1. nap.
~~ Megérkeztem. Az út hosszú volt és kényelmetlen, bár valószínűleg csak én nem szoktam hozzá, hogy ennyi ideig egy helyben ücsörögjek. Surra jól viselte, végigaludta az egészet. Az ő dorombolása volt - és úgy érzem, még egy darabig lesz is - az egyetlen biztos dolog az életemben.
Irigyelem őt. Bárhol és bármikor összekuporodhat és elbújhat a világ elől. Gyors és puha, szolgától nagyúrig mindenki kedveli. A kutyákat leszámítva, de előlük meg könnyen elmenekülhet. Én miért nem tehetem?!
Persze... egy kutyától könnyebb megszabadulni, mint a sötételf tulajdon atyjától... Bár tudnám, mit ártottam neki! Olyan hidegen adta parancsba az indulásomat, hogy még most is dermedtnek érzem magam. Azt sem tudom, kit választott nekem, de már költözöm is. Magam sem tudom, mi fáj jobban...
Az, hogy atyám mérges fekélyként szabadulna meg tőlem, s búcsú nélkül szinte kidob házából... Vagy hogy csupán a szerencsének köszönhetem, hogy jutott időm elbúcsúzni kedvesemtől? Vagy tán maga a búcsú...
Tudtam, hogy atyám nem nézi jó szemmel Zeront. Ezt nyilvánvalóvá tette az egész család előtt, mikor megszégyenített azzal, hogy felolvasta a naplómat. Oldalakat tudnék megtölteni azzal, mit éreztem akkor... De nincs értelme, vannak sokkal frissebb fájdalmaim, amelyektől meg akarok szabadulni. Egyetlen apró öröm ebben az egész helyzetben az, hogy atyám messze van - szabadon írhatok, nem kell félnem attól, hogy rajtakap, s elveszi a naplót tőlem.
A felolvasó estje után jó időre elült a vihar, s oly csöndben volt, hogy már kezdtem reménykedni benne, hogy elfelejtette a büntetést. Hogy is hihettem, hogy majd pont most lesz hanyag, ha eddig sem volt szokása? Talán Zeron szúrta a szemét, talán én.. vagy tán csak az, hogy szándékai ellenére mégis mertem boldog lenni? Akárhogy is, megtalálta a módját, hogy ott üssön, ahol fáj.
Álmodtam, hogy saját párom lesz és saját otthonom, amit közösen építek vele... ám atyám durván felriasztott, s ágyamból is elűzött.
Azt sem tudom, kiében alszom ma éjjel. Csak a ruhák az enyéim és a macskám; kevés személyes holmim, ami van, elhozhattam, de a hinta, amin annyit ücsörögtem, a lovaink és az oly ismerős szolgák mind ott maradtak nála. Már azt sem mondhatom, hogy otthon.
Nem tudom elképzelni, hogy ez az idegen kúria egyszer az enyém is lesz, hogy itt fogok élni.
Nem akarom látni, sem megismerni, ez pedig a leendő férjemre fokozottan igaz!
Atyám talán mondta a nevét, de nem érdekelt, el is felejtettem.
Persze a Themarra emlékszem. Az ajtón is ez szerepel, csak Yazira névvel. Ahogy elnézem, kitakarítottak és elpakoltak mindent, amiből kideríthetném, ki volt e szoba előző gazdája... De nem mehetett el olyan régen, még érzem az illatát.
Vajon miért az ő szobáját kaptam? Hát nincs elég vendégszoba?
Bár.. igazából nem érdekel annyira. Odahaza kis réztáblákra írtuk ki a lakó nevét, ahogyan ezen az ajtón is van. De nem érdekelnek a szokásaik, nem érdekelnek a lakók!
Bár mondhatnám, hogy haza akarok menni...
De nem akarok. Nem kell olyan család, ahol atyám ellenségének tekint, a húgom kihasználja ezt, anyám pedig nem áll ki értem.
S tudom, mi következne, ha mégis visszatérnék. Elég egyértelművé tette, hogy az esküvő meghiúsulását a család hírneve, s ezáltal saját személye elleni támadásnak tekintené, és árulóhoz méltó elbánásban részesítene. Elvárja tőlem, hogy “magamon erőt véve, illő módon” viselkedjem, s feleljek meg az itteniek szokásainak.
Nem érdekelnek a szokásaik. Nem érdekel az engedelmesség, és lenne ötletem, mit kezdjen ezzel a szóval meg úgy a parancsaival az én “drága jó-atyám”.
Soha nem kívántam még ennyire a halálát. Kamaszkoromban elkövettem azt a hibát, hogy nyíltan ellenkeztem vele. Az első pofonig. Azután benőtt a fejem lágya, többször nem adtam neki okot a verésre.
Soha többször nem mondtam, nem mondhattam ki, mit gondolok róla, s most szinte ujjongok, hogy végre leírhattam.
Kis ideig még ízlelgetem ezt az édes gondolatot... azután elhajítom, mert az utóíze savanyú.
Hányszor elképzeltem, hogy eltűnik, megszűnik parancsolni, s mégis.. Képtelen lennék halálát okozni.
Hogy gyűlölöm magam e gyengeségért! Őt bezzeg nem akadályozta semmi, mikor ide küldött!
…
Áruló...
...
De én... tudnék-e valaha az lenni?
~~ Tele van sebekkel, ájultan hozták, nagy nehezen összeférceltük, s azóta még egyszer elájult. Hogy fér bele ennyi energia? Miből merít erőt a lázongásához? Hogy bírja?! ~~ - vetette papírra első gondolatait, majd visszaolvasva megcsóválta a fejét.
~ Na jó, kezdjük elölről. Nehéz elhinni, de.. egek! Több mint egy tucat harcos kellett ahhoz, hogy képesek legyenek hazahozni. Hogy mit gondolok a családtagok közötti szeretet és kedvesség ezen megnyilvánulásáról, azt inkább nem írom le, idegenként nincs jogom megítélni az ő szokásaikat. Az viszont tagadhatatlan, hogy véres egy belépőt produkált.
A viselkedése szörnyű, árad belőle a dac és tiszteletlenség, és nem tudom, a kötelességtudatról hallott-e már. Kellemetlen, hogy nekem kell ápolnom. Nagyon heves, néha alig bírom visszafogni magamat valami igazán udvariatlan gesztustól!
Pedig nem kellene ujjat húznom vele. Hirtelen haragú, már ha a kitartó, gyilkos bámulást nem vesszük figyelembe, emellett igen erős. ~~
~ Megtámadni a saját anyját?! ~ elszörnyedését két erőteljes aláhúzással is kifejezte, majd fiókjába rejtette a füzetet, s eddig kontyba fogott fonott copfját leengedte.
~~Ettoin szerint az úrfi különböző arcait mutatja a világnak, ha sértett vagy épp bántja valami. Ezekhez nekem is volt szerencsém, és ha elijeszteni akarja velük a környezetét, akkor kijelenthetem: velem szemben sikeresek a maszkjai. Viszont amit ma éjjel láttam.. Furcsa volt. Kócos mint valami kisgyerek, akit az anyja nem gubancolt ki rendesen. Hihi… és békés…
Vajh’ miért érzem azt, hogy az elkövetkezendő napokban ezt az arcát esélyem sem lesz látni?
Ettoinnak igaza volt. Az alvó hím sokkal kezelhetőbb. De azok a kötelek! Szörnyű látvány volt, nem lepődnék meg, ha álmomban visszaköszönnének.... Biztos, hogy Ibreath Asszony az igazi anyja annak a szerencsétlennek?! ~~Hogy utolsó mondata alatt mire is gondolt pontosan a lány, az nem derült ki, mivel a bejegyzés itt véget ért.
~ Surra cica eltekergett. Nem tudom, hova, de az biztos, hogy nem hagytam kint az erkélyen. Szép kis gazdi vagyok, hagyom, hogy a macskám kámforrá váljon! Jó, azt mondjuk meg kell hagyni, hogy nem egy elveszős jószág… ha akar, bárhonnan visszatalál, kétlem, hogy fél nap alatt baja esne. Ha estig nem kerül meg, akkor azért szólok Ettoinnak, nem látta-e…
Ha már Ettoinnál járunk… gyanús nekem az a komornyik. Épp az imént járt itt, átadott egy levelet. Mindjárt kibontom, csak még nem tettem túl magam az öreg különös arckifejezésén. Mintha kissé feljebb görbült volna a szája szeglete, mikor bejött, én pedig albínó legyek, ha tudom, min somolygott!
Nos, lássuk azt a levelet!~~
Shyara kis ügyetlenkedés árán kibontotta szerzeményét, átfutotta a szöveget, és kissé lesápadt, vélhetően a haragtól. Sebesen folytatta a körmölést.
~~Vacsora?! VELE?! Nincs az az ist… hogy az a…! Nem elég, hogy ide küldtek, ápoljam… Éjszaka még a macskám is felriaszt, mert hallja, hogy az a hím nyűglődik, én pedig bolond fruskaként a fél éjemet rááldozom, mire végre képes vagyok megnyugtatni! Azután persze az egész napom felborul, de hát ki az, aki nem sínyli meg a kitartó mágiahasználatot? Ilyenkor örülök, hogy nem foglalkozom ártásokkal, úgy hírlik, azok még kimerítőbbek. Óh, pedig de lenne ötletem, hogy ki ellen használjam!~~
Nagyon sóhajtott, naplójába firkantott egy rövid ~~ Nemszeretnéééém! ~~ kiáltást.
~~ Az istenekre, ebből az udvariatlan, erőszakos, kiállhatatlan, kegyetlen, perverz hímből előbb lesz hulla, mint belőlem boldog feleség. Hát tényleg csak álmában képes kedvesnek látszani? Már az sem lepne meg, ha az is csak egy maszk, egy eszköz lenne, amellyel meglágyíthatja az álmában lecsapó orvgyilkosokat. Esküszöm, hálás lehet, ha nem fojtom meg az esküvőjéig, pedig hej, de nagy a kísértés!
Na jó, kislány, nyugi van.. Úgyis te húznád a rövidebbet…Amilyen tuskó, legalább olyan erős is. Még mindig fáj a kezem. Ez is az ő hibája!
Ha nem ragaszkodtam volna ostoba módon ahhoz, hogy legalább én ne nehezítsem a helyzetét (elég az anyja, az őrök meg a kötelei), hanem szimplán „tökön talpalom”, (hihi, ez olyan yazirás szófordulat!) akkor valószínűleg nem tudott volna magával rántani. De neem, nekem muszáj volt tekintettel lennem az ékessége érzékenységére, és helyette elvágódni a székével meg azzal a húdeharagszomrá uracskával.
Talán túlságosan nagy volt a szám.. sosem ment nekem ez a visszaszájalósdi… Nem az én játékom. De akkor is, nem csak ő lehet sértett és dühös, nem csak… áh! Minek is vesződöm vele!
Nem hittem volna, hogy azok után, ahogyan próbáltam kellemesebbé tenni a helyzetét, majd így hálálja meg.
Igazából.. azt hiszem a bogaras megjegyzése ütött arcul előbb.
„A hátára fordított bogár ne kapálózzon, hanem tegye szét a lábát. Vagy beveszi a gyomra, vagy nem.” Azután végigmért, én pedig azt hittem, elsüllyedek.
*itt az írás remegőbbé vált, ahogy Shyara volt párjára emlékezett.*
Zeron, kedves.. talán jobb is, hogy nem vagy már velem. Nem tudom, mit tettél volna, ha látod. Így legalább nem teszel semmi meggondolatlanságot, csak hogy megvédj…
Ehh! Úgy írok, mintha levél lenne, pedig soha nem fogom elküldeni. És ők sem fognak találkozni soha. Nem tudom, melyikük a képzettebb harcos, de kétlem, hogy néhány vágással megelégednének. Nem.. Zeron nem hagyná megtorlatlanul, amit az a hím tett.
Lefogott…megharapta a nyakam…úgy éreztem, mintha valami nagyon fontosat vett volna el tőlem. Megalázott, és tehetetlen voltam. Mintha meztelen lettem volna, s ő azt tehet, amit csak akar. Nem fájt.. azaz.. nem igazán érdemel említést a fizikai érzés. Nyoma nem maradt, szóval nem vészes. Mégis, sikoltani szerettem volna, de nem voltam képes. A csuklóm is fájt, de ez az egész rosszabb volt. Felfordult a gyomrom és émelyegtem. Legszívesebben lemartam volna magamról a bőrt, ahol hozzám ért.
Nem akarom, hogy a közelembe jöjjön, s ha eszembe jut, legszívesebben messzire taszítanám a gondolatát is! Félek tőle…
Vajon a feleségével is így bánna?
Ez vár rám a nászéjen is?
…bár ne rettegnék ennyire…
~~ Az utolsó mondat után elhúzódott vonat látható. Hogy mit kezdett volna el írni a kis nőstény, az sosem fog kiderülni, ugyanis még az első betű leírása előtt akkorát ugrott a széken, hogy szerencse, hogy csak a betűt nem írta le, s nem az egész lapot húzta át egyetlen vonallal.
Ekkor hangzott fel ugyanis Yazira TEEEEEEEEEEEE! – kiáltása, s innentől kezdve Shyara az emelthangú testvéri beszélgetést hallgatta, s nem a naplójával foglalkozott.
~~Karmolós Macska????~~ezt a két szót nem bírta megállni, hogy ne írja le.
~~Holnap nem megyek vacsorázni. _Hozzá_ legalábbis biztosan nem. Ha a nagyasszony, ha Elriath bácsi, ha maga atyám… az ördögbe is! Elriath valószínűleg megértené, de ha atyám parancsolná, nem lenne más választásom.
Öröm az ürömben, hogy ő nincs itt. Új ház, új szokások…
Ha Ibreath kérdezi, majd azt mondom, fáj a fejem. Vagy majd Ettoin kimagyaráz. De nem fogom elmondani a nagyasszonynak, ami történt. Sőt Azt hiszem, a legjobb, amit tehetek, hogy tartom a több lépés távolságot Yzarrtól. Van elég bajunk külön-külön, nincs szükségünk még egymásra is…különösen egymásra nincs szükségünk.
Elfáradtam, és fáj a kezem.
A bizalmát pedig megtarthatja magának. Nekem itt van a sajátom, nincs szükségem az övére.
~~ Megérkeztem. Az út hosszú volt és kényelmetlen, bár valószínűleg csak én nem szoktam hozzá, hogy ennyi ideig egy helyben ücsörögjek. Surra jól viselte, végigaludta az egészet. Az ő dorombolása volt - és úgy érzem, még egy darabig lesz is - az egyetlen biztos dolog az életemben.
Irigyelem őt. Bárhol és bármikor összekuporodhat és elbújhat a világ elől. Gyors és puha, szolgától nagyúrig mindenki kedveli. A kutyákat leszámítva, de előlük meg könnyen elmenekülhet. Én miért nem tehetem?!
Persze... egy kutyától könnyebb megszabadulni, mint a sötételf tulajdon atyjától... Bár tudnám, mit ártottam neki! Olyan hidegen adta parancsba az indulásomat, hogy még most is dermedtnek érzem magam. Azt sem tudom, kit választott nekem, de már költözöm is. Magam sem tudom, mi fáj jobban...
Az, hogy atyám mérges fekélyként szabadulna meg tőlem, s búcsú nélkül szinte kidob házából... Vagy hogy csupán a szerencsének köszönhetem, hogy jutott időm elbúcsúzni kedvesemtől? Vagy tán maga a búcsú...
Tudtam, hogy atyám nem nézi jó szemmel Zeront. Ezt nyilvánvalóvá tette az egész család előtt, mikor megszégyenített azzal, hogy felolvasta a naplómat. Oldalakat tudnék megtölteni azzal, mit éreztem akkor... De nincs értelme, vannak sokkal frissebb fájdalmaim, amelyektől meg akarok szabadulni. Egyetlen apró öröm ebben az egész helyzetben az, hogy atyám messze van - szabadon írhatok, nem kell félnem attól, hogy rajtakap, s elveszi a naplót tőlem.
A felolvasó estje után jó időre elült a vihar, s oly csöndben volt, hogy már kezdtem reménykedni benne, hogy elfelejtette a büntetést. Hogy is hihettem, hogy majd pont most lesz hanyag, ha eddig sem volt szokása? Talán Zeron szúrta a szemét, talán én.. vagy tán csak az, hogy szándékai ellenére mégis mertem boldog lenni? Akárhogy is, megtalálta a módját, hogy ott üssön, ahol fáj.
Álmodtam, hogy saját párom lesz és saját otthonom, amit közösen építek vele... ám atyám durván felriasztott, s ágyamból is elűzött.
Azt sem tudom, kiében alszom ma éjjel. Csak a ruhák az enyéim és a macskám; kevés személyes holmim, ami van, elhozhattam, de a hinta, amin annyit ücsörögtem, a lovaink és az oly ismerős szolgák mind ott maradtak nála. Már azt sem mondhatom, hogy otthon.
Nem tudom elképzelni, hogy ez az idegen kúria egyszer az enyém is lesz, hogy itt fogok élni.
Nem akarom látni, sem megismerni, ez pedig a leendő férjemre fokozottan igaz!
Atyám talán mondta a nevét, de nem érdekelt, el is felejtettem.
Persze a Themarra emlékszem. Az ajtón is ez szerepel, csak Yazira névvel. Ahogy elnézem, kitakarítottak és elpakoltak mindent, amiből kideríthetném, ki volt e szoba előző gazdája... De nem mehetett el olyan régen, még érzem az illatát.
Vajon miért az ő szobáját kaptam? Hát nincs elég vendégszoba?
Bár.. igazából nem érdekel annyira. Odahaza kis réztáblákra írtuk ki a lakó nevét, ahogyan ezen az ajtón is van. De nem érdekelnek a szokásaik, nem érdekelnek a lakók!
Bár mondhatnám, hogy haza akarok menni...
De nem akarok. Nem kell olyan család, ahol atyám ellenségének tekint, a húgom kihasználja ezt, anyám pedig nem áll ki értem.
S tudom, mi következne, ha mégis visszatérnék. Elég egyértelművé tette, hogy az esküvő meghiúsulását a család hírneve, s ezáltal saját személye elleni támadásnak tekintené, és árulóhoz méltó elbánásban részesítene. Elvárja tőlem, hogy “magamon erőt véve, illő módon” viselkedjem, s feleljek meg az itteniek szokásainak.
Nem érdekelnek a szokásaik. Nem érdekel az engedelmesség, és lenne ötletem, mit kezdjen ezzel a szóval meg úgy a parancsaival az én “drága jó-atyám”.
Soha nem kívántam még ennyire a halálát. Kamaszkoromban elkövettem azt a hibát, hogy nyíltan ellenkeztem vele. Az első pofonig. Azután benőtt a fejem lágya, többször nem adtam neki okot a verésre.
Soha többször nem mondtam, nem mondhattam ki, mit gondolok róla, s most szinte ujjongok, hogy végre leírhattam.
Kis ideig még ízlelgetem ezt az édes gondolatot... azután elhajítom, mert az utóíze savanyú.
Hányszor elképzeltem, hogy eltűnik, megszűnik parancsolni, s mégis.. Képtelen lennék halálát okozni.
Hogy gyűlölöm magam e gyengeségért! Őt bezzeg nem akadályozta semmi, mikor ide küldött!
…
Áruló...
...
De én... tudnék-e valaha az lenni?
~~~
2. nap
Ma megismertem a leendő férjem... Szóval ANNAK a húgát. Első körben legszívesebben rácsaptam volna az ajtót.
Második körben tátogtam, mint a sült hal, míg azt nem vettem észre, hogy néma birkaként követem a folyosókon keresztül. Meg akartam szabadulni tőle, lerázni valahogy, mert nem kívántam társalkodónőt magam mellé, de eltévedtem, így nem hagyhattam ott, mert nem találtam volna vissza a szobámba. hm. az ő szobájába... szóval már csak ezért sem lehettem vele udvariatlan.
Azután ott ragadtam a konyhában. Ha mást nem, de epres-csokipudingot azt tudnak készíteni az itteniek! Műsoros reggeli volt, a kisasszony, (mint már az első mondatában bemutatkozott, Yazira) ugyanis végig szóval tartott.
Nem voltam kíváncsi se rá, se a kúriára... De több esélyem lett volna megkedveltetnem magam atyámmal, mint hogy a leányba fojtsam a szót.
Még mindig zsibong a fejem, de azt hiszem, legalább ma éjjel is mélyen alszom majd, ő ugyanis végighurcolt a fél birtokon, a tótól az istállóig.
Egy szót sem jegyeztem meg, de tartok tőle, hogy holnap is ő ébreszt majd. - Csak remélni merem, hogy nem párnacsatával! Azt is kinézem belőle... - úgyhogy ha rajta múlik, az utolsó zugig ismerni fogom a birtokot. Ha nagyon erőlködöm, talán még két napig figyelmen kívül tudom hagyni a csacsogását, de a hét végére az utolsó egérlyuk helyét is megtanítja majd nekem.
3. nap
Hogy megmondtam.. írtam..(áthúzva a hogyon kívül minden) megjósoltam! Nem párnát dobott rám, hanem vetődött. Az ágyra. Yazira. Surra fújva-vernyákolva menekült az ágy alá, s onnan morgott. Percekbe telt, mire a farán meredező kefe visszalapult normális farokká, s végre előmerészkedett.
Yazi ma is körbevezetett a főbb helyeken. Úgyhogy beadtam a derekamat, és megjegyeztem a konyhába vezető utat. Az a cserfes kis átok még azt is kicsalta belőlem, mi a kedvenc ételem.
Nem tudom, hogyan, vagy mikor kotyogtam ki, de az imént közölte, hogy rakottkel lesz az ebéd, és fagylaltos palacsinta. Furcsán csillogott a szeme, és nem tudtam nem észrevenni a fülére akasztott szájszéleit sem. De nem ismerem még eléggé ahhoz, hogy tudjam, minek örül ennyire.
És amúgy is... elfáradtam... nagyon....Azt hiszem... holazágyam
4.
Csoda történt?! Magamtól ébredtem... Vagy csak álmodom?
A ruháimat egyébként még tegnap előtt bepakolták a szekrényekbe, és a szobámat is berendeztük Yazival. Ez még tegnap volt, de már nem maradt erőm leírni.
Mint kiderült, ő sem tudja, miért telepítették ki a szobájából, de nem haragszik rám, hiszen végül is nem direkt túrtam ki. Viszont azt kérte, ha lehet, egy kicsit még hadd maradjon a névtáblája.
Bár ezt csak azután mondta, hogy megpróbáltuk lefeszegetni, és nem sikerült, szóval lehet, hogy inkább a “Ha nem kaphatod meg, amit szeretnél, akkor szeresd azt, amit megkaphatsz” elvet követte?
Jajj.. kopogtatnak. Kislány, ne moost!~~~
~~Ohh... jelenés. De ki az az Elriath?! ~~
~~Öhm.. nos.. érdekes egy beszélgetés volt ez. Azt hiszem, feltépte a sebeket, amiket Yazira elfeledtetett velem szüntelen csevegésével.
Hát még Elriath úrnak is feltűnt, atyám mennyire szabadulni kíván tőlem! Azt hittem, élvezettel dörgöli az orrom alá... de végül kiderült, hogy félreismertem.
Nem tudok nem haragudni rá és atyámra, de ez utóbbival ellentétben... Azt hiszem, tiszteletre méltó családfő.
A mi családunknak is efféle vezetőre lenne szüksége...olyanra, aki figyelembe veszi az utódok érzéseit is, és ha a helyzet köti is a kezét, mégis szán időt arra, hogy elfogadtassa velük a döntését. És egyáltalán... hajlandó elmondani a szándékait, s megokolni a döntéseket, melyeket mások életéről hoz.
Atyám ezzel szemben... nem hajtja más, csak a rögeszméje, s néha csak azért hoz illogikus döntéseket, csak hogy megtévessze az ellenségeit.
Ha nem ármánykodással és megvesztegetéssel szerezte volna meg anyám kezét, s vele a pozícióját, s nem szerzett volna magának ennyi ellenséget, most kevesebb félnivalója lenne, s nem keresne ellenséget a családján belül is.
Arrrr...!!! ... ... Mély levegő... Témaváltás... ....
Elriath... bocsánatot kért.
Szolgáktól sokszor hallani ilyet... a bálokon, ha túl részeg a sok ficsúr, józanabb cimboráik olykor elejtenek egy-két szabadkozást... De az urak nem szoktak lealacsonyodni odáig, hogy náluk kisebb rangút megkövessenek.
Azt hiszem, lesz min gondolkodnom az elkövetkező pár napban.
5-6-7. Noh.. azt hiszem, ideje újra leülni és összeszedni a gondolataimat. Yazi kevesebbet csapongott köröttem, és nekem is több dolgom volt, így hanyagoltam az írást egy kicsit.
Ettoin valóban segítőkész komornyik, ahogyan azt Elriath úr is megmondta. A Nagyasszony viszont kiállhatatlan, ahogyan azt Elriath ... úr is megmondta...
Nem is tudom, miért vagyok meglepve; elvégre a családfőnek ismernie kell a háza népét ahhoz, hogy gondoskodni tudjon róluk... Mindenesetre ő Hárpiának nevezte az asszonyságot, és volt benne valami igazság. Sérti a fülem a hangja, s tudván, hogy atyám levélben külön kérte őt, "hogy megfelelő beilleszkedésemet felügyelje", görcsbe ugrik a gyomrom, vajon mikor találja úgy, hogy vétettem őnagysága szabályai ellen. Azt hittem, a költözéssel kikerülök atyám látómezejéből, de úgy tűnik, ismét csak tévedtem. Még itt, mérföldekre tőle is képes befolyásolni az életemet! Ha meglátom azt a nőstényt, elfog a futhatnék és bár Ettoin segítségemre van és ha tud, figyelmeztet a közeledtére, mégsem várhatom el tőle, hogy folyamatosan őrködjön a kedvemért. Ne állhat mellettem örökké... Gyűlölöm ezt a láthatatlan pórázt! Már ott(hon áthúzva) is fuldoklottam tőle, ám most szinte rosszabb, hisz nem látom; nem tudhatom, mikor rántanak rajta, s mikor fordítanak más irányba, mint amerre menni szeretnék. Egyébként csatlakoztam a ház gyógyítója mellé, mondhatni inaskodni kezdtem nála. Meglepően sok gyógynövény található a birtokon, és bár nem konyhakertben nőnek, azért látszik, hogy gondozva vannak rendesen.Milyen előrelátóak... Bár hogy nadragulya és
Második körben tátogtam, mint a sült hal, míg azt nem vettem észre, hogy néma birkaként követem a folyosókon keresztül. Meg akartam szabadulni tőle, lerázni valahogy, mert nem kívántam társalkodónőt magam mellé, de eltévedtem, így nem hagyhattam ott, mert nem találtam volna vissza a szobámba. hm. az ő szobájába... szóval már csak ezért sem lehettem vele udvariatlan.
Azután ott ragadtam a konyhában. Ha mást nem, de epres-csokipudingot azt tudnak készíteni az itteniek! Műsoros reggeli volt, a kisasszony, (mint már az első mondatában bemutatkozott, Yazira) ugyanis végig szóval tartott.
Nem voltam kíváncsi se rá, se a kúriára... De több esélyem lett volna megkedveltetnem magam atyámmal, mint hogy a leányba fojtsam a szót.
Még mindig zsibong a fejem, de azt hiszem, legalább ma éjjel is mélyen alszom majd, ő ugyanis végighurcolt a fél birtokon, a tótól az istállóig.
Egy szót sem jegyeztem meg, de tartok tőle, hogy holnap is ő ébreszt majd. - Csak remélni merem, hogy nem párnacsatával! Azt is kinézem belőle... - úgyhogy ha rajta múlik, az utolsó zugig ismerni fogom a birtokot. Ha nagyon erőlködöm, talán még két napig figyelmen kívül tudom hagyni a csacsogását, de a hét végére az utolsó egérlyuk helyét is megtanítja majd nekem.
3. nap
Hogy megmondtam.. írtam..(áthúzva a hogyon kívül minden) megjósoltam! Nem párnát dobott rám, hanem vetődött. Az ágyra. Yazira. Surra fújva-vernyákolva menekült az ágy alá, s onnan morgott. Percekbe telt, mire a farán meredező kefe visszalapult normális farokká, s végre előmerészkedett.
Yazi ma is körbevezetett a főbb helyeken. Úgyhogy beadtam a derekamat, és megjegyeztem a konyhába vezető utat. Az a cserfes kis átok még azt is kicsalta belőlem, mi a kedvenc ételem.
Nem tudom, hogyan, vagy mikor kotyogtam ki, de az imént közölte, hogy rakottkel lesz az ebéd, és fagylaltos palacsinta. Furcsán csillogott a szeme, és nem tudtam nem észrevenni a fülére akasztott szájszéleit sem. De nem ismerem még eléggé ahhoz, hogy tudjam, minek örül ennyire.
És amúgy is... elfáradtam... nagyon....Azt hiszem... holazágyam
4.
Csoda történt?! Magamtól ébredtem... Vagy csak álmodom?
A ruháimat egyébként még tegnap előtt bepakolták a szekrényekbe, és a szobámat is berendeztük Yazival. Ez még tegnap volt, de már nem maradt erőm leírni.
Mint kiderült, ő sem tudja, miért telepítették ki a szobájából, de nem haragszik rám, hiszen végül is nem direkt túrtam ki. Viszont azt kérte, ha lehet, egy kicsit még hadd maradjon a névtáblája.
Bár ezt csak azután mondta, hogy megpróbáltuk lefeszegetni, és nem sikerült, szóval lehet, hogy inkább a “Ha nem kaphatod meg, amit szeretnél, akkor szeresd azt, amit megkaphatsz” elvet követte?
Jajj.. kopogtatnak. Kislány, ne moost!~~~
~~Ohh... jelenés. De ki az az Elriath?! ~~
~~Öhm.. nos.. érdekes egy beszélgetés volt ez. Azt hiszem, feltépte a sebeket, amiket Yazira elfeledtetett velem szüntelen csevegésével.
Hát még Elriath úrnak is feltűnt, atyám mennyire szabadulni kíván tőlem! Azt hittem, élvezettel dörgöli az orrom alá... de végül kiderült, hogy félreismertem.
Nem tudok nem haragudni rá és atyámra, de ez utóbbival ellentétben... Azt hiszem, tiszteletre méltó családfő.
A mi családunknak is efféle vezetőre lenne szüksége...olyanra, aki figyelembe veszi az utódok érzéseit is, és ha a helyzet köti is a kezét, mégis szán időt arra, hogy elfogadtassa velük a döntését. És egyáltalán... hajlandó elmondani a szándékait, s megokolni a döntéseket, melyeket mások életéről hoz.
Atyám ezzel szemben... nem hajtja más, csak a rögeszméje, s néha csak azért hoz illogikus döntéseket, csak hogy megtévessze az ellenségeit.
Ha nem ármánykodással és megvesztegetéssel szerezte volna meg anyám kezét, s vele a pozícióját, s nem szerzett volna magának ennyi ellenséget, most kevesebb félnivalója lenne, s nem keresne ellenséget a családján belül is.
Arrrr...!!! ... ... Mély levegő... Témaváltás... ....
Elriath... bocsánatot kért.
Szolgáktól sokszor hallani ilyet... a bálokon, ha túl részeg a sok ficsúr, józanabb cimboráik olykor elejtenek egy-két szabadkozást... De az urak nem szoktak lealacsonyodni odáig, hogy náluk kisebb rangút megkövessenek.
Azt hiszem, lesz min gondolkodnom az elkövetkező pár napban.
5-6-7. Noh.. azt hiszem, ideje újra leülni és összeszedni a gondolataimat. Yazi kevesebbet csapongott köröttem, és nekem is több dolgom volt, így hanyagoltam az írást egy kicsit.
Ettoin valóban segítőkész komornyik, ahogyan azt Elriath úr is megmondta. A Nagyasszony viszont kiállhatatlan, ahogyan azt Elriath ... úr is megmondta...
Nem is tudom, miért vagyok meglepve; elvégre a családfőnek ismernie kell a háza népét ahhoz, hogy gondoskodni tudjon róluk... Mindenesetre ő Hárpiának nevezte az asszonyságot, és volt benne valami igazság. Sérti a fülem a hangja, s tudván, hogy atyám levélben külön kérte őt, "hogy megfelelő beilleszkedésemet felügyelje", görcsbe ugrik a gyomrom, vajon mikor találja úgy, hogy vétettem őnagysága szabályai ellen. Azt hittem, a költözéssel kikerülök atyám látómezejéből, de úgy tűnik, ismét csak tévedtem. Még itt, mérföldekre tőle is képes befolyásolni az életemet! Ha meglátom azt a nőstényt, elfog a futhatnék és bár Ettoin segítségemre van és ha tud, figyelmeztet a közeledtére, mégsem várhatom el tőle, hogy folyamatosan őrködjön a kedvemért. Ne állhat mellettem örökké... Gyűlölöm ezt a láthatatlan pórázt! Már ott(hon áthúzva) is fuldoklottam tőle, ám most szinte rosszabb, hisz nem látom; nem tudhatom, mikor rántanak rajta, s mikor fordítanak más irányba, mint amerre menni szeretnék. Egyébként csatlakoztam a ház gyógyítója mellé, mondhatni inaskodni kezdtem nála. Meglepően sok gyógynövény található a birtokon, és bár nem konyhakertben nőnek, azért látszik, hogy gondozva vannak rendesen.Milyen előrelátóak... Bár hogy nadragulya és
~~ Tele van sebekkel, ájultan hozták, nagy nehezen összeférceltük, s azóta még egyszer elájult. Hogy fér bele ennyi energia? Miből merít erőt a lázongásához? Hogy bírja?! ~~ - vetette papírra első gondolatait, majd visszaolvasva megcsóválta a fejét.
~ Na jó, kezdjük elölről. Nehéz elhinni, de.. egek! Több mint egy tucat harcos kellett ahhoz, hogy képesek legyenek hazahozni. Hogy mit gondolok a családtagok közötti szeretet és kedvesség ezen megnyilvánulásáról, azt inkább nem írom le, idegenként nincs jogom megítélni az ő szokásaikat. Az viszont tagadhatatlan, hogy véres egy belépőt produkált.
A viselkedése szörnyű, árad belőle a dac és tiszteletlenség, és nem tudom, a kötelességtudatról hallott-e már. Kellemetlen, hogy nekem kell ápolnom. Nagyon heves, néha alig bírom visszafogni magamat valami igazán udvariatlan gesztustól!
Pedig nem kellene ujjat húznom vele. Hirtelen haragú, már ha a kitartó, gyilkos bámulást nem vesszük figyelembe, emellett igen erős. ~~
~ Megtámadni a saját anyját?! ~ elszörnyedését két erőteljes aláhúzással is kifejezte, majd fiókjába rejtette a füzetet, s eddig kontyba fogott fonott copfját leengedte.
~~Ettoin szerint az úrfi különböző arcait mutatja a világnak, ha sértett vagy épp bántja valami. Ezekhez nekem is volt szerencsém, és ha elijeszteni akarja velük a környezetét, akkor kijelenthetem: velem szemben sikeresek a maszkjai. Viszont amit ma éjjel láttam.. Furcsa volt. Kócos mint valami kisgyerek, akit az anyja nem gubancolt ki rendesen. Hihi… és békés…
Vajh’ miért érzem azt, hogy az elkövetkezendő napokban ezt az arcát esélyem sem lesz látni?
Ettoinnak igaza volt. Az alvó hím sokkal kezelhetőbb. De azok a kötelek! Szörnyű látvány volt, nem lepődnék meg, ha álmomban visszaköszönnének.... Biztos, hogy Ibreath Asszony az igazi anyja annak a szerencsétlennek?! ~~Hogy utolsó mondata alatt mire is gondolt pontosan a lány, az nem derült ki, mivel a bejegyzés itt véget ért.
~ Surra cica eltekergett. Nem tudom, hova, de az biztos, hogy nem hagytam kint az erkélyen. Szép kis gazdi vagyok, hagyom, hogy a macskám kámforrá váljon! Jó, azt mondjuk meg kell hagyni, hogy nem egy elveszős jószág… ha akar, bárhonnan visszatalál, kétlem, hogy fél nap alatt baja esne. Ha estig nem kerül meg, akkor azért szólok Ettoinnak, nem látta-e…
Ha már Ettoinnál járunk… gyanús nekem az a komornyik. Épp az imént járt itt, átadott egy levelet. Mindjárt kibontom, csak még nem tettem túl magam az öreg különös arckifejezésén. Mintha kissé feljebb görbült volna a szája szeglete, mikor bejött, én pedig albínó legyek, ha tudom, min somolygott!
Nos, lássuk azt a levelet!~~
Shyara kis ügyetlenkedés árán kibontotta szerzeményét, átfutotta a szöveget, és kissé lesápadt, vélhetően a haragtól. Sebesen folytatta a körmölést.
~~Vacsora?! VELE?! Nincs az az ist… hogy az a…! Nem elég, hogy ide küldtek, ápoljam… Éjszaka még a macskám is felriaszt, mert hallja, hogy az a hím nyűglődik, én pedig bolond fruskaként a fél éjemet rááldozom, mire végre képes vagyok megnyugtatni! Azután persze az egész napom felborul, de hát ki az, aki nem sínyli meg a kitartó mágiahasználatot? Ilyenkor örülök, hogy nem foglalkozom ártásokkal, úgy hírlik, azok még kimerítőbbek. Óh, pedig de lenne ötletem, hogy ki ellen használjam!~~
Nagyon sóhajtott, naplójába firkantott egy rövid ~~ Nemszeretnéééém! ~~ kiáltást.
~~ Az istenekre, ebből az udvariatlan, erőszakos, kiállhatatlan, kegyetlen, perverz hímből előbb lesz hulla, mint belőlem boldog feleség. Hát tényleg csak álmában képes kedvesnek látszani? Már az sem lepne meg, ha az is csak egy maszk, egy eszköz lenne, amellyel meglágyíthatja az álmában lecsapó orvgyilkosokat. Esküszöm, hálás lehet, ha nem fojtom meg az esküvőjéig, pedig hej, de nagy a kísértés!
Na jó, kislány, nyugi van.. Úgyis te húznád a rövidebbet…Amilyen tuskó, legalább olyan erős is. Még mindig fáj a kezem. Ez is az ő hibája!
Ha nem ragaszkodtam volna ostoba módon ahhoz, hogy legalább én ne nehezítsem a helyzetét (elég az anyja, az őrök meg a kötelei), hanem szimplán „tökön talpalom”, (hihi, ez olyan yazirás szófordulat!) akkor valószínűleg nem tudott volna magával rántani. De neem, nekem muszáj volt tekintettel lennem az ékessége érzékenységére, és helyette elvágódni a székével meg azzal a húdeharagszomrá uracskával.
Talán túlságosan nagy volt a szám.. sosem ment nekem ez a visszaszájalósdi… Nem az én játékom. De akkor is, nem csak ő lehet sértett és dühös, nem csak… áh! Minek is vesződöm vele!
Nem hittem volna, hogy azok után, ahogyan próbáltam kellemesebbé tenni a helyzetét, majd így hálálja meg.
Igazából.. azt hiszem a bogaras megjegyzése ütött arcul előbb.
„A hátára fordított bogár ne kapálózzon, hanem tegye szét a lábát. Vagy beveszi a gyomra, vagy nem.” Azután végigmért, én pedig azt hittem, elsüllyedek.
*itt az írás remegőbbé vált, ahogy Shyara volt párjára emlékezett.*
Zeron, kedves.. talán jobb is, hogy nem vagy már velem. Nem tudom, mit tettél volna, ha látod. Így legalább nem teszel semmi meggondolatlanságot, csak hogy megvédj…
Ehh! Úgy írok, mintha levél lenne, pedig soha nem fogom elküldeni. És ők sem fognak találkozni soha. Nem tudom, melyikük a képzettebb harcos, de kétlem, hogy néhány vágással megelégednének. Nem.. Zeron nem hagyná megtorlatlanul, amit az a hím tett.
Lefogott…megharapta a nyakam…úgy éreztem, mintha valami nagyon fontosat vett volna el tőlem. Megalázott, és tehetetlen voltam. Mintha meztelen lettem volna, s ő azt tehet, amit csak akar. Nem fájt.. azaz.. nem igazán érdemel említést a fizikai érzés. Nyoma nem maradt, szóval nem vészes. Mégis, sikoltani szerettem volna, de nem voltam képes. A csuklóm is fájt, de ez az egész rosszabb volt. Felfordult a gyomrom és émelyegtem. Legszívesebben lemartam volna magamról a bőrt, ahol hozzám ért.
Nem akarom, hogy a közelembe jöjjön, s ha eszembe jut, legszívesebben messzire taszítanám a gondolatát is! Félek tőle…
Vajon a feleségével is így bánna?
Ez vár rám a nászéjen is?
…bár ne rettegnék ennyire…
~~ Az utolsó mondat után elhúzódott vonat látható. Hogy mit kezdett volna el írni a kis nőstény, az sosem fog kiderülni, ugyanis még az első betű leírása előtt akkorát ugrott a széken, hogy szerencse, hogy csak a betűt nem írta le, s nem az egész lapot húzta át egyetlen vonallal.
Ekkor hangzott fel ugyanis Yazira TEEEEEEEEEEEE! – kiáltása, s innentől kezdve Shyara az emelthangú testvéri beszélgetést hallgatta, s nem a naplójával foglalkozott.
~~Karmolós Macska????~~ezt a két szót nem bírta megállni, hogy ne írja le.
~~Holnap nem megyek vacsorázni. _Hozzá_ legalábbis biztosan nem. Ha a nagyasszony, ha Elriath bácsi, ha maga atyám… az ördögbe is! Elriath valószínűleg megértené, de ha atyám parancsolná, nem lenne más választásom.
Öröm az ürömben, hogy ő nincs itt. Új ház, új szokások…
Ha Ibreath kérdezi, majd azt mondom, fáj a fejem. Vagy majd Ettoin kimagyaráz. De nem fogom elmondani a nagyasszonynak, ami történt. Sőt Azt hiszem, a legjobb, amit tehetek, hogy tartom a több lépés távolságot Yzarrtól. Van elég bajunk külön-külön, nincs szükségünk még egymásra is…különösen egymásra nincs szükségünk.
Elfáradtam, és fáj a kezem.
A bizalmát pedig megtarthatja magának. Nekem itt van a sajátom, nincs szükségem az övére.
Helyek:
Shyara naplója
Húha!!! Nem semmi egy napló!!
Szegény lány, kibabráltatok vele rendesen. Már értem a makacsságát, az epés megjegyzéseit, és a hirtelen visszavonulókat is. Nem egyszerű megfelelni a tradícióknak.
Ügyesen lefedtétek a hiányzó részeket, és a kérdésekre is választ kaptam nagyjából. Tetszik a kivitelezés.
Örülök, hogy tetszik a napló=) Hirtelen viszavonuló?:D Mire gondolsz, Ruby?
A napló, mint azt a nadragulyás félbemaradt mondat is sejteti, még koránt sincs készen, mondhatni "az írás még folyamatban":D Az első 2 vagy 3 hét eseményeit ebben a formában szeretnénk bemutatni Shya szemszögéből, addig ugyanis Yzarr nincsen a házban, így nem játsszuk le. (utólag azonban fontos, és beszélgetés tárgyát képezi majd egy-egy naplóbejegyzés:D)
Jó megoldás volt! A hirtelen visszavonuló alatt azt értettem, hogy feleselne, támadna még, de a kötelességtudat, a neveltetés erősebb a késztetésnél, így látszólagos meghunyászkodással engedelmeskedik a ranglétrán felette állónak. Erre gondoltam, lehet, hogy nem a megfelelő szót használtam, de valami ilyesmire gondoltam. Amúgy nagyon tetszik az egész történet a szereplők, az írásod is,(Yzarr-t már a saját oldalán fényeztem hihi) minden király!
Szerintem jó szót használtál, csak nem pontosan tudtam, mire utalsz vissza. De így már érthető. És örülök, hogy ilyennek látod Shyát. Én kifejezetten szeretem benne, hogy tisztában van az erőviszonyokkal, sokat segít neki, hogy képes felmérni és elfogadni a ranglétrán elfoglalt helyét=) ^^