Az idejét sem tudja már, hogy mikor,
de megígérte az öccsének, hogy gondját fogja viselni a családnak. Vagy legalább
is a feleségnek, s gondoskodik arról, hogy Elezear fia biztonságos távolságban
legyen a birtoktól és egyáltalán a politikától. Ugyan is, mindketten egyet
értettek abban, hogy az ifjúnak legyen bár a család egyetlen fiú sarja,
kerülnie kell az udvari ügyeket. Nem, nem nevelte el az anyja s lett belőle
selyemfiú, de látszott rajta, hogy ha akarják se tudják rákényszeríteni arra,
hogy bájologjon a különböző összejöveteleken. Emlékszik, hogy gyermekként még
inkább szeretett a fogadások alkalmával is borsot törni a házigazdák orra alá.
Ahogy idősödött, úgy csöndesedett el, a tűz, ami benne égett, kihunyni
látszott. Elriath Urat megijesztette a fivére felesége=sógornője beteges
ragaszkodása a gyerekhez. A hím látta, hogy Ibreath magához akarta láncolni a
fiát, és gyermekeket akart még maga mellé. Mivel neki már nem lehetett több,
így másképp akarta pótolni. Lehet, hogy magának kellett volna levelet írnia
Yzarrnak, nem pedig Ibreathra bíznia az egészet. Elriath rosszat sejtett…
Idegesen markolt a köntösébe.
Gyengének érezte magát, de erősnek akart mutatkozni, csak erre az alkalomra.
Nem engedhette meg magának, hogy veszítsen tartásából. A ház gyógyítója most is
mellette volt, míg méregkeverőjük a pincében kísérletezett valami erősebb
fájdalomcsillapítón. Olyasmin, amitől mégis észnél marad, s nem kell teljes
bódulatban töltenie az idejét. Nem szerette ezeket a szereket, de
elviselhetetlen volt a fájdalma, így szüksége volt rájuk.
Átvitette magát a dolgozó szobájába is
erre az alkalomra, a függönyöket pedig széthúzatta, hogy beengedjenek némi
világosságot. Úgy tudta, hogy megérkezett a menyasszony jelölt a mai napon.
Megvárta, hogy kipakoljon valamelyest, de aztán magához hívatta. A fal mentén
egyébként könyvek sorakoztak, a dolgozó asztal előtt két fotel volt még a
vendégek részére. A szobát férfiasan rendezték be, látszott, hogy itt
tárgyalások és megbeszélések is folynak olykor, vagy folytak egykor. Az
asztalon néhány pergamen volt kiterítve, ezekhez most nem nyúlt. Ám aki bejött,
az érezhette a mágiát, s azt, hogy ez az ablak mellett kifejezéstelen arccal,
de némán mozgó ajkú gyógyítótól jön.
Pillanatnyi jobban lét csupán, hogy tudjon beszélni. Még az őrült Ibreath is tiszteletben tartja az egyébként is tekintélyt parancsoló hímet, aki legalább olyan akaratos, mint az ifjú, akit összeszoruló torokkal, de vár. Nem halogathatja tovább. Lévén, hogy nincs saját örököse. S jómaga érzi, hogy hamarosan bevégződik eddigi élete, döntenie kellett. Muszáj volt. Még akkor is, ha nem teljes szívből teszi.
Pillanatnyi jobban lét csupán, hogy tudjon beszélni. Még az őrült Ibreath is tiszteletben tartja az egyébként is tekintélyt parancsoló hímet, aki legalább olyan akaratos, mint az ifjú, akit összeszoruló torokkal, de vár. Nem halogathatja tovább. Lévén, hogy nincs saját örököse. S jómaga érzi, hogy hamarosan bevégződik eddigi élete, döntenie kellett. Muszáj volt. Még akkor is, ha nem teljes szívből teszi.
- Elezear, remélem, megbocsátasz ezért
a tettemért! – suttogta maga elé az idős hím. Bíborszín íriszei fáradtan
tekintettek az ajtóra. A jelentések szerint, bár volt a nőstény életében valaki,
mégis visszatért a házba. Kíváncsivá tették a jelentés további sorai, de ezt a
lánnyal is meg akarta beszélni. Nem akarta elnyomottként kezelni a házban,
annak ellenére, hogy a két család már döntött a házasságot illetően. Ibreath
örömére persze, aki Elriath sejtése szerint nem volt rest egyéb magánakciókhoz
folyamodni.
Ekkor lépteket hallott kintről, s tekintetét az ajtó irányába kapta. Kihúzta magát amennyire bírta, és figyelte, ahogy Ettoin belép az ajtón, nyomában a fiatal nősténnyel.
Ekkor lépteket hallott kintről, s tekintetét az ajtó irányába kapta. Kihúzta magát amennyire bírta, és figyelte, ahogy Ettoin belép az ajtón, nyomában a fiatal nősténnyel.
[Shyara]
Elriath egy átlagos termetű
lányt láthatott, ki hosszú, tán derékig is elérő haját oldalra fésülve viselte,
benne vékony, sötétlila szalaggal. Ruhája szintén sötét, fekete szoknyája
lábszárközépig ért, mélybíbor tunikáját pedig nyakig
begombolta. Az összhatás egyszerre volt szigorú és elegáns, ugyanakkor finom,
hiszen a leány bájos, ártatlan arca és nőies kezei tompították a viselet
keménységét.
Fénylő szemein kívül egyetlen ékszere a fülbevalója volt csupán, melyek apró láncocskaként lógtak füléből.
Az említett - egyébként kék és lila különös árnyalatában játszó – tekintet felmérte a szoba berendezését, végigfutott a némán kántáló máguson, csak hogy végül megállapodjon az őt hívató hímen.
Bár tartása büszke volt, Shyara mégis észrevette a beesett arcot, az élessé váló arccsontot és a hím szeme alatti sötét karikákat.
Nem tudta, pontosan kivel áll szemben, bár az őt kísérő komornyik udvarias meghajlásából sejtette, hogy magas ranggal bír az idegen hím.
Maga is pukedlizett, majd szinte már közönyösen várta, hogy a másik megszólítsa, hellyel kínálja, vagy pedig bemutatkozzék. Sem kedve, sem őszinte érdeklődése nem volt neki kezdeményeznie a beszélgetést.
Fénylő szemein kívül egyetlen ékszere a fülbevalója volt csupán, melyek apró láncocskaként lógtak füléből.
Az említett - egyébként kék és lila különös árnyalatában játszó – tekintet felmérte a szoba berendezését, végigfutott a némán kántáló máguson, csak hogy végül megállapodjon az őt hívató hímen.
Bár tartása büszke volt, Shyara mégis észrevette a beesett arcot, az élessé váló arccsontot és a hím szeme alatti sötét karikákat.
Nem tudta, pontosan kivel áll szemben, bár az őt kísérő komornyik udvarias meghajlásából sejtette, hogy magas ranggal bír az idegen hím.
Maga is pukedlizett, majd szinte már közönyösen várta, hogy a másik megszólítsa, hellyel kínálja, vagy pedig bemutatkozzék. Sem kedve, sem őszinte érdeklődése nem volt neki kezdeményeznie a beszélgetést.
[NB]
A levelek nem tévedtek, valóban
szemrevaló teremtésre esett a választása. S minthogy nem is várja el, hogy a
kis nőstény kezdeményezze a beszélgetést, így ő int annak, hogy foglaljon
helyet.
- Foglaljon, helyet kérem! –
hallatszik a határozott hang a hím ajkáról. A vendég ugye két fotel közül is
választhat, s miután amaz helyet foglalt, kezd csak bele a mondandójába.
- A nevem, Elriath Themar. Ennek a
háznak a jelenlegi Ura. S önben
bizonyára, Kisasszony, Shyara Siryelt tisztelhetem. Kérem, tekintsen el a
formalitások egyéb alkalmazásától irányomban, hogy miért, erre később térnék
ki. – fejezi be pillanatnyi mondandóját az idős hím. Halk nyögés hagyja el az
ajkát inkább fájdalmas, mint elégedett, az asztallapon pihentetett kezei
gyorsan ökölbe szorultak, ezt a pillanatot választotta Ettoin, hogy közbe
szóljon.
- Parancsolnak egy kis frissítőt? –
kérdi Ettoin az Urától és a Kishölgytől. Elriath részéről egy bólintással
jelezte, hogy kér. Ha mindenki megkapta
a magáét, úgy folytatja a hím, a kis nősténynek, hogy miért hívatta ide.
A leány engedelmesen leült a hozzá
közelebbi fotelbe, bár az túlzás, hogy kényelembe helyezte volna magát, hiszen
puszta jelenléte a házban is olyasmi, amihez se kedve, se kénye nem volt.
Egyenes háttal ült, mint aki karót nyelt, (bár ennek nem volt tudatában) s
kezeit térdén nyugtatva figyelt a másikra.
A hím kérdésére bólintott. Valóban így hívják. Ívelt szemöldöke enyhén megemelkedett, mikor a formalitások elhagyását említette a másik. A későbbi indoklás enyhe érdeklődést váltott ki belőle, bár nem nagyon mutatta.
A komornyik kérdését először el akarta utasítani, ám végül mégiscsak elfogadta az italt. ~Nem árt valamivel lefoglalnom magam.~ gondolta kissé gúnyosan. Nem mondhatni, hogy örömmel jött. Sem ebbe a szobába, sem az egész birtokra, bár természetesen tisztában volt saját - nulla felé közelítő- esélyeivel, abban az esetben, ha ellenszegülni támadt volna kedve családja akaratával.
Elriath következő megszólalásáig a poharát bámulta, s mivel kissé érdektelen volt ebben a társalgásban, így nem igazán figyelt fel a hím fájdalmának jeleire.
A hím kérdésére bólintott. Valóban így hívják. Ívelt szemöldöke enyhén megemelkedett, mikor a formalitások elhagyását említette a másik. A későbbi indoklás enyhe érdeklődést váltott ki belőle, bár nem nagyon mutatta.
A komornyik kérdését először el akarta utasítani, ám végül mégiscsak elfogadta az italt. ~Nem árt valamivel lefoglalnom magam.~ gondolta kissé gúnyosan. Nem mondhatni, hogy örömmel jött. Sem ebbe a szobába, sem az egész birtokra, bár természetesen tisztában volt saját - nulla felé közelítő- esélyeivel, abban az esetben, ha ellenszegülni támadt volna kedve családja akaratával.
Elriath következő megszólalásáig a poharát bámulta, s mivel kissé érdektelen volt ebben a társalgásban, így nem igazán figyelt fel a hím fájdalmának jeleire.
- Tulajdonképpen, meglepett, hogy az édesapja
ilyen hamar bele egyezett a kérdésembe. – kezdett bele, s fürkészően pillantott
a kis nőstényre. Igen, csak egy kérdést tett fel a levélben. De ő máris egy
egész lányt kapott. – Mindössze két
levélfordulóba telt, s Önt, máris ide küldte. – újra fürkészve pillantott a
nőstényre, hátha ki tud olvasni az arcából valamit. Viszonylag egyenletesen
fogta meg az elé tett poharat s úgy kortyolt belőle.
Shyara próbálta megőrizni a közönyösség álarcát Elriath utalgatására, ám a levelek számának említésére összefacsarodott a szíve. ~Hát csak ennyi?~ jajdult fel gondolatban, s szeme gyanúsan bepárásodott. Ajka megremegett, de összeszorította, akárha dühös lenne, s talán az is volt – önmagára, amiért még mindig ennyire érzékenyen érintette atyja zordsága. Kissé félrefordulva a padlót kezdte fixírozni, míg visszapislogta a tolakodó bánatcseppeket. Arcán talán a szégyen is elidőzött kissé.
~ Mire megy ki a játék? Tudni akarja, mennyire vagyok egyedül? Vagy csupán élvezi, hogy a szemembe vághatja atyám árulását?~ Shyara tekintetében düh csillan, majd látva Elriath nyugodt, támadást vagy gúnyt nélkülöző arckifejezését, lehunyja a szemét. Mikor ismét kinyitja, csupán lappangó, tompa bánata látszik már, alig jobban, mint mikor belépett a szobába.
Elriath egy lélegzetvételnyi szünet után folytatta.
Shyara próbálta megőrizni a közönyösség álarcát Elriath utalgatására, ám a levelek számának említésére összefacsarodott a szíve. ~Hát csak ennyi?~ jajdult fel gondolatban, s szeme gyanúsan bepárásodott. Ajka megremegett, de összeszorította, akárha dühös lenne, s talán az is volt – önmagára, amiért még mindig ennyire érzékenyen érintette atyja zordsága. Kissé félrefordulva a padlót kezdte fixírozni, míg visszapislogta a tolakodó bánatcseppeket. Arcán talán a szégyen is elidőzött kissé.
~ Mire megy ki a játék? Tudni akarja, mennyire vagyok egyedül? Vagy csupán élvezi, hogy a szemembe vághatja atyám árulását?~ Shyara tekintetében düh csillan, majd látva Elriath nyugodt, támadást vagy gúnyt nélkülöző arckifejezését, lehunyja a szemét. Mikor ismét kinyitja, csupán lappangó, tompa bánata látszik már, alig jobban, mint mikor belépett a szobába.
Elriath egy lélegzetvételnyi szünet után folytatta.
- Megkérdezhetem, hogy mennyit tud Ön
a mi családunkról? – hátradőlt és a karjait összefonta a mellkasa előtt.
~Hogy
megkérdezheti-e? Épp most tette … De azért kerüljük a felesleges udvariassági
köröket~ gondolta gúnyosan a leány, majd bólintott, mielőtt pillanatnyi
szarkazmusa kiült volna az arcára.
- Kislánykoromban a nevük felért egy szerződéssel, vitás ügyekben erősen befolyásolta a döntést. Azután váratlanul elkopott, új nevek és idolok jöttek. Hogy kik... az soha nem érdekelt. De az utolsó pletyka, amire még emlékszem, az örökösük eltűnéséről szólt.
Feltételezem, azóta megkerült...
~Hiszen ha valóban eltűnt, akkor hogyan is adnának hozzá?~
Shyara vetett egy beszédes pillantást a szemben ülőre, melyből a hím leszűrhette, hogy a lánynak is megvan a magához való esze; majd kortyolt az italából.
- Kislánykoromban a nevük felért egy szerződéssel, vitás ügyekben erősen befolyásolta a döntést. Azután váratlanul elkopott, új nevek és idolok jöttek. Hogy kik... az soha nem érdekelt. De az utolsó pletyka, amire még emlékszem, az örökösük eltűnéséről szólt.
Feltételezem, azóta megkerült...
~Hiszen ha valóban eltűnt, akkor hogyan is adnának hozzá?~
Shyara vetett egy beszédes pillantást a szemben ülőre, melyből a hím leszűrhette, hogy a lánynak is megvan a magához való esze; majd kortyolt az italából.
Élénk tekintettel fürkészte a nőstény
arcára kiülő érzelmeket, a jelentések szerint viharos volt a lány távozása.
Gyors, és szinte minden érzelmet mellőzött. Ennek fényében nem is igazán
látszik meglepődni az árulkodó félre nézésen. Ettoinra pillant, aki
engedelmesen áll az ajtó mellett s váltanak egy jelentőség teljes pillantást.
A nőstény válaszán elégedetten
mosolyog. ~Tehát, tudja, hogy hova érkezett…~
Derűs mosoly jelenik meg az ajkán a
feltételezésre.
- Nem, nem került elő az unokaöcsém. –
jelenik meg egy szomorú kifejezés a férfi arcán, s
erre a mondatra Shyara feszülten kapott levegő után. Ha nincs unokaöcs, akkor
kit szemeltek ki neki?! Inkább nem mert belegondolni, s riadt, ám ösztönös
kérdését magában tartva várta a folytatást.
- Viszont, botor dolognak tartom az
apja részéről, hogy meg sem kérdezte, hogy ki volna a férje… - merengett az
idős hím. – Maga igazán rendesnek tűnik nekem. De! Ilyen felelőtlen hímet, mint
a maga apja, sosem láttam, már bocsásson meg!
A kis nőstény kerülte a másik pillantását. Szívesen egyetértett volna a hímmel, s egészen megnyugtató volt hallania végre valakit, aki ellent mert mondani az apja véleményének, ahelyett, hogy csak annak szavait szajkózná; ám nem tette. Tartott tőle, hogy sértettsége és bánata tiszteletlenségbe csapott volna át, s nem kockáztathatta, hogy esetleg visszajusson a fülébe. Ráadásul.. ami az atyja szégyene, az az övé is volt, míg a családhoz tartozott. Az esküvőig pedig kicsit a két család közötti mezsgyén ácsorog majd, s igyekezhet megfelelni mindkettőnek.
Elriath megszakítás nélkül folytatta gondolatmenetét.
- Meghagyta, hogy egy éven belül meg kell házasodnia. Alá kell rendelnie magát a ház feljebbvalóinak… - rosszallóan sóhajtott. Kezdett mérges lenni. Nem a lányra, csak a levélben található dolgok miatt. Egy erősebb fájdalom roham cikázott végig a testén, az ajka megremegett, s gyorsan meg kellett támaszkodnia az asztallapban, vett pár nagyobb levegőt, majd Shyarára pillantott. A lány érdeklődését eddigre már felkeltette az idősebb hím, s elfogadása is kialakulóban volt Eliath felé; így aztán figyelmét nem kerülte el a másik megakadása. Ugrásra késze megfeszült, s közelebb hajolt az asztalhoz, s ezzel együtt Themar úrhoz is, ám nem tudván, miben segíthetne, megtorpant. Már épp megkérdezte volna, mikor a hím intett neki, hogy ne szóljon közbe. Folytatni akarta, amíg még bírja.
A kis nőstény kerülte a másik pillantását. Szívesen egyetértett volna a hímmel, s egészen megnyugtató volt hallania végre valakit, aki ellent mert mondani az apja véleményének, ahelyett, hogy csak annak szavait szajkózná; ám nem tette. Tartott tőle, hogy sértettsége és bánata tiszteletlenségbe csapott volna át, s nem kockáztathatta, hogy esetleg visszajusson a fülébe. Ráadásul.. ami az atyja szégyene, az az övé is volt, míg a családhoz tartozott. Az esküvőig pedig kicsit a két család közötti mezsgyén ácsorog majd, s igyekezhet megfelelni mindkettőnek.
Elriath megszakítás nélkül folytatta gondolatmenetét.
- Meghagyta, hogy egy éven belül meg kell házasodnia. Alá kell rendelnie magát a ház feljebbvalóinak… - rosszallóan sóhajtott. Kezdett mérges lenni. Nem a lányra, csak a levélben található dolgok miatt. Egy erősebb fájdalom roham cikázott végig a testén, az ajka megremegett, s gyorsan meg kellett támaszkodnia az asztallapban, vett pár nagyobb levegőt, majd Shyarára pillantott. A lány érdeklődését eddigre már felkeltette az idősebb hím, s elfogadása is kialakulóban volt Eliath felé; így aztán figyelmét nem kerülte el a másik megakadása. Ugrásra késze megfeszült, s közelebb hajolt az asztalhoz, s ezzel együtt Themar úrhoz is, ám nem tudván, miben segíthetne, megtorpant. Már épp megkérdezte volna, mikor a hím intett neki, hogy ne szóljon közbe. Folytatni akarta, amíg még bírja.
- Yzarrt, keressük jelen pillanatban
is, örülnék, ha meglenne még ebben az egy évben, de nehezen akadunk a nyomára.
Mindenekelőtt tudnia kell, hogy én nem így akartam intézni. Találkozni akartam
az apjával, s úgy is, hogy bemutathassuk a két fiatalt egymásnak. De így a
terveim felborultak… Időt akartam hagyni kettejüknek. S… ha… ha egyáltalán lehetett
volna a dologból valami, akkor Yzarrt arra az útra terelni, hogy keljenek
egybe… - sóhajtotta a férfi, miközben a tenyerébe hajtotta a fejét. Ekkor
lépett oda Ettoin egy tálcával a kezében, amelyen egy átlátszó folyadékkal teli
pohár volt és az illatból ítélve narancslé. Remegő kezekkel nyúlt a felkínált
folyadékokért az idős hím, s pár percnyi csend után kissé megtörtebb hangon
folytatta. Remélte, hogy ez idáig nem szakítják félbe, s hogy most se fogják.
- Kisasszony, én beteg vagyok és nincs
utódom. Meg kell találnom azt a fiút, hogy helyembe lépve gondoskodjon a
családról és visszaszerezze régi pozíciónkat. Ám ezt nem teheti meg asszony és
utódok nélkül… - dőlt hátra ismét a székében. – S bocsásson meg, ha
felfordulást okoztam az életében a választásommal – folytatta fásultan a férfi.
– De nem tudhatom, mennyi időm van még hátra, s nem szeretném, ha a birtok és
az itt élők eddigi nyugodt élete szenvedné kárát a halálomnak. Gondolnom kell a
többi sötételfre akiknek ez a hely az otthona, s néhány érkezőre is… - felelte
összeszorított fogakkal a hím. Hátra dőlt, fürkészte a bájos arcot s az
érdekes, lilás tekintetet. ~ Yzarr fiamnak is hasonlóan különleges a
tekintete…~ merengett magában az idős hím.
Shyara szótlanul hallgatta a hím
szavait, s igyekezett nem elfelejteni semmi fontosat. Végül, mikor a másik nem
beszélt tovább, elgondolkodva fonta össze maga előtt a kezeit, majd kis idő
elteltével halk hümmentéssel pillantott fel.
- Nos… Az indokai érthetőek, uram, és teljességgel logikusak. A maga helyében vélhetőleg én is hasonlóképpen cselekednék. Ám a magam szemszögéből nézve…- elkínzott pillantást vetett a hímre, s megpróbálta nem túlságosan kiteregetni a lapjait, ám önmagát sem akarta elárulni azzal, hogy jelentéktelenebbnek állítja be a problémát, mint amekkorának valóban érzi.
– Értem a bocsánatkérését, és sajnálom, hogy tervei nem úgy haladnak, miként azt szeretné. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, nem haragszom. Jelen pillanatban, nézze el nekem, mindent és mindenkit utálok. Egyelőre még képtelen vagyok megbocsátani önnek avagy apámnak ezért a döntésért. Túl sokat vettek el tőlem, s ezen az sem változtat, hogy már számítottam rá. – közli udvariasan, a kis nőstény, s bár kedves nem tu lenni, azért nem is támadó a hangja. Sokkal inkább a saját érzelmeit kordában tartani kívánókra jellemző feszült, egyenletes hangot üt meg.
- Ám idővel minden érzés csillapul, s az, hogy még nem érzem, nem jelenti azt, hogy ne lenne igaz ez a közhely. Ismerem magamat annyira, hogy tudjam, meg fogok békélni valamikor, - kissé fáradtan, kissé gúnyosan húzta félmosolyra a száját és szusszantott - de kérem, engedje meg nekem, hogy legalább a haragomat megőrizzem egy kis ideig még, ha már a macskámon kívül másom nem maradt! – kis kezeit ökölbe szorította, majd kiengedte. Tudta jól, hogy a másik nem érdemli meg a haragját.
- Az unokaöccse is érdekes kérdés. Nem hiszem, hogy tudnék tenni bármit is az előkerítése érdekében, és bocsásson meg az őszinteségemért...de nem is tudnám rávenni magam, hogy segédkezzem benne. Nem kívánok férjhez menni, nem vagyok kíváncsi a rokonára, s minél később kerül elő, én annál tovább ringathatom magam abba a hitbe, hogy csak rossz álom az egész. Persze ez nem megoldás, tudom jól… – tette hozzá csöndesen, szelíd pillantást vetve a hímre. – de egyelőre nem telik tőlem többre. Nem ígérhetem, hogy jó feleség leszek, s jelenleg a gyermekek kérdésére is igen gonosz, férfiak számára fájó és végleges választ adnék… amit persze nem tennék meg, de erős a kísértés… - utal a kasztrálás és más efféle antibébi-programok iránti vágyára, s azonnal mond is le róluk. -
Nem tudom, mennyi ideje van még, uram… és sajnálom, hogy nem felelhetek meg az ön elvárásának úgy, ahogyan szívesen tenném akármikor máskor olyasvalakivel, akinek a céljait értem, és követendőnek tartom. Ám ha valamit most még nem lennék képes elfogadni, de hosszútávon fontos lenne, kérem, írja le, vagy ossza meg valakivel, aki pontosan emlékszik rá; hogy ha tiltakozásom múltán szeretnék megfelelni a kívánságainak, akkor legen, aki pontosan mondja el nekem.
- Nos… Az indokai érthetőek, uram, és teljességgel logikusak. A maga helyében vélhetőleg én is hasonlóképpen cselekednék. Ám a magam szemszögéből nézve…- elkínzott pillantást vetett a hímre, s megpróbálta nem túlságosan kiteregetni a lapjait, ám önmagát sem akarta elárulni azzal, hogy jelentéktelenebbnek állítja be a problémát, mint amekkorának valóban érzi.
– Értem a bocsánatkérését, és sajnálom, hogy tervei nem úgy haladnak, miként azt szeretné. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, nem haragszom. Jelen pillanatban, nézze el nekem, mindent és mindenkit utálok. Egyelőre még képtelen vagyok megbocsátani önnek avagy apámnak ezért a döntésért. Túl sokat vettek el tőlem, s ezen az sem változtat, hogy már számítottam rá. – közli udvariasan, a kis nőstény, s bár kedves nem tu lenni, azért nem is támadó a hangja. Sokkal inkább a saját érzelmeit kordában tartani kívánókra jellemző feszült, egyenletes hangot üt meg.
- Ám idővel minden érzés csillapul, s az, hogy még nem érzem, nem jelenti azt, hogy ne lenne igaz ez a közhely. Ismerem magamat annyira, hogy tudjam, meg fogok békélni valamikor, - kissé fáradtan, kissé gúnyosan húzta félmosolyra a száját és szusszantott - de kérem, engedje meg nekem, hogy legalább a haragomat megőrizzem egy kis ideig még, ha már a macskámon kívül másom nem maradt! – kis kezeit ökölbe szorította, majd kiengedte. Tudta jól, hogy a másik nem érdemli meg a haragját.
- Az unokaöccse is érdekes kérdés. Nem hiszem, hogy tudnék tenni bármit is az előkerítése érdekében, és bocsásson meg az őszinteségemért...de nem is tudnám rávenni magam, hogy segédkezzem benne. Nem kívánok férjhez menni, nem vagyok kíváncsi a rokonára, s minél később kerül elő, én annál tovább ringathatom magam abba a hitbe, hogy csak rossz álom az egész. Persze ez nem megoldás, tudom jól… – tette hozzá csöndesen, szelíd pillantást vetve a hímre. – de egyelőre nem telik tőlem többre. Nem ígérhetem, hogy jó feleség leszek, s jelenleg a gyermekek kérdésére is igen gonosz, férfiak számára fájó és végleges választ adnék… amit persze nem tennék meg, de erős a kísértés… - utal a kasztrálás és más efféle antibébi-programok iránti vágyára, s azonnal mond is le róluk. -
Nem tudom, mennyi ideje van még, uram… és sajnálom, hogy nem felelhetek meg az ön elvárásának úgy, ahogyan szívesen tenném akármikor máskor olyasvalakivel, akinek a céljait értem, és követendőnek tartom. Ám ha valamit most még nem lennék képes elfogadni, de hosszútávon fontos lenne, kérem, írja le, vagy ossza meg valakivel, aki pontosan emlékszik rá; hogy ha tiltakozásom múltán szeretnék megfelelni a kívánságainak, akkor legen, aki pontosan mondja el nekem.
Szó nélkül hallgatja végig a kis
nőstény szavait. Egyre fáradtabban pillantott az ölébe, mégis érdeklődve és
szomorúan figyelte a lányt. Tisztában volt ezzel, de jobbnak gondolta tisztázni
a dolgokat. Ha nem választhatta a könnyebb utat. Úgy gondolta , hogy jobb ha a
nőstény is elmondja, hogy mi nyomja a szívét. De az egyezséget nem bonthatta
fel.
- Egy dologra szeretném mindössze
pillanatnyilag megkérni, ha, amennyiben előkerülne az unokaöcsém, s nem tudna
az én állapotom felől, tájékoztassa őt, amint tudja. Valamint, Ibreath
asszonyságtól tartson tisztes távolságot, ha teheti, ne foglalkozzon vele, ha
problémája van Ettoinhoz nyugodtan fordulhat. S ha tudok én is segítek magának.
– kortyolt a narancs leves poharából, majd folytatta. – Yzarrt, érzékenyen
érinti a házasság téma, így ha előkerül, csak óvatosan tájékoztassa arról, hogy
ki is maga. Megtiltottam a személyzetnek, hogy bármit is közöljenek az ifjúval
majd ezzel kapcsolatban. Önre van bízva, hogy miként szeretné a tudomására
hozni. Ha szeretné, bejelenthetjük, bemutathatjuk, vagy, ahogy jónak látja. –
megköszörülte a torkát és újabbat kortyolt a poharából.
Shyara hallgatott, majd végül bólintott:
- Rendben van, ezt megígérhetem – mosolygott halványan, de megnyugtatóan a beteg úrra. – Ám a bejelentés egyelőre még tárgytalan, lévén az unokaöccsét még keresik. De ha megkerült és mégis szükségét látnám, szólni fogok. Ha Ibreath asszonyban nem bízhatok, önt pedig értelemszerűen nem zargathatom minden apróságért.. akkor kitől kérhetek segítséget, vagy… vagy tanácsot? –kérdezte zavartan a lány, s várta a választ. Az öreg hím tisztességesnek, és mindenekelőtt egyenesnek tűnt, ám Shyara látta, mennyire megterheli egy kis beszélgetés is, és tudta, hogy a betegségeknek van egy olyan rossz szokásuk, hogy idővel csak rosszabbodnak. Tehát hosszútávon nem támaszkodhatott Elriath-ra.
Shyara hallgatott, majd végül bólintott:
- Rendben van, ezt megígérhetem – mosolygott halványan, de megnyugtatóan a beteg úrra. – Ám a bejelentés egyelőre még tárgytalan, lévén az unokaöccsét még keresik. De ha megkerült és mégis szükségét látnám, szólni fogok. Ha Ibreath asszonyban nem bízhatok, önt pedig értelemszerűen nem zargathatom minden apróságért.. akkor kitől kérhetek segítséget, vagy… vagy tanácsot? –kérdezte zavartan a lány, s várta a választ. Az öreg hím tisztességesnek, és mindenekelőtt egyenesnek tűnt, ám Shyara látta, mennyire megterheli egy kis beszélgetés is, és tudta, hogy a betegségeknek van egy olyan rossz szokásuk, hogy idővel csak rosszabbodnak. Tehát hosszútávon nem támaszkodhatott Elriath-ra.
- Ettoin mindenben a segítségére lesz.
– felelte egyszerűen a hím, majd érdeklődve nézet a lányra.
– Egy dologra lennék még felettébb kíváncsi: mondja, ha van sejtése, miért akart az édesapja megszabadulni magától ilyen gyorsan? És valóban nem engedett egyetlen szolgáló lányt sem el önnel, csak a macskáját? – kérdezte a hím, miközben a poharáért nyúlt újfent, valamivel el kellett foglalnia magát, hogy ne érezze a belülről feszítő kint. Alig észrevehetően, de apró veríték cseppek jelentek meg a halántékán. Várta a választ, s nagyon remélte, hogy a beszélgetés hamarosan véget ér. Mert egyre nehezebben tartotta magát.
– Egy dologra lennék még felettébb kíváncsi: mondja, ha van sejtése, miért akart az édesapja megszabadulni magától ilyen gyorsan? És valóban nem engedett egyetlen szolgáló lányt sem el önnel, csak a macskáját? – kérdezte a hím, miközben a poharáért nyúlt újfent, valamivel el kellett foglalnia magát, hogy ne érezze a belülről feszítő kint. Alig észrevehetően, de apró veríték cseppek jelentek meg a halántékán. Várta a választ, s nagyon remélte, hogy a beszélgetés hamarosan véget ér. Mert egyre nehezebben tartotta magát.
A kis nőstény felkapta a fejét a
kérdésre. Vajon mennyit mondhat el, s mennyit kell szépítenie az udvariasság
nevében? Zavartan állt fel, s kezdett járkálni, végül megszólalt.
- Atyám meglehetősen rossz véleménnyel van rólam, s úgy érezte, fenyegetést jelentek rá. Feltételezem, ezért kívánt egy távoli házhoz küldeni, ahol kapcsolatok híján, elszigetelten nem befolyásolhatom az ottani eseményeket. Hogy igaza van-e vagy sem, azt nem tisztem eldönteni. Az érzései attól még ugyanazok. A legtöbb, amit tehetek, hogy elfogadom a döntését, saját véleményemtől függetlenül, s bízom benne, hogy mások nem osztják az ő véleményét a megbízhatóságommal kapcsolatban. –felsóhajtott, s kérdőn pillantott a hímre, hogy lássa, az mit szól az imént elhangzottakhoz, s esetleg mit gondol őróla.
- Atyám meglehetősen rossz véleménnyel van rólam, s úgy érezte, fenyegetést jelentek rá. Feltételezem, ezért kívánt egy távoli házhoz küldeni, ahol kapcsolatok híján, elszigetelten nem befolyásolhatom az ottani eseményeket. Hogy igaza van-e vagy sem, azt nem tisztem eldönteni. Az érzései attól még ugyanazok. A legtöbb, amit tehetek, hogy elfogadom a döntését, saját véleményemtől függetlenül, s bízom benne, hogy mások nem osztják az ő véleményét a megbízhatóságommal kapcsolatban. –felsóhajtott, s kérdőn pillantott a hímre, hogy lássa, az mit szól az imént elhangzottakhoz, s esetleg mit gondol őróla.
Elriath szemöldöke felkúszott a
kétségbe esett hang hallatán. Bízik Ettoinban, s amennyire tőle telik,
teljesíteni fogja minden óhaját a kis nősténynek, ez már biztos. Sajnálta
valamelyest a lányt, de a saját családjának érdekei fontosabbak voltak.
- Hmm… érdekes. Ezt, majd
eldöntjük, mi! Rendben? – pillantott a nőstényre majd Ettoinra.
Shyara hálásan viszonozta Elriath pillantását, majd bólintott.
– Pillanatnyilag ennyi volna, s bár tisztában vagyok vele, hogy még nem került elő az unokaöcsém, én mégis reménykedem… - felelte az idős hím. – Távozhat, s ha valamiben szükséget szenvedne, forduljon bátran a komornyikomhoz. – igen, nem győzi kihangsúlyozni, ők nem szeretnék megkeseríteni a nőstény életét. Még a jelenleginél is jobban.
A kis nőstény letette poharát az asztalra, aggódva végignézett a beteg családfőn, majd engedelmesen kifelé indult. Ám az ajtóból még visszafordult.
- Köszönöm az őszinteségét, uram, és… vigyázzon magára.
Apró mosoly jelent meg az idős hím ajkán, letette a poharát és miután
a nőstény távozott, Elriath felállt, s az udvari gyógyító segítségével betámolygott a szomszédos szobába.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az első beszélgetést továbbiak követték, Shyara alkalmanként be-benézett az öreg sötételfhez, hátha tehet valamit az érdekében, és egyszer az a nap is eljött, amelyen képes volt őszintén kimondani Elriathnak: megbocsátok.
Ez természetesen csak a betegre vonatkozott, saját atyjára továbbra is fájó szívvel gondolt, és nem tudott nem neheztelni rá. De az öreggel szemben megenyhült, és sajnálta, hogy már nem láthatta ereje teljében a hímet.
Shyara hálásan viszonozta Elriath pillantását, majd bólintott.
– Pillanatnyilag ennyi volna, s bár tisztában vagyok vele, hogy még nem került elő az unokaöcsém, én mégis reménykedem… - felelte az idős hím. – Távozhat, s ha valamiben szükséget szenvedne, forduljon bátran a komornyikomhoz. – igen, nem győzi kihangsúlyozni, ők nem szeretnék megkeseríteni a nőstény életét. Még a jelenleginél is jobban.
A kis nőstény letette poharát az asztalra, aggódva végignézett a beteg családfőn, majd engedelmesen kifelé indult. Ám az ajtóból még visszafordult.
- Köszönöm az őszinteségét, uram, és… vigyázzon magára.
Apró mosoly jelent meg az idős hím ajkán, letette a poharát és miután
a nőstény távozott, Elriath felállt, s az udvari gyógyító segítségével betámolygott a szomszédos szobába.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az első beszélgetést továbbiak követték, Shyara alkalmanként be-benézett az öreg sötételfhez, hátha tehet valamit az érdekében, és egyszer az a nap is eljött, amelyen képes volt őszintén kimondani Elriathnak: megbocsátok.
Ez természetesen csak a betegre vonatkozott, saját atyjára továbbra is fájó szívvel gondolt, és nem tudott nem neheztelni rá. De az öreggel szemben megenyhült, és sajnálta, hogy már nem láthatta ereje teljében a hímet.
Helyek:
1.rész
Waó!!!!!!
Rendesen őszintére sikeredett. Jó fej az öreg elf! Nagyon korrekt volt a lány is!
Tetszett!!!!
Bocsi de meg kell említenem, hogy van benne pár elírás a lila részeknél. :(
Ruby, nyugodtan köss bele az elgépeléseimbe, helyesírni tudok, helyesgépelni nem =^.^= (De majd javítom őket=) meg szerintem a színeket is...)
Egyébként örülök, hogy tetszett, Shyával igyekeztem is korrekt maradni=) Jó, hogy sikerült. =)