könnyeitől alig látott, s jelei görcsös fájdalmat sugároztak szét a testében, majd szabad keze dühösen vágott a gyűlölt, kéksszemű arcba. A Kígyó dühösen s lassan fordította vissza az arcát a nőstényre.
- Hogy képes gúnyt űzni belőlem? Szörnyeteg! Undorító csúszómászó... Hogy lehet ennyire aljas... - Sírta a lány dühösen, egyben kétségbesetten, s szabad kezével a hím ujjait próbálta lefeszegetni magáról.
- Hogy az a kuuurrrva.... - csattant fel Yzarr és megérintette az arcát. - Maga megütött? Eszement fruska! - most már Yzarr szorította a nőstény csuklóját, az arcán fájdalom, zavarodottság és düh jelent meg, ami hamarosan átment idegességbe. - Mégis miért pofozgat minden ok nélkül?! - faggatózott továbbra is.
A tekintete már a megszokott ezüstszínben pompázott. Tudta, hogy Obszidián itt volt, hiába próbált kétségbeesetten a felszínen maradni, túl gyenge volt a bálvány korábbi jelenlététől.
Shya tovább sírt, s bár tudatáig eljutott hogy Yzarr visszatért, fájdalma és csuklója korlátozottsága sürgetőbb volt. Szinte pánikszerűen próbált menekülni a szorításból, s meg sem hallotta a kérdéseket.
- Engedjen.. Könyörgöm, engedjen el! - nyüszítette a Kisnőstény, és nem akart mást, csak minél távolabb kerülni Yzarrtól és elbújni bárhová, akárhová, csak egyedül maradhasson. Jelei sajgása szinte eltörpült a bánat okozta fájdalom mellett.
Yzarr megvetően engedte el a nőstény csuklóját, ám kicsit megtántorodott. Minden erejét összeszedve ellépett a nőstény mellől. dühösnek, megbántottnak és kihasználtnak érezte magát.
Shya sem volt jobb állapotban. Violaszín tekintetében örvénylett a pánik és fájdalom, s miután Yzarr elengedte, nekitántorodott a háta mögötti ágynak. Nem törődött vele, s arra sem vesztegette az időt, hogy megszorított csuklóját dörzsölgesse, helyette száját befogva a zokogásának hangjait próbálta csillapítani. Átmászott az ágyon, s az ajtó felé szaladt. A hím pedig hassal lerogyott az ágyra, s úgy ahogy volt, rögtön elaludt.Yzarr megvetően engedte el a nőstény csuklóját, ám kicsit megtántorodott. Minden erejét összeszedve ellépett a nőstény mellől. dühösnek, megbántottnak és kihasználtnak érezte magát.
Helyek:
1.rész
